A múlt év harmadik negyedévében a megelőző negyedévhez képest 40%-kal nőtt a bevándorlók száma.
Az év harmadik negyedévében 20 700 olé érkezett Izraelbe 40%-kal több, mint az előző negyedévben, csak a volt Szovjetunió területéről 17 ezer olé érkezett tette közzé az izraeli Központi Statisztikai Hivatal.
Az 1992-es év elejétől szeptember végéig 54 500 ólé érkezett Izraelbe 62%-kal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. A volt Szovjetunió területéről az 1992-es év kezdete óta 44 800 ólé érkezett, az előző év első kilenc hónapjában érkező 118 500 óléval szemben. Európa többi országából 1992-ben 2900 ólé, Afrikából 3800 ólé, Ázsiából 500, az amerikai kontinensről és Óceániából 2300 ólé érkezett.
A Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy az év első kilenc hónapjában érkezett olék 22%-a 14 év alatti, 65% 15-től 64 év közötti, és 13% 65 évesnél idősebb volt. A korcsoportok százalékos megoszlása hasonló az előző év időszakához.
Az iskoláikat befejező és a múlt esztendőben hazatérők csoportjában 62%-nak volt a származási országokban szakmája, közülük 31 %-nak tudományos, vagy felsőfokú végzettsége (magában foglalva a 19% mérnököt és építészmérnököt, a 4% orvost, fogorvost és fogtechnikust). A szakképzettek közül az egyéb szabadfoglalkozásúak aránya 31% volt, az ipari, közlekedési és építőipari szakmunkások száma 21%.
A Statisztikai Hivatal többek között azt is közölte,hogy a tudományos vagy felsőfokú végzettségűeknekaz összes alijázókon belüli aránya 1991-ben 35%,1990-ben 39% volt.
Az Oroszország és Törökország felől érkező alija kárpótolja Izraelt a nyugati bevándorlás visszaeséséért. A nyugati országokból Izraelbe települők száma 2017-ben csökkenő tendenciát mutatott. Ezzel szemben az Oroszországból alijázók száma nőtt, a Törökországból érkezőké pedig megkétszereződött. Az ügyben illetékes hivatal, a Zsidó Ügynökség (Szohnut) jelentése szerint az év első kilenc hónapjában…
Az izraeli Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint az állam létrehozása óta több mint 3,3 millió fő vándorolt be Izraelbe, körülbelül 44%-uk 1990 után. 2018-ban összesen 37 200 fő költözött Izraelbe, köztük 3500 „visszatérő állampolgár” volt. Ez 6,6 százalékos növekedés 2017-hez képest. A 2018-as bevándorlók legnagyobb része, körülbelül…
Több mint 16000 zsidó bevándorló érkezett idén Izraelbe. Főként a volt Szovjetunió területéről és Amerikából érkeztek. Idén 17 százalékkal nőtt a zsidó bevándorlás Izraelbe a 2008-as esztendőhöz képest - közölte vasárnap a Zsidó Ügynökség, az Izraelbe irányuló bevándorlással foglalkozó félhivatalos szervezet.Natan Saranszki, az ügynökség elnöke Jeruzsálemben tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy…
Forrás: Stop! 2007. október 16. Ehud Olmert izraeli kormányfő kedden felhívást intézett az Izrael határain kívül élő zsidókhoz, arra biztatva őket, telepedjenek le Izraelben. "Jöjjenek vissza hozzánk, mert ezen a helyen a legjobb élni" - jelentette ki az izraeli miniszterelnök egy a bevándorlásról rendezett tanácskozáson elhangzott nyitóbeszédében a dél-izraeli Asdodban.…
Az Állam kikiáltása és az azt követő Függetlenségi Háború óta eltelt 70 év során az ország lakossága megtízszereződött. Míg 1948-ban 805 ezer ember élt az akkori fegyverszüneti határok között, addig ma Izrael országát közel 9 millió – pontosan 8.842 millió ember lakja. Szemléltető példa: Az Egyesült Államokat 1948-ban 146 millió…
Az Izraeli Statisztikai Hivatal közzétette a 2022-es év legfontosabb (becsült) demográfiai adatait. Eszerint 2022. december 31-én Izrael lakossága 9 656 000 fő lesz. Ebből 7 106 000 zsidó (az összlakosság 73,6%-a), 2 037 000 arab (21,1%) és 513 000 egyéb (5,3%). 2022-ben Izrael lakossága 2,2%-kal nőtt; e növekedés 62%-a…
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.