Pontatlanságok Jabotinsky kapcsán

Pontatlanságok Jabotinsky kapcsán

Nagy örömömre szolgált, amikor a ci­onizmus állhatatos harcosáról szóló színházi előadásunkon üdvözölhettem lapjuk szerkesztőjét, aki a magyaror­szági cionista mozgalom történetének „népszerűsítéséért már eddig is oly so­kat tett”. Az idézőjel azért szerepel, mert ezzel szeretném jelezni hálámat a kedves bókért, amellyel Ambrus Kata­lint és szerény személyemet illette Ja­botinsky kapcsán.

Ezzel elérkeztünk a Szombat januári számához, amelyben Zsabotinszki – színpadon címmel rövid híradás szere­pel az előadásról. A három mondat hem­zseg a pontatlanságoktól. Nem csupán a cionista vezető nevének betűzéséről van szó (korábban láttam szerkesztő úrtól Zsabotyinszkijnek is), bár a mozgalom­ban jártasak már a háború előtti magyar nyelvű irodalomban is Jabotinsky néven olvashattak tőle és róla. Kérem, nem orosz cionista ideológus volt ő, mint ahogyan szerkesztő úr sem a magyar ci­onizmust kutatja. Nevezett oroszorszá­gi zsidó volt. Lássuk, ő maga miben is látta a különbséget egy 1910 körüli írásá­ban: „Meg kell különböztetni az oroszor­szágit (‘rosszijszkij’) az orosztól (‘russzkij’). Mindnyájan oroszországiak va­gyunk, akik az Amurtól a Dnyeszterig élünk, és ennek a tömegnek csupán har­madát alkotják az oroszok. A zsidó első osztályú fia lehet Oroszországnak, de csupán másodosztályú orosz. Ilyennek látják őt mások, és elkerülhetetlenül ilyennek fogja magát érezni ő is…”. De menjünk tovább. Jabotinsky a cionista revizionista mozgalom, később a Ha-Zohar néven ismert párt vezetője, az Irgun Zevai Leumi illegális harci szerve­zet főparancsnoka és a Betar ifjúsági szervezet első embere volt. Ez utóbbit nem nevezném „mozgalmi beosztás­nak”, a Ros Betar cím annál talán valami­vel többet jelentett. Az előadás célja va­lóban az életút felvázolása, másik célki­tűzésünk az általa képviselt eszmék be­mutatása volt. Hogy ez mennyire sike­rült, ítéljék meg mások. Hogy azután a szerkesztő úr által „akkorinak” nevezett idők (nyilván az 1920-30-as évekre gon­dolt) milyenek is voltak Palesztinában, a vele készült és a Reményben megjelent interjúból is kiderül: „A cionista nemze­tállam Palesztina, amely mint állam ak­kor még nem létezett, de léteztek zsidó városok, mezőgazdasági és ipari létesít­mények és létezett egy olyan infrastruk­túra, amely begyűjtötte a külföldről jövő pénzt.” Mindezek alapján kissé félve jegyzem meg: szerkesztő úr talán kissé elhamarkodottan írta azokról az időkről, hogy „nagyon is ideologikusak” vol­tak. A záró félmondat teljes egészében ide kívánkozik. Tehát – az ismertetés sze­rint – ezek voltak az idők, amikor „a bal- és jobboldal egyaránt hasonló frazeo­lógiával próbálta meg elképzeléseit érvényre juttatni”. Ilyen sületlenséget aztán már csak egy terjedelmes cikkel le­het valóban a helyére tenni. Csak legyen, aki megírja. Röviden: a szocialisták és Jabotinsky hívei részéről már ekkor folyt a másik fél démonizálása; előbbiek az „Izrael dolgozó népe” jelszót hangoztat­ták, utóbbiak pedig a polgári berendez­kedés szükségességét hirdették. Csodál­kozom, hogy az egyébként kitűnő Szom­batban egy ilyen gyenge írásmű helyet kaphatott – ha mégoly rövid is.

Bassa László