Olvasóink írják: – „Ilyen magas mércének – egy múzeum nem tud megfelelni!”
„Ilyen magas mércének egy múzeum nem tud megfelelni”
2003. októberi számukban Gettó vagy misszió címmel Pécsi Katalin beszámolót közölt a Sziget Fesztivál zsidó eseményeiről. A cikk erős kritikát fogalmaz meg a holokauszt-emléksátor záró beszélgetéséről.
Nem az a baj az amúgy általam tisztelt cikkíróval, hogy nem akarta megérteni, mire gondol Babarczy Eszter, amikor azt mondja, hogy nem a Holokauszt Múzeum az, amely egy húszéves lánynak segíteni tud abban, hogy megértse túlélő anyját. Pedig belátható, hogy ilyen magas mércének egy múzeum nem tud megfelelni, az összes érintett szubjektív véleménye nélkül a bemutatott történet sosem lesz teljes. Sikernek számít az is, ha gondolatokat, érzelmeket, empátiát tud ébreszteni azon húszévesek némelyikében, akiket a holokauszt témája még soha nem érintett meg, ehhez pedig szakítani kell a társadalom tettesekre és áldozatokra, jókra és rosszakra történő felosztásával.
Nem is az a baj, hogy a szerző kiragadta, de nem próbálta értelmezni Zsolt Péter azon mondatát, hogy ő – habár tanították neki – nem ért a holokauszthoz, amely kijelentés célja inkább a magyarországi középiskolai holokausztoktatás kritikája volt, mintsem tudatlanságának beismerése.
Sokkal nagyobb baj, hogy Pécsi Katalin nem vette a fáradságot arra, hogy ha már nem hallgatja meg elejétől végéig az előadást, legalább a publikálás előtt utánanézzen, hogy a leírtak megfelelnek-e a történteknek. Én ugyanis – ahogy az ott többször is elhangzott – az ominózus beszélgetésen más irányú elfoglaltságom miatt nem vettem részt, Babarczy Eszter és Szerényi Gábor mellett – helyettem – Kemény Vagyim volt a harmadik beszélgetőpartner.
Zsolt Péter
ügyvezető igazgatóhelyettes,
Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány
Címkék:2004-01