Olvasóink írják
Gondolkodó értelmes szavak
Ezúton szeretném megköszönni Szántó T. Gábornak a gettó-megemlékezésen elmondott beszédet. Jóleső érzéssel hallgattuk a jövőbe mutató gondolatokat. Az eddigi megemlékezések már-már sablonos szövegei után öröm volt hallani a mai gondolkodó értelmes szavakat. Szívesen elolvasnám nyomtatásban is! Barátaim és családom nevében még egyszer köszönöm, szívből gratulálok,
MAZEL TOV!
Szeretettel és őszinte tisztelettel
Winkler Miksa
Valami új kezdődött el…
Örömmel hallottam Szántó T. Gábor Kossuth téren elmondott beszédét.
Végre egy új és öntudatos, magabiztos hang. Erre vártam a sok siránkozással vegyes vádló és mégis megalázkodó beszédek után. Az öntudatos és magabiztos ember és közösség előbb kap esélyt arra, hogy egyenjogúként léphessen fel, kölcsönösen előnyös szerződéseket lehessen kötni, véget lehessen vetni a hatalomhoz való dörgölődés és az eltúlzott önbizalom szélsőségei közötti hányódásnak, amely két szélsőség valójában szimbiózisban él egymással. Hibázni természetesen így is lehet, de az öntudatos ember és közösség hamarabb ismeri fel hibáit és a rá leselkedő veszélyeket, és jobb eséllyel léphet fel elhárításuk érdekében. Szeretném remélni, hogy valami új kezdődött el.
Baráti üdvözlettel
Quittner János
Két anticionizmus találkozása
Nagy érdeklődéssel olvastam a Szombat 2001. decemberi számában Gadó János és Novák Attila írását, az anticionizmusba öltöztetett modern antiszemitizmusról. Ez olyannyira napi kérdés, hogy a Magyar ATV, a Pannon rádió és a Vasárnapi újság belterjes világából kilépett az utcára, az utcai beszélgetésekbe, a baráti társaságok körébe. A minap az egyik barátom arról panaszkodott, hogy évtizedes nem zsidó kártyapartnerei minősíthetetlen durbani stílusban szidták Izraelt, zsidózni nem mertek a barátom miatt, de mondták a lányának, hogy az anyja is értsen belőle.
Nem vitás, hogy az anticionizmussal kapcsolatban egy nagyon is élő problémával állunk szemben, amelynek mélyek és szerteágazóak a gyökerei. E gyökerek egyik ága Moszkváig nyúlik vissza és sokkal régebbi, mint az új keletű nyugati anticionizmus. Jó okom van hinni abban, hogy a mai nyugati balos és ultrabalos megnyilatkozásokat is azok az Izrael-ellenes konferenciák alapozták meg, amelyeket az 5ZKP KB mellett működő munkabizottság 1967 után nagy rendszerességgel minden évben megtartott, s amelynek dokumentumai a birtokomban vannak. Miért fordult a Szovjetunió ilyen vehemensen Izrael ellen? Tegyük túl magunkat az érzelmi kérdéseken, a hagyományos orosz antiszemitizmuson. Izrael az 1967-es hatnapos háborújával a történelemben először és mindvégig egyedüli erőként mért csapást a Szovjetunió helyettesekkel vívott expanziójára. Ezt a szovjet katonai és politikai vezetés soha sem tudta lenyelni, megemészteni. De maradt számukra egy menekülési útvonal, az anticionista propaganda, amellyel milliók véleményét tudták formálni, mételyezni.
Nos, amikor Gadó János és Novák Attila urak a nyugati világ anticionizmusáról ír, akkor bátran hozzá lehet tenni a keleti világ még régebbi és még racionálisabb alapon életre hívott Izrael ellenességét. A két anticionizmus ott ölelkezik egymással, hogy amint a polgári világban penetráns és nem szalonképes a nyílt antiszemitizmus, ugyanúgy idegen volt a kommunizmus eszmerendszerétől. Az a szilárd meggyőződésem, hogy a mi házi antiszemitáink, a lovasok, chrudinákok, bencsikek, bayerzsoltok, járaijuditok és a többiek ugyanúgy táplálkoznak a nyugati sajtó megnyilatkozásokból, cikkekből és tanulmányokból, mint az általuk elsajátított kommunista technikákból. Sem gondolatiságban, sem emberi, erkölcsi tartásban nem tudták sem ezt, sem azt túlhaladni. Nem voltak képesek sem rendszert, sem szemléletet változtatni.
Molát Ferenc
újságíró-szerkesztő
Budapest
Magyarország és a tágabb összefüggés
Lapjuknak alapítása óta szorgos előfizetője-olvasója vagyok. Legutóbbi decemberi számuk – mivel külföldön élek – csak most ért el hozzám, s abban több a lap szellemiségével ellentétes jelenségre bukkantam. Kérem észrevételeimet, közöljék olvasói levél formájában.
Amint a legutóbbi lapjuk által közölt felmérésekből is kiderült olvasótáboruk a hazai zsidóságnak a vallási hagyományokhoz inkább közelebb álló rétegéből kerül ki. Ezért megengedhetetlen:
1. Bárdos Pál írásának mondandója. Az emberi nyomorúság lehetőleg legszélsőségesebb szituációját dolgozza fel a szemelvény, ugyanakkor olyan tetteket tulajdonít az elbeszélés főhősének – emberölés, kannibalizmus – amelyet vallásos zsidó a legembertelenebb körülmények között sem követett, követne el. Amint tudjuk, az esetek legalább 99%-ában ehelyett (s itt követem meg az esetleg nem így eljárt akár 1%-ot) a mártíriumot választották.
2. Szívderítőbb a „Mózestől Buddháig” c. riport csacsisága. Tevje a tejesember modorában adja elő, hogy „mit is mond a S’má Jiszrael? Őrizd meg a nyelvemet a gonosztól és ajkamat az ármánykodