Olvasóink írják

Írta: Heisler András, - Rovat: Archívum

Olvasóink írják

ELLEN-VÉLEMÉNY

Az antifasiszta demonstráció előtti legrosszabb pillanatban megjelenő, Novák Attila által jegyzett álláspontra még a demonstráció előtti hajnalon próbálok reagálni. Azért előtte, mert fair választ csak azonos feltételek mellett, történetesen egy predemonstrációs szakaszban lehet adni a cikk írójának. Bár a forgatókönyvek is­mertek, mégis, ma még senki nem tudja, pontosan mi fog történni a Mű­csarnok mellett, vagy az Andrássy úton. Mégis azért vállalkoztam véle­ményemnek a hajnali világosságban való papírra vetésére, mert a lap indulása óta általam olvasott folyóirat egyedi szellemisége az utóbbi évek­ben egyértelműen és főként Hitköz­ség-ellenes attitűdökre korlátozódik. És ebben nem a kritikai hangvételt, hanem az objektív tájékoztatás hiá­nyát bírálom.

Kétségtelenül vannak a cikknek va­lós megállapításai, sőt figyelemre méltó részletei, mégis egészében ha­mis képet ad a helyzetről. A Mazsihisz fantompolitikájáról szól, majd a hely­zet túldimenzionálásával vádolja szö­vetségünket. Úgy teszi meg kritikai észrevételeit, hogy közben nem isme­ri, vagy nem is akarja megismerni a valós tényeket, fantomérvekkel harcol fantomjelenség ellen, és jelentéktelen események túldimenzionálásával tor­zítja a valóságos helyzetet.

A Plakátragasztós Diana és marok­nyi csoportja valóban nem jelent érde­mi politikai veszélyt ma Magyarorszá­gon. Fontosnak tartom azonban, hogy még a legjelentéktelenebb, legmarginálisabb újnáci vagy újfasiszta jelen­séggel szemben is a lehető leghatáro­zottabb reakcióval válaszoljon a társa­dalom, és remélem, a péntek délutáni rendezvények erről és nem másról fognak szólni.

Egyszerűen nem igaz Novák állítá­sa, miszerint a Mazsihisz a helyzet to­vábbi hiszterizálásában volna érde­kelt. Érdemes megint csak a tényekre koncentrálni, és nem szubjektív előítéletek mentén elemezni a helyze­tet. A Mazsihisz igyekezett a médiá­ban pontosan és a helyzethez méltóan fogalmazni. Személyesen én is arról beszéltem, hogy a plakátragasztók nem jelentenek érdemi társadalmi ve­szélyt, a történelmi tapasztalatok okán azonban szükségesnek látjuk egy párt­politika-mentes civil demonstráció szervezését, ahol Magyarország ál­lampolgárai jelenlétükkel hitet tehet­nek a demokratikus értékek mellett. Biztosan nem hibátlanul, de végre ha­tározott stratégia mentén dolgozott a Mazsihisz. Tudatosan igyekeztük szervezetünket távol tartani a pártpoli­tikától. Nem kívántunk hivatalosan részt venni semmilyen politikai ren­dezvényen – lett légyen az jobboldali, vagy bal-liberális. Ez utóbbi pártok megkeresésére hivatalos és vállalt ál­láspontot alakítottunk ki, mely szerint a Mazsihisz szervezete nem kíván csatlakozni a politikai jellegű de­monstrációhoz.

