Opera után egy pohár pezsgő

Írta: Szegő Krisztina - Rovat: Archívum, Gazdaság

Többnyire izraeliekből álló befektetői csoport, amint korábban már folyamatosan hírt adtunk róla, megvásárolta és káprázatos pompával felújította az évtizedeken át romosán álló Várkert Kioszk épületét, amely azóta, éppen egy éve kaszinóként üzemel. Születésnapjuk alkalmából október 17-én nagyszabású fogadást rendeztek, amelynek sikeréhez hozzájárult a Clara-Liska Divatház őszi-téli kollekciójának bemutatója.

Mindemellett, amint az elmúlt esztendő folyamán bebizonyosodott, igen nagy szerepet vállalt a főváros társadalmi életében, szinte alig akadt olyan jelentősebb esemény, amelyben valamilyen módon részt ne vett volna, a Forma-1 versenyektől az augusztusi Opera- és Balettfesztiválig.

Ron Kuperberg ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Kaszinó bekapcsolódott ezen események szponzorálásába, a gyönyörű épület helyszínéül szolgált a Forma-1 sajtótájékoztatóinak és a Forma-1 Bálnak is. Az operagála rendezvényeinek fényét emelte, hogy minden néző, aki valamely darabra jegyet váltott, az előadás után a Kaszinó vendégeként elfogyaszthatott egy pohár pezsgőt, illetve az étteremben 30 százalék kedvezményben részesült. Mindezek mellett divatbemutatók, utcabálok, és egy 150 tagú fogorvos-konferencia vendégül látása tette teljessé a nyári szezon programválasztékát.

Nem elhanyagolható azonban a cégnek az az eredetileg kényszerből született kezdeményezése sem, amely mint kiderült igen jótékony hatást gyakorol a helyi idegenforgalomra is. Az idei nyári idény ugyanis siralmasnak bizonyult, a szállodák üresen tátongtak. Míg tavaly, például a Forma-1 rendezvények előtt hatalmas protekció szükségeltetett már hónapokkal korábban is egy szállodai szobafoglaláshoz, idén szinte vadászni kellett a szállóvendégekre. Talán a már Nyugat-Európában is általános recesszió, talán a közeli front hírei a turizmus visszaeséséhez vezettek. A Kaszinó azonban becsalogatja az országba a vendégeket. Ezt felismerve a tulajdonosok elsősorban Izraelben, ahol még mindig törvények tiltják a szerencsejátékot, valamint Angliában -, megkezdték a szervezést. Könnyen tehették, hiszen Tel-Avivban saját utazási irodájuk működik, amely egyrészt nagybani eladóként, más irodáknak árusít programokat, másrészt közvetlenül is foglalkozik utaztatással. A nyáron érkezett egy olyan csoport, amely kizárólag az utazási irodák képviselőiből állt, megismertették velük a helyi viszonyokat, szállodákat, árakat, szórakozási lehetőségeket. Az utazási programok szervezése kétirányú, hoznak olyan turistákat, akik elsősorban városnézésre érkeznek. Kaszinó-látogatási kuponokat ugyan ők is kapnak, de a játék számukra csak választható lehetőség. És jönnek kifejezetten játékos csoportok, akik megérkeznek, és első útjuk a rulett asztalhoz vezet. Közöttük már visszatérő, törzsvendégek is akadnak, régi ismerősök, akik kedvéért, ha mást nem, de legalább a számokat megtanulták a pincérek és a krupiék héberül is, nem beszélve a két recepciósról, akik jól beszélik a nyelvet. Az izraeli csoportok főként az őszi ünnepek idején érkeztek feltűnően nagy számban.

A siker talán egyik legszembeötlőbb jele, hogy a Várkert-Kaszinót működtető részvénytársaság elnökét, Hirsch Katalint megválasztották a közelmúltban szerveződött Kaszinók Szövetsége elnökévé. Vajon, lehet ebből profitálni valamit? Ron Kuperberg válasza egyértelműen nem, hiszen a szövetség döntései minden tagra egyformán érvényesek. A kinevezés az elnök asszony és a kaszinó számára plusz feladatokat, többletmunkát jelentenek, mint előnyöket.

Szegő Krisztina

Címkék:1993-11

[popup][/popup]