Ötven éve deportált – ma díszdoktor
A Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Tanácsa Dr. Pasternák Alfréd úrnak, a School of Medicine, University of California in Los Angeles klinika társprofesszorának
DOCTOR HONORIS CAUSA kitüntető címet adományoz…
Pasternák Alfréd a Tokaj-hegyaljai Tállyán született. Még nem volt tizennégy éves, amikor szüleivel, családtagjaival, rokonaival együtt Auschwitzba hurcolták. Fiatal kora ellenére csodával határos módon életben maradt. Édesapjával tért vissza szülőhelyére, ahol családjuknak malma és virágzó szőlészete volt. Pasternák Simon gazdálkodásának sikerességét szakmai körökben nagyra értékelték, őt magát a korábbi évtizedekben elismerés és megbecsülés övezte. Fiát 1946-ban a fővárosba küldte, hogy folytassa félbeszakadt tanulását a gimnáziumban. Alfréd kitűnő eredményeket ért el, egyidejűleg két tárgyból indult az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, s mindkettőből első lett. Ő nyerte el az első díjat 1948/49-ben a miniszterelnökség centenáriumi pályázatán is. Mindezek ellenére, mint „osztályidegen” származásút, négy egyetemen utasították el. Végül a Pécsi Orvostudományi Egyetemre nyert pótlólag felvételt. Másodéves hallgatóként Budapesten folytathatta tanulmányait. Hivatástudata s annak felismerése, hogy a káderlapján feltüntetett származási hátrányokkal számolnia kell, újabb és újabb erőfeszítésekre ösztönözték. Negyedéves hallgatóként a szülészet-nőgyógyászati pályázaton ismét első helyezést ért el. 1955-ben „Summa cum laude” minősítéssel doktorált. Ezek után a Csepel Autógyárban kapott üzemorvosi állást.
Ötvenhatban elhagyta az országot, az USA-ba ment. Hét évig Los Angeles egyik legnagyobb kórházában dolgozott. Szakorvosi minősítést nyert, majd főorvos lett a Century City Hospitalban. Ezt követően az UCLA professzora, a Los Angeles-i Cendars-Sinai Medical Center vezető gynekológusa, a legfontosabb bizottságok tagja, illetve elnöke, így a Board of Governorsnak is. Sorra elnyerte az Egyesült Államokban elnyerhető valamennyi tudományos címet, rangot és kitüntetést. 1976-ban és 1978-ban ő volt az egyedüli nem Amerikában született és nem ott tanult orvos, aki két alkalommal érdemelte ki a Kongresszus, az USA törvény- hozása két házának tekintélyes díját. Ezzel egy időben a Torath Emeth Academy az év emberévé választotta (The Man of the Year).
Elismert orvosprofesszor, aki sok egyéb között a Los Angeles-i Emberi Kapcsolatok Bizottsága kitüntetését is elnyerte, az utóbbi évtizedben a budapesti egyetem meghívásainak mindig készségesen tett eleget. Úttörő szerepe volt a nőgyógyászati sebészet legújabb ágának, a nőgyógyászati endoszkópiának megismertetésében és meghonosításában.
A magyar orvostudomány fejlesztéséhez nyújtott segítségért Semmelweis Emlékéremmel jutalmazták, tiszteletbeli tagjává választotta a Magyar Nőgyógyász Társaság.
Ismét a szülőföldön
Elkísértem szülőfalujába Pasternák professzort. Vele és édesapjával 1944-1945-ben Auschwitzot követően az alsósziléziai Dörnhau koncentrációs táborában együtt töltöttünk egy teljes esztendőt.
Tállyán, a helység központjában áll az első világháborúban hősi halált halt katonák emlékműve. Első utunk oda vezetett. Az oszlopra felvésett nevek között olvasható Pasternák Izidor első éves önkéntes tizedesé, aki a látogató Los Angelesben elhunyt édesapjának fivére volt. A másik obeliszk a második világháború keresztény áldozatainak emlékét őrzi, de nem szól sehol semmi a község három és félszáz elpusztított zsidó lakosáról és az elveszett munkaszolgálatosokról.
Minden utca, minden ház, s az egykori otthonok minden fellelhető nyoma az ifjúkor emlékeit eleveníti fel a látogatóban.