Véleményünkkel ráadásul egyetér­tettek a hozzánk csatlakozott civil szervezetek, s így kerül majd sor a két önálló demonstrációra. A Mazsihisz vezetői tudatosan nem exponálták magukat a civil nagygyűlés sajtótájé­koztatóján, pedig a vezetők exhibicio­nizmusában (beleértve a magamét is) nincs hiány. Glatz személyében tuda­tosan pártpolitikától mentes szónokot kértünk fel, és tudatosan egy magyar- roma-zsidó zenét játszó együttessel akartuk demonstrálni a multikultúra értékeit. A Mazsihiszt a pártpolitikán kívül kell tartani! De ez vonatkozik Nováknak arra a képtelen javaslatára is, hogy vigyük ki a zsidókat a Fidesz székháza elé tüntetni. Ez legalább ak­kora politikai tévedés lenne, mint Novák állítása arról, hogy a Mazsihisz jobboldali politikusokat nem szokott a rendezvényeire meghívni. Igenis szokott. Csak ritkán jönnek el közénk – ami persze nem véletlen, hiszen a Demokrata tízéves ünneplését kö­vetően furcsa lenne, ha valaki a Gold- mark terembe igyekezne. De legyünk megint tényszerűek: a civil demonst­rációra meghívást kaptak a jobboldali parlamenti pártok. Külön a vezetőik, külön, névre szólóan a parlamenti képviselőik. Csak politikai rövidlátásukkal, esetleg rossz lelkiismeretük­kel tudom magyarázni, hogy nem él­nek ezzel a lehetőséggel, helyette kü­lön programon fogják megkoszorúzni a Sztehlo Gábor-emléktáblát. Sztehlóét, akit a Jeruzsálemi Yad Vasem Igaz Emberként tart nyilván, akinek neve márványba van vésve a Hősök zsinagógája melletti emlékfa kertjé­ben. Szép gesztus ez a jobboldaltól, de nem biztos, hogy most kellene ezt gyakorolni.

A cikket a szerzőnek az ügyvezető igazgató „sárgacsillagos” – egyébiránt nekem sem tetsző – megnyilvánulásá­val kapcsolatos rémképei keretezik, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy az eseményeket nem ez a reakció, ha­nem a szervezetünk által tudatosan ki­alakított stratégia tematizálja.

Az ominózus cikk üzenete sajnos nem példa nélküli a lapban. Az elmúlt évek során a Mazsihisz lejáratására két módszer is alkalmasnak találtatott: vagy a hibákat kell egyoldalúan kina­gyítani, vagy az eredményeket mód­szeresen elhallgatni az olvasók elől. S a két rossz közül számomra ez utóbbi az, amely szinte teljes képtelenségnek tűnik, hiszen a folyóiratot fenntartó Mazsike elnöke ma mellesleg a Ma­zsihisz egyik alelnöke.

Vajon mi okozza azt, hogy az el­múlt 18 hónap eseménysoraiból a po­zitív történetek teljesen kimaradtak, vagy a racionalitás határáig elhallgatódtak?

Korábban sok jogos kritikát kapott a szövetség azért, hogy közgyűléseit nem a választott elnök, hanem az ügyvezető vezeti és tematizálja. A Mazsihisz felismerte annak fontossá­gát, hogy a társadalmi testületek – köztük a vezetőség és az elnök – ké­pesek legyenek stratégiai szinten irá­nyítani az eseményeket. S ha évekig ezt hiányolja a szerkesztőség, akkor az újat is észre kellene vennie. A ve­zetőség munkáját ma már az Új Élet­ből is nyomon lehet követni. Lehet, hogy az ellendrukkereknek csalódást okozunk azzal, ha konkrét programok szerint, érdemi vezetőségi határoza­tokkal kikövezetten és a korábbinál lényegesen nyitottabban végezzük munkánkat? A Szombat mindenesetre ezt sem vette még észre, vagy nem akarja észrevenni.

