Örök bolygók, örök riasztgatók, idők kovászai…

…megyek én is veletek bélyegesen, csillagoson – írta róluk Ady A bélyeges sereg című versében. – Hol, hogyan mikor, milyen körülmények között született a vers?

Harcokban megfáradtan érkezett az évszázad hatodik őszén Budapestről Párizsba az Új versek költője. Otthon, a demokratikus jogokért vívott politikai küzdelmek ebben az időszakban sem jártak sikerrel, őt is méltatlan támadások érték, pihenni akart, erőt gyűjteni a közéleti viaskodás folytatásához. Jó szót, bátorítást, figyelmességet, baráti támogatást Diósi Ödönéknél, Léda közelségében remélt és talált. Otthonuk a Rue de Levis 92-ben, erre az időre neki is otthona lett.

Oroszországból, Ukrajnából, Besszarábiából, a cári birodalom minden részéből, a japánoktól elszenvedett háborús vereség után, bűnbakok áradata indult véres fejjel nyugat felé – a történelem során nem először és nem utoljára -, hogy mentse életét, emberibb körülmények között, biztonságban élhessen.

Ady Endre Diósi irodájában találkozott először a kisinevi lánnyal, aki kenyérkereső napi munkája befejezésekor esténként a Sorbonne-ra járt, hogy befejezze otthon elkezdett orvosi tanulmányait. “Szonjának hívták – emlékezett rá később egyik novellájában – de Tányának is hívhatták volna, mert olyan orosz volt, amilyen csak zsidólány tud lenni. Jött az anyjával, a nagybátyjával, öt apró testvérével. Azt mondta: látta, mikor az apját megölték, péntek este történt, imád­koztak és lángra gyűlt fölöttük a ház. Szemeiben nagy döbbenet volt, vörös kakas, gyilkosok leselkedése, ölés és menekülés… Hamar tanult franciául, mert ő Tacitust olvasta és ismerte a görög aorisztoszokat. Gimnáziumot végzett és abban a városkában, ahonnan ide menekült, már mindenki doktorkisasszonynak címezte.”

Révész Béla, Ady hű társa, a költő életének sorsának hiteles krónikása feljegyezte: “Adyt lelke mélyéig megrendítette mindaz, amit ez a sápadt homlokú, vonzóan feltűnő, ragyogóan szép, de mindig szomorú lány, ott, akkor elmondott nekünk, övéi szenvedéseiről, a pogromokról, az iszonyatról. Ady számára Szonja volt Léda is, aki őt Váradon megtalálta, a vidéki kallódásból kiemelte, egy neki való szerelem bűvöletében Párizzsal megajándékozta, s aki halálos, csúfos megbetegedésekor elhúzódás nélkül ápolta, megmentette…”

Akkor történt, valamelyik novemberi estén, egy meghitt, kis korcsmában, hogy a költő barátja elé helyezte a zsebéből előkotort papírszeletet, rajta a ceruzával írt verssel és kíváncsian figyelte, míg végigolvassa. Leste a hatást…

A költemény – Ady igaz és kristálytiszta európaiságának, emberségének művészi dokumentuma a Budapesti Napló 1906. december 8-i számában látott első alkalommal napvilágot.

(vadász)