Orbán úgy bánna a Magyar Gárdával, mint Horthy a nyilasokkal

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Munkatársunktól

2008. május 22. A következő Fidesz-kormány első két évének tervezett lépéseiről beszélt Orbán Viktor azon a zártkörű megbeszélésen, amelyet Kéri László politológus rendezett diákjainak a színművészeti egyetemen néhány hete – adta hírül az Index.

Mint az internetes hírportál írja: Kéri évek óta rendez ilyen találkozókat, amelyekre politikusokat, közéleti személyiségeket hív meg. A vendégek kötetlenül beszélhetnek, az előadások előtt biztosítják őket, hogy semmi sem szivárog ki az elmondottakból.

Orbán Viktor Fidesz-elnök néhány hete vett részt a szemináriumon. Résztvevők szerint Orbánból „áradt az önbizalom”, biztos benne, hogy a következő választásokon ő és a Fidesz fog nyerni.
„A politikus kifejtette, hogy csak mosolyogni szokott az ellene készülő puccsokról szóló híreken, mert valójában nincs ellenfele a jobboldalon, ha formálisan visszavonulna, akkor is ő maradna a jobboldal vezére. Ezt részben annak tulajdonítja, hogy 1948 óta az övé volt az első jobboldali kormány, és olyan ikonok kötődnek hozzá, mint a Nemzeti Színház vagy a Széchenyi-terv.

„Kifejezetten pozitívan beszélt Horn Gyula politikusi képességeiről, igazi politikusnak nevezte a szocialisták volt miniszterelnökét, Gyurcsány Ferencet viszont »idiótának«, »bolondnak« jellemezte. Szerinte a kormányfő összekeveri a hatalmi technikákat a kommunikációval. Orbán az őszödi beszédet hozta példának, ami »emberileg akár rokonszenves is lehetne« (neki nem az), de politikailag egy ilyet nem lehet felvállalni.”
„Orbán arról is beszélt, hogy mi történik majd, ha a Fidesz kerül kormányra. Tervezett gazdaságpolitikai intézkedésekről fideszes politikusok nem nagyon szoktak beszélni, az Erős Magyarország című programfüzetben sincs sok konkrét vállalás. Orbán ezúttal sem tért ki számos részletre, de sok olyan témát érintett, amelyet kínosan kerül a hivatalos fideszes kommunikáció. A pártelnök úgy tervezi, hogy 2010-től két évig “nem hagyományos kormányzás” lesz. »Sokaknak sok minden fog fájni« – mondta szó szerint, és elárulta azt is, hogy a költségvetést megbillentő nagy állami beruházásokat le fogja állíttatni. A 4-es metró és az autópálya-építések kifizetéseinek befagyasztását konkrétan is említette.”

Mint az Index cikkében olvasható, Orbán kitért a Magyar Gárdára is. A tudósítás szerint azt mondta, „ha kormányra kerül, úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket.”

[popup][/popup]