Papírforma

ÚJ ELNÖK A MAZSIHISZ ÉLÉN

Papírforma

Heisler András lemondása után – az alapszabályban rögzített két hónapos határidőnek megfelelően július 31-én tartotta meg rendkívüli elnökvá­lasztó küldöttgyűlését a Mazsihisz.

Az első napirendi pont értelmében a küldöttek ellen- szavazat nélkül fogadták el Heisler – korábban csupán egy zárt ülésen elhangzott – döntését. A jelölőbizottság elnöke, is­merve a legutóbbi közgyűlés hangulatát, felhívta a megjelentek figyelmét, hogy a magyarországi vallásos zsidóság legma­gasabb fóruma előtt állva, tartózkodja­nak a személyeskedő közbekiabálások­tól, és csakis építő jellegű hozzászóláso­kat tegyenek. Az elnöki posztra – amely megbízatás az időközi elnökválasztás miatt értelemszerűen csak 2007. április 5-ig szól – előzetesen Feldmájer Pétert, Tordai Pétert, Ledniczky Andrást és Krausz Istvánt jelölték, utóbbi azonban, vidéki illetőségére, pontosabban arra hi­vatkozva, hogy megválasztása esetén feladatát csak Budapesten tudná mara­déktalanul ellátni, visszalépett. A hely­színen történő jelöltállítás lehetőségével senki sem kívánt élni, igaz, erre csupán egy perc állt rendelkezésre. Az öt perc­ben limitált programbeszédek – Feldmá­jer és Tordai személyében két régebbi el­nökről lévén szó – nagyobb részben az előző ciklusban elért eredményekről és az „igaz zsidó szívről”, kisebb részben pedig az alapvető szemléletbeli különb­ségekről szóltak.

Mindhárom jelölt a sürgősen megol­dandó problémák közt említette a civil közösségekkel való kapcsolattartást, a vallási szervezetként való önmeghatáro­zás erősítését, a nyugodt légkör kialakí­tását, a Budapest-vidék ellentét enyhíté­sét; s mindannyian egyetértettek abban is, hogy bizonyos reformokra feltétlenül szükség van. Tordai két ciklusra ele­gendő programjában szerepelt többek között a rabbiság működésének biztosí­tása, az ingatlanok ellenértékének visszaszerzése, az ortodoxia támogatása, imakönyvek kiadása, a hitközségi kom­munikáció fejlesztése és állandó bizott­ságok felállítása. Beszédének – egyedül ő említette, hogy a Mazsihisz válságban van – legnépszerűbb elemei nyilván az Aranyvonattal kapcsolatos tárgyalások felülvizsgálata, a gyűlöletbeszéd elleni törvény napirenden tartása és a Rumbach-zsinagógában létrehozandó „vallá­sos zsidó kultúra háza” voltak. Ezenkí­vül emlékeztetett Zoltai Gusztávval foly­tatott, „aktív vitákkal teli, de eredmé­nyes” együttműködésére, és felvetette az úgynevezett „kóser sarkok” megterem­tését is az élelmiszer-áruházláncok üzleteiben. A heisleri szelle­miség eredményeit – vagyis a fiatalok bevo­nását – csak a szegedi Ledniczky András mél­tatta, de rámutatott arra is, hogy mindez kizáró­lag az idősebb generáci­ók tapasztalataival kie­gészülve lehet gyümöl­csöző. Nézete szerint meg kell buktatni azt a nézetet, hogy a zsidóság képtelen összefogni, így a hit­községnek kötelessége maga köré gyűjteni a civil szervezeteket. Utalt a műkö­dési szabályzat joghézagaira, és arra, hogy a vezetőség gyakran eltért a sza­bályzattól. Véleménye szerint, ezt kikü­szöbölendő, minél több dolgot a testület elé kell tárni, felhagyva a személyi dön­tésekkel. Mivel az első fordulóban egyik jelölt sem érte el a megválasztáshoz szükséges ötven százalékot, a második körben már csak a két legeredménye­sebb vehetett részt, azaz Feldmájer Péter (39 szavazat) és Tordai Péter (33 szava­zat). A második körben Feldmájer 43, Tordai 40 voksot ka­pott, ami azt jelenti, hogy az elkövetke­zendő két évben Feldmájer Péter fog­ja betölteni a Mazsihisz elnöki tisztét.