A folyóirat és fenntartója, a Mazsi­ke évek óta hiányolják a Mazsihisz nyitását a nem hitközségi zsidó szer­vezetek felé. Legutóbb, éppen egy ve­lem készített interjúban próbálták meg feszegetni ezt a kérdést, ahol önkritikusan elmondtam, ez a folya­mat érdemben még nem kezdődött el. Azóta eltelt néhány hónap, s végre történt valami. A korábbi kritikák fé­nyében azonban ez is valahogy na­gyon érdekesen. Történt ugyanis, hogy a horvátországi hitközség a Mazsihiszt kérte fel, hogy nagyobb lét­számú delegációval vegyen részt az általuk szervezett közösségi-kulturá­lis programon, a BEJAHAD-on. A Mazsihisz vezetősége – kezdeményezésemet elfogadva – úgy döntött, hogy a népes delegációba megkísérli behívni a magyarországi nem hitköz­ségi zsidó szervezetek képviselőit is. A Magyarországon működő zsidó szervezetek közül tizenhat csatlako­zott a programhoz, ahol külön a ma­gyar delegáció mindennap kerekasztal-beszélgetésen vett részt. A formá­lis kapcsolattartás kereteinek megha­tározását követően a megjelent szer­vezetek képviselői egyhangúan dön­töttek arról, hogy 2005-ben megkísér­lik – a teljes magyarországi zsidó kö­zösség értékeit bevonó – nagy konferencia megszervezését. E rendkívüli jelentőségű programon – többszöri kérésem ellenére – a Mazsihisz nem képviseltette magát. S most várom, mikor jelenik meg a kritika arról, hogy „nem nyit a Hitközség”. Mert a tapasztalatom az, hogy előszeretettel használtatik ilyen és ehhez hasonló sztereotípia a zsidó közösségen belül, s újabban különösen e lapban.

Még egyszer szeretném hangsú­lyozni: nem a kritika tényével, hanem az objektivitás hiányával van gondom.

A ma reggeli (2004. október 15-i) Magyar Nemzet hosszasan és szó sze­rint idézi Novák cikkét, amelynek hi­telességét azzal indokolja, hogy a zsi­dók folyóiratában jelent meg, s amely véleménnyel a Magyar Nemzet termé­szetesen maximálisan egyetért. Erről egy korábbi történet jut eszembe. A hatnapos háborút követően egy cikket olvastam az akkor még fénykorát élő Új Keletben. Az újságíró kellő iróniá­val mondott köszönetét a Szovjetunió­nak azért, hogy az általa küldött kor­szerű fegyverek megérkeztek a Cahal raktáraiba: történetesen úgy, hogy a hanyatt-homlok menekülő egyiptomi­aktól az izraeli hadsereg egyszerűen elszállította a hátrahagyott, még gyári csomagolású fegyvereket. Most ha­sonlóan érzem magam egy kicsit, és várom, hogy a Magyar Nemzet meg­köszönje a Mazsihisznek a Szombat folyóiratának nyújtott évi rendszeres támogatást, melyet az kötelességének érez adni.

Heisler András,

a Mazsihisz elnöke

VÁLASZ HEISLER ANDRÁSNAK

Heisler András, a Mazsihisz, egyéb­ként az elődeivel összehasonlítva mo­dernebb. demokratikusabb gondolko­dású és komoly változások ígéretét hordozó elnöke a tüntetés hajnalán ve­tette papírra írását. Az írás – pedig már akkor tudott volt, hogy Bácsfi Di­ána fogházban lesz – alapállása az, hogy még nem lehet tudni, mi lesz az Andrássy úton vagy a Műcsarnok előtt. Pedig:

Mindenki tudta, hogy a Műcsar­nok és a Terror Háza előtti tüntetésen nemhogy rendzavarás, de újnácik sem lesznek. Kormánypártokhoz kö­zel álló emberek tüntetnek majd – ko­moly rendőri felügyelettel. Abban igaza van Heisler Andrásnak, hogy a Fidesz székháza előtti tüntetés politi­kai hiba lett volna. Én csak arra hív­tam volna fel a Mazsihisz figyelmét (más eszközöm az íráson kívül nin­csen), hogy nem személyi érdekek­hez kötődő identitáspolitikát kellene űzni, hanem a magyar zsidóságra le­selkedő veszélyek elhárítását. S nem Bácsfi Diána és csoportja jelenti a zsidókra leselkedő veszélyt, hanem – például – a közel 60 ezres példányszámmal megjelenő Magyar Demok­rata, és köre.

  1. Azt gondolom, Heisler András sem gondolja komolyan, hogy Glatz Ferenc (a Műcsarnok előtti felvonulás szónoka), az utolsó MSZMP-kormány, a Németh-kabinet oktatási mi­nisztere, az MSZP volt köztársaságielnök-jelöltje pártsemleges személy.