– Itt Ivancsics Olga tanárnőnk lakott – mondja meghatottan – emitt gyerekkoromban Laufer Jenő fűszerest láttam sürögni-forogni a boltjában. Mellettem halt meg a táborban, csontvázzá fogyva. A közelünkben pusztult el agyonhajszoltan, végkimerülésben a másik kis szatócs, Grünberger Vilmos is. Ez – mutatja – Eperjesi Pál körorvos háza volt. Ha nem tévedek, István fia ma urológus főorvos Gyöngyösön. Ott meg Spórer Mór, a kántor élt a családjával…
A Kazinczy utca tízes számú háza előtt állunk. Ebben lakott a rabbi, Rosenbaum Miklós. Ő is Dörnhauban fejezte be életét. Ma a szerény hajlék egy Magéra nevű családé. Az ötvenesnek látszó férfitól, aki a kerítés mögül ránk szögezi tekintetét, megkérdezzük, hallott-e, tud-e valamit az épület hajdan élt lakóiról. Nem kételkedünk őszinteségében, amikor azt feleli, az égvilágon semmit.
A rabbicsalád egykori lakhelye melletti üres telken állt annak idején a zsinagóga.
- Ott sorakoztunk elszállításunk előtt a falnál. A csendőrök puskatussal lökdösték, ütlegelték az embereket. Elhangzott, nem először, a felszólítás: aki pénzt, ékszert, órát vagy más értéket rejteget, jelentkezzen, adja át szépszerével, mert ha megtaláljuk nála, pórul jár. Az én ujjamon még ott volt a pecsétgyűrű – mondja a professzor. – Néhány hónappal korábban tizenharmadik születésnapomra, férfivá avatásomkor kaptam a szüleimtől. Észrevétlenül lehúztam, a fűbe pottyantottam és a földbe tapostam.
- Lehet, hogy máig is ott van? – kérdezem.
- Megeshet – válaszolja, miközben folytatjuk sétánkat a délelőtti órákban néptelen, csendes utcákon.
Apám jó barátja volt..
Egy köztiszteletben álló kovácsmester élt a községben öt fiával. Egyikük, Encsy István tüzérezredes, apámnak jó barátja volt. A másik fiú, Encsy Kálmán tekintélyes bíró, a debreceni Tábla elnöke lett. A harmadik, Encsy Pál orvostábornok, a háború alatt Ukrajnában zsidó munkaszolgálatosok életét mentette meg. Az SS-ek arra készültek, hogy
A dombról kitekintve idelátszik a Veres kocsma felirata. Arra jártunkban megkérdezi vezetőjét és vendégeit, tudják-e, honnan kapta nevét ez a borkimérés. Honnan is tudnák: csak a kérdezősködő emlékszik rá, hogy már gyermekkorában így emlegették, mert tulajdonosának, Schwarcz Ábrahámnak feltűnően élénk veres szakálla volt.
- Képzeld – meséli -, egy alkalommal, évekkel ezelőtt New York valamelyik éttermében arra lettem figyelmes, hogy belép a helyiségbe a tállyai Veres kocsma egykori gazdája. Megdöbbentett a látvány. Ez képtelenség – villant át az agyamon -, hiszen ő már csaknem fél évszázada nem él. Kiderült, hogy a veres szakállú férfi Schwarcz Ábrahám fia. Úgy hasonlított apjára, mint egyik tojás a másikhoz.
Ami zálogunk itt maradt
Szőlőskertek között vezetett utunk az egykori temetőhöz, ahol a holocaust előtti időkben elhunyt Pasternák-ősök fekszenek. A szőlőkben foglalatoskodók a látogató nevének hallatára leteszik szerszámaikat, körülállják őt.
- Hogyne emlékeznénk Simi bácsira – mondogatják az idősebbek -, messze földön híresek voltak a borai. Jobbak a tokajinál, a legjobbak közé tartoztak Hegyalján. Gyümölcsösébe gyönyörködni jártak a környékbeli urak. Él még a kedves papa? Sok mindent köszönhetett neki a község.
- Ha voltak érdemei, hosszú élettel jutalmazták az égiek. Kilencven éves korában hunyt el Amerikában – mondja a vendég.
Estébe hajlott már a délután, sietnünk kellett. Pasternák professzornak a látogatásra szánt ideje lejárt. Szívesen felkereste volna szülei ismerőseit, a helység néhány olyan lakóját, aki a legnehezebb időkben is ember maradt. A velük való találkozást későbbre kellett halasztania. Újbóli látogatása zálogául itt maradtak az elődök sírjai és jelképesen a bármicvóra kapott gyűrűje, amit ott nyelt el a talaj, ahol a háromszázötven halálraítélt lába utoljára érintette az anyaföldet.
A következő napon indult Pasternák professzor gépe Kaliforniába. Várták vissza a betegei, akiknek nélkülözhetetlen szükségük van rá…
Vadász Ferenc
Címkék:1994-03