Programjában a konkrét tervek helyett egy olyan stratégiai cél – a Mazsihisz mint vonzó szellemi központ vallá­sos jellegének „tűzön-vízen” át való me­góvása – megjelölését ígérte, amelyhez képest minden másodlagos. Vezetési el­vei leginkább az elmúlt két év ellenében határozhatók meg, mivel véleménye szerint a békés építőmunka nem össze­egyeztethető a gyors reformokkal, „az intézményrendszer összetörésével”. A vallási jelleg deklarálása arra enged kö­vetkeztetni, hogy óvatosabbá válik a hit­községen kívüli szervezetekhez való közeledés. Feldmájer ugyanakkor hangsú­lyozta: a demokráciát a szervezetnek önmagáért kell megalkotnia, a hatalom pedig mindenekelőtt szolgálat; valami, amit megosztani és átadni lehet.

cs. m.

*

Az elnökválasztást megelőző héten a Szombat internetes fórumán látta ven­dégül a lemondott elnököt és a két le­gesélyesebb elnökjelöltet: Feldmájer Pétert és Tordai Pétert. Először fordult elő az elmúlt tizenöt év magyar zsidó közéletében – de talán a magyar köz­élet egészében sem volt erre példa -, hogy fontos posztok várományosai vál­lalták a kötetlen beszélgetést, a legszé­lesebb nyilvánosság előtt – akár élőben, akár az interneten. A három fó­rum idején közel ötezer ember látoga­tott el a Szombat honlapjára, s több mint száz kérdést válaszoltak meg a résztvevők.

Ha valaki kritizálni meri a hűbérurat, a hűbéresek egységbe tömörülnek”

Heisler András, a Mazsihisz elnöke július elején négyszemközti beszélge­tésen lemondásra szólította föl Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatót. Zoltai válaszként villámgyorsan közgyűlést hívott össze, amelyen Heislert lemon­datták. A Szombat honlapja (www.szombat.com), Csáki Márton tollából, interjút közölt a lemond(at)ott elnökkel. (A lehetőséget Feldmájer Péter és Zoltai Gusztáv számára is felkínáltuk, de nem kívántak élni vele.) A be­szélgetés nagy port vert fel, napilapok szemlézték, s kö­zel nyolcezren kattintottak rá az interneten. A hitköz­ségi állapotok elemzése és kritikája sokak érdeklődését és vitakedvét felcsigázta, így olvasói hozzászólások szá­zai érkeztek. Alább az interjúból közlünk részleteket.

Tízéves vezetőségi tagsági tapasztalattal nyilván nem voltak illúziói a tekintetben, hogy Zoltai Gusztáv kezében van a valódi hatalom. Mikor kezdődtek a konfliktusok?

– Két év alatt rengeteg változás történt, s ezek számos konfliktust okoztak. Rövid ideig talán működött a közös munka, ám – egy új rendszer bevezetéséről és egy ilyen nagy szervezetről lévén szó – természetesen a kezdetektől fogva voltak súrlódások. Ezek lassanként állandó frusztrációvá nőttek, s ez akkor is igaz, ha egyes területeken egész ha­tékonynak bizonyult az együttműködésünk. Csak éppen akadt közben egy-két dolog, amin nem lehetett túllépni.

Mi volt a problémája a gazdasági ügyekkel? A leg­utóbbi közgyűlésen csak annyit lehetett hallani, hogy a Mazsihisz nehéz évnek néz elébe.

Zoltai úr minden, a költségvetést tárgyaló közgyű­lésen kijelentette: „Ha pluszforrás adódik, akkor arról ki­zárólag a közgyűlés dönthet.” Ezt minden alkalommal pa­tetikusan megszavaztatta, mégis kontroll nélkül, és nem az alapszabály rendelkezései szerint folyik a költekezés. Még azt sem állítom, hogy rossz célokra használták fel az össze­geket, hisz egy zsinagógát bármikor fel lehet újítani, a kórhá­zat lehet korszerűsíteni, az élelmezés színvonalát lehet emel­ni. Három évvel ezelőtt egy váratlan örökségből százmilliós forráshoz jutottunk, aminek nemhogy az elköltéséről, még a létezéséről sem tudott a vezetőség egy teljes évig. Ugyanez történt az áfa-visszaigénylésből származó hetvenmillió fo­rinttal, ami egy ilyen jellegű szervezetnél, ahol a gazdasági átláthatóság alapvető követelmény, egyszerűen botrányos.

