Lubavicsiak a Pepsi Szigeten

Lubavicsiak a Pepsi Szigeten

A Pepsi Sziget évek óta talán a leg­fontosabb hazai könnyűzenei feszti­vál, mely nyárról-nyárra negyedmil­lió fiatalt vonz a Hajógyári Szigeten tartott, közel egyhetes, filmekkel, színházi kerekasztal-beszélgetésekkel tarkított koncertsorozatra.

Idén először a lubavicsi mozgalom is sátrat állított a Szigeten. Ez volt az első alkalom Magyarországon, hogy a zsidók kiléptek a legszélesebb nyilvá­nosság elé, és feltették színeiket a multikulturális palettára.

Mindez egy ifjúsági popfesztiválon történt, ahol zsidó fiatalok látták ven­dégül sátrukban az érdeklődőket, az ismerkedni és beszélgetni vágyó – zsi­dó és nem zsidó – kortársaikat.

Persze, hogy vasárnap délután az első utam a Szigeten a lubavicsi sátor­hoz vezetett, mely az egyik főúton, a Tibet Megsegítése és a Reiki Ösvény Alapítvány energiaátadó sátra szom­szédságában található, szemben a Hare Krisna Faluval. Hagy tehát a for­galom a környéken, nagy a ricsajszint is, szinte megállás nélkül odahallat- szik a Krisnások éneklése, meg a nagyszínpad rockzenéje. Mindeköz­ben a halk és bensőséges beszélgeté­sek oázisa a Chabad-sátor: bekukkan­tok, látom, telt ház van odabent. Vagy 10-12-en kuporognak a földön, a két fehér inges fiatalember körül, párunk­nak már csak a hátsó sátornyíláson kívül, a füvön maradt hely. 3-4 lány van, a többiek fiúk; látok egy arany keresztet is valakinek a nyakában; van egy kopaszra nyírt fejű, meg két punk-frizurás fiatalember is. A meg­hirdetett előadásnak rég vége lehet már, a beszélgetés-témák elég lazán kapcsolódnak egymáshoz: miért is nem ehetnek disznóhúst a zsidók, hogy egyeztethető össze a lélekván­dorlás a feltámadással, a test fonto­sabb-e, avagy a lélek… A két „vitavezető” fiú remekül bírja az ostromot: nem fogytak ki érvekből, bölcsesség­ből, és humorból sem. Újabb és újabb érdeklődők érkeznek, többen komoly bibliai vagy egyéb spirituális felkészültséggel (az egyik fiatalembert később a krisnásoknál láttam vi­szont). Egy szakállas fiú a beszélgetés után szeretné feltekerni a tfilint.

A sátor előtt Levy, a bécsi chabados fiú segédkezik, és egy imakönyvet is kölcsönöz az asztalról. Pillanatok alatt kisebb csődület támad körülöttük, az arra sétálók megállnak megcsodálni az eseményt, csattognak a fényképezőgé­pek, felbukkan a Sziget Híradó kamerája is. A tfilines fiú készségesen elma­gyarázza mindenkinek, hogy mit miért csinál, Levy pedig jó házigazdaként be­szélget mindenkivel. Van egy társnő­jük is, szintén a húszas évjáratból: hosszú ujjú fekete ruhában állja a dél­utáni kánikulát. Ő Long Islandon talál­kozott először a lubavicserekkel – me­séli, és azt is, hogy most már Budapes­ten is egyre többen vannak. Újabb tfilintekerő érkezett, újabb forgalmi du­gó a sátor előtt… így megy ez múlt szerda óta, érdeklődőben nincs hiány, pedig nem szól becsalogató zene, nem osztanak ételt, mint a krisnásoknál…

Mire beesteledik, már harmadszor térek vissza a sátorhoz. A „háziak” me­sélik, hogy már ismerik látásból a fél Lauder Iskolát, merthogy a srácok gyakran bekukkantanak. Nem gondol­ták volna, hogy ennyi zsidó fiatal van a szigeten. Felemelő érzés, amikor vala­ki itt, náluk tekeri fel életében először az imaszíjat. Amíg beszélgetünk, egy szőke lány fordul oda a kis csopor­tunkhoz, és megkérdezi az egyik fehér inges fiút: hol, melyik levéltárban tud­ná esetleg megtalálni a nagyapja zsidó­ságát igazoló papírokat. Készségesen eligazítjuk – kollektíván.

Remélem jövőre újra, ugyanott ta­lálkozunk. És talán akkor szól majd a haszid zene is, meg lesz sok böngésznivaló könyv a pulton, meg eladó menórák és sabbati gyertyatartók. Mi biztosan ott leszünk.

Pécsi Katalin