  2. Furcsának tartom a nemcsak He­isler Andrásra, hanem a zsidó közös­ség több tagjára érvényes szemléletet, amely személyemet a Magyar Nem­zetben megjelent írással minősíti. Az MN kiragadott cikkemből pár, a hit­községet bíráló részt (egyébként ne­vem említése nélkül), és azt tette köz­zé, a Fideszt és a Magyar Demokratát bíráló megjegyzéseket pedig nem. Szomorú, hogy Heisler András – aki a fiatalabb generáció tagja – a holokausztot túlélt nemzedék bipoláris világ­képétől áthatva (és meglehetősen in­korrekt módon) egy lap általános ide­ológiai vonalával („jobboldali”) bunkózza le azt, akit idéznek a lapban. Pontosan úgy viselkedik, mint a Ma­gyar Nemzet. Szelektál a mondatok között. Érdekei alapján.

  3. Arról nem is beszélve, hogy jó lenne, ha Heisler András – de mások is a zsidó közösségen belül – elgon­dolkodnának azon, mit is jelent köre­ikben a „jobboldali” szó. Aki másként gondolkodik? Aki bírál? Nóta bene: akit „nem szeretek”? S nézzen már körül valaki, hogy mely tábor politi­kusait vagy hozzájuk közel álló sze­mélyeket hívták és hívják meg előadónak különféle a zsidó szerveze­tek? Hol van itt a sokat hangoztatott egyensúly?

  4. Két dolgot nem szabad összeke­verni. Egyszerre kell kommunikálni a politikai jobboldal kommunikációké­pes tagjaival, és – adott esetben – a nemtetszést kinyilvánítani akkor, ami­kor antiszemitákat mentegetnek vagy használnak fel. Éppen a zsidóság érde­kében.

Nem túl ízléses az, ahogyan He­isler András a Mazsihisz alelnökével – aki a Mazsike elnöke is egyben – kapcsolatos véleményét, a vitát esz­közként felhasználva azt feltételezi, hogy a cikk mögött más áll, mint a szerző. Egyébként a zsidó szerveze­tek zágrábi konferenciáját fontos lé­pésnek tartjuk.

  1. Heisler András a Mazsihisz „tu­datos stratégiájáról” beszél. Én elhin­ném, hogy ez létezik, de semmiféle tá­jékoztatás vagy információ nem állt ezzel kapcsolatosan a rendelkezésünk­re. Helyette az ügyvezető igazgató nyilatkozatai álltak a középpontban. Szóval: ha más vonal is létezik, tájé­koztatni kellene, mert különben az a benyomása támad az embernek, hogy a Mazsihisz nem egy, hanem két ma­lomban őröl.

  2. Manipulatívnak tartom azt az ér­vet, amely a Mazsihisz „nagylelkűsé­gének” tudja be a Szombat létezését, ill. „évi rendszeres támogatását”. A Mazsihisznek, amely költségvetése jó részét az államtól kapja, kötelessége támogatnia minden, a demokrácia és a pluralizmus játékszabályait tiszte­letben tartó zsidó szervezetet és cso­portot. Ezeknek a szabályoknak a Szombat – mint az egyetlen független zsidó közéleti lap – maradéktalanul eleget tesz. S le kell szögeznünk: nem a „saját pénzét”, hanem a magyar zsi­dóságnak kollektíve juttatott összegeket osztja szét a Mazsihisz vezetése. Nem a hitközségi vezetők magánvagyonából szponzorálódnak a szerve­zetek, kapnak fizetést a munkatársak, hanem a „történelmi egyházaknak”, így a zsidóságnak juttatott magyar adóforintokból. Az enyémből is. Ezt azért tudomásul kellene vennie Heis­ler Andrásnak, mielőtt a „Miért támo­gatom az ellenségemet?!” kezdetű, oly sok helyen és oly sokszor hangoz­tatott demagóg szólamba menekülne a hitközség – egyébként oly ígéretes – új elnöke.

Novák Attila

Címkék:2004-12

[popup][/popup]