Mennyit tud minderről a közgyűlés?

A közgyűlés tagjainak meglehetősen szűk információk alapján kell döntéseket hozniuk, így legbiztosabb támaszként számukra a vezetőség határozatai szolgálnak. A vezetőség javaslatait ezért – igaz, volt már ellenpélda – a közgyűlés többnyire elfogadja…

Az ön távozásához a Zoltai Gusztávval folytatott négyszemközti beszélgetés vezetett, amit egy ve­zetőségi ülés követett volna, ám ő ezt megelőzendő, vá­ratlanul összehívott egy rendkívüli közgyűlést. Hogyan zajlott az önök megbeszélése?

Úgy éreztem, a számtalan probléma nagy része az igaz­gató személyéhez köthető. Felkerestem és biztosítottam ar­ról, hogy nagyra tartom az elmúlt tizenhat évben végzett munkája során elért eredményeket… Mindezek után arra kértem, hogy vonuljon vissza… Másfél órás, kíméletlenül őszinte beszélgetést folytattunk…

Hogyan fogadta a javaslatot?

Abszolút higgadtan reagált, és közölte, döntése előtt sze­retne szakértőkkel konzultálni. Három napban maradtunk. Másfél óra múlva mégis azzal hívott fel, hogy azonnal össze­hív egy rendkívüli közgyűlést…

Milyen címszóval hívták össze a közgyűlést?

„A Mazsihisz elnökének előterjesztése és annak megvi­tatása”, noha nekem a közgyűlés felé semmiféle előterjeszté­sem nem volt… Arra azonban álmomban sem gondoltam, hogy a Mazsihisznél meg lehessen tartani egy illegitim köz­gyűlést. A nyugdíjazás, bár felmerült a zárt ülésen, de mire elmondhattam érveimet, Zoltait már nyílt szavazással megerősítették tisztségében. Ilyen körülmények között viszont le kellett mondanom…

– Tapasztalt valamilyen támogatást a vezetőségi ta­gok részéről? Úgy tűnt, mintha számítottak volna a le­mondására. Gondolom, a szavazófülkéket sem véletle­nül állították be.

Annyira volt véletlen, mint az előre megírt felmentő határozat. Szakmailag egyáltalán nem, más tekintetben vi­szont iszonyatosan elő volt készítve a közgyűlés. Olyan hangulata volt, mint egy ötvenes évekbeli koncepciós eljá­rásnak. Pontosan lehetett tudni – hiszen előre elkészítették a forgatókönyvét -, ki fog hozzászólni, ki nyújtja be elle­nem a bizalmatlansági indítványt, ki vezeti le helyettem a közgyűlést. Meg volt határozva, hogy Zoltait nyílt szavazással kell megerősíteni, hogy a rabbitestület mikor olvas­sa fel állásfoglalását. Támogatást nem kaptam, talán mert őszintén elmondtam annak a rendszernek az anomáliáit, amelyet a hűbéresi viszonnyal igyekeztem jellemezni. Ahogy valaki kritizálni meri a hűbérurat, a hűbéresek egy­ségbe tömörülnek, és teljes lojalitással viszonozzák azt az anyagi, erkölcsi függőséget, ami az ügyvezetőhöz köti őket. Más esetben viszont eltűrik saját megalázásukat. Ezért te­heti a közgyűlésen és a közgyűléssel Zoltai úr azt, amit csak akar.

Az említett konfliktusok előbb-utóbb mindenkép­pen a leváltásához vezettek volna?…

– Az elmúlt egy hónapban több olyan negatív hatás ért, ami megalapozta, majd megerősítette döntésemet. Három közösségi esemény után is azt kérdezték az emberek tőlem, mi történt a Síp utcában, mert a Guszti ellenem hangolja a közösséget. S valóban elfogyott körülöttem a levegő. Míg tavaly tizenöt vidéki városba kaptam olyan meghívást, amelyben kérték, hogy tartsak beszédet a mártír-istentiszte­leteken, addig idén egyetlen helyről sem érkezett ilyen. Senki ne higgye, hogy ezek véletlenek.