OLVASTUK

 Dési János a Magyar Nemzetben (ápr. 16.) a Belügy­minisztérium volt III/III-as (állam- és belbiztonsági) ügyosztálya volt vezetői ellen folyó per kapcsán a vád alapját képező titkos jelentésekből idéz. Ezek egyike szerint:

„…a Kereszténydemokrata Néppárt egyes körei, .megbízható’ amerikai csoportoktól úgy értesültek, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nemzetközi zsidó szervezetektől harmincmillió forintot kapott a népszavazás propagandájára. Horváth József odaír­ta a jelentés szélére: Hálózati úton terjeszteni.” Iskolakönyvbe illő példa a „keresztény-nemzeti” el­fogultság, a pártállami manipuláció és a jobboldali emig­ránsok spontán együttműködésére.

Kékesi Katalin a Népszabadságban (ápr. 15.) az MDF parlamenti frakciójában ható belső feszültségek­ről és ezek kapcsán a Csurka István nevéhez fűződő irányzatról többek között Beke Kata volt államtitkár­nőt is megszólaltatja. Beke Kata:

„…Csurka időnként olyan dolgokat mond, amiket egy politikus nem mondhat. Ő jó ember, biztosan nem érzi, hogy félelmet kelt. Márpedig félelmet kelt. Ugyanis azt mondani, hogy az új Magyarországot a magyar etnikum és a keresztény középosztály fog­ja felépíteni, agyrém. Mert mi az, hogy magyar et­nikum? Illyés Gyula már régen megfogalmazta, hogy magyar az, aki annak vallja magát. Legújabban pe­dig megjelent Czeizel Endre dolgozata, A magyarság genetikája, csak el kell olvasni. Csurka ártatlan szemekkel kérdezi, mi szavaiban a kirekesztés. Pedig ez tényleg kirekesztés.”

Egyetértünk. Bár Cs.I. tekintetét nem érezzük annyira ártatlannak.

K.P. a Magyar Nemzet belpolitikai hírösszefoglalójá­ban (ápr. 8.) a Kozma utcai zsidó temetőben történt sírgyalázás kapcsán Zoltai Gusztáv szavaira utal, ame­lyek a lap ugyanezen oldalán a (d.j.) szignóval közölt tudósításban olvashatók.

„Mi lehetett az indítóok?” – kérdezi (d.j.)

„Ezt mi sem tudjuk. Sem politikai töltetre, sem anti­szemita felhangra nem találtunk jelzést” – válaszol Zoltai Gusztáv.

Ugyanez K.P. tolmácsolásában: „…a rendőrség, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szö­vetségének igazgatója egybehangzóan azt nyilat­kozta, hogy szó sincs antiszemita megnyilvánulás­ról…”

A kettő nem ugyanaz.

Schöpflin György londoni politológus cikkét közli folytatólagosan a Magyar Nemzet az Europäische Rundschau nyomán „A fejlett konzervativizmus Magyarországon” címmel. A 2. részben (ápr. 16.) áll többek között:

„Az antiszemitizmus ennek a felfogásnak (ti. a po­pulistákénak – szerk.) nem automatikus alkotórésze ugyan, de a zsidókérdés szükségszerűen összekap­csolódik a populisták álláspontjával, mert a zsidók a magyar történelemben játszott sajátos szerepük foly­tán a XIX. században a modernizálás vezető erőihez tartoztak, ezért a modernek idegen értékrendje kép­viselőinek számítottak. A populisták közül sokan, ha nem is mindenki, az antiszemitizmust ismét poli­tikai napirendre tűzték, kijelentve, hogy zsidók nem lehetnek a magyar nemzet tagjai, ezért poli­tikai eszméik gyanúsak és idegenek. Sok ilyen esz­mében félreérthetetlen utalásokat találunk arra, hogy a szabadelvű demokrácia megteremtése Magyarorszá­gon nem egyéb, mint a szabadelvű magyar zsidóság kísérlete arra, hogy stílusban és gondolatilag, asszimilálja a magyarságot. Az igazság kedvéért el kell mondanunk, hogy a koalíciós kormány nem fogadta el a populisták receptjeit, de nem is hatá­rolta el magát azoktól…”

Csak a gyöngébbek kedvéért: a Schöpflin-család „őskeresztény”, szász származású.

Both Balázs a Magyar Fórumban (ápr. 11.) a szovjet csapatok hamarost bekövetkező teljes és végleges távozása kapcsán a társadalom ellenségképéről és az időszerű nemzeti megbocsátásról elmélkedik, mely nem lesz könnyű…

„…ebben az országban irtózatos lefojtott feszült­ség van, amit az ország nyugalma érdekében mu­száj kibeszélni magunkból. (Még akkor is, ha ez érdeket sért: a zsidóság hazai – politikai – veze­tői közül egynéhány hitelvesztetté fog válni az ame­rikai zsidó lobby szemében, mert ki fog derülni, hogy az itteni antiszemitizmus fennmaradását elsősor­ban ők gerjesztik: példa erre a Csoóri Sándor elle­ni tavaly őszi attak.)”

Nem egészen világos: ha zsidó érdeket sérthet, hogy Both Balázsék eszmetársai kibeszélik magukból a feszültséget, akkor az alighanem zsidózás lesz. Ez esetben viszont miért a zsidók lennének azok, akik az antiszemitizmust gerjesztik? Csak azért, mert léteznek? Persze, ez a fajta okoskodás nem nélkülözi a következetességet: hiszen – ugyebár – a hálátlan zsidók tavaly ősszel is durva attakkal viszonozták Csoóri melegen zsidóbarát írását…

Karsai László történésszel a kárpótlási törvényjavas­latról beszélget Rangos Katalin a 168 órában (ápr. 16.) Karsai így zárja szavait:

„Én nem vagyok jogász, én csak történész va­gyok, és semmiféle módon nem tudom elfogadni ennek az egész előterjesztésnek sem a szellemét, sem a lényegét, sem a tendenciáját. Ha történelmi jóvá­tételről beszélünk, akkor azért kell jóvátenni – vagy legalább megpróbálni jóvátenni – ami történt, mert ezeket az embereket (ti. a deportáltakat – szerk.) üldözték, kirabolták, meggyilkolták. Csak arra ven­ni irányt, hogy a földbirtokuktól megfosztottakat kárpótolják?! Nem értem és nem is akarom megér­teni ennek a törvényjavaslatnak a lényegét.” Csatlakozunk Karsai László véleményéhez.

Gábor Miklós színművészt kérdezgeti Szémann Béla a Ring című hetilapban (ápr. 16.) Schnitzler A Bernhardi-ügy c. zsidó tárgyú darabja kapcsán arról, köz­ügy vagy magánügy-e a zsidókérdés. Gábor Miklós:

„A zsidókérdés szerintem egy megcsontosodott gon­dolkodásmód egyik tünete nálunk. Senkit se lehet kötelezni, hogy így vagy úgy gondolkodjék. De a zsidókérdést társadalmi kérdésként kezelni egy demokráciában – hogy úgy mondjam – rendkívüli blamázs. A BBC egyik híradójában láttam egy ügyet. Egy konzervatív képviselő egy nyilatkozatában egy másik képviselőt mint színes bőrűt támadott. Aztán már elnézést kért, mentegetőzött, de hiába, le kellett mondania.

Tisztességes társadalomban nem tűrik el az ilyesmit.” No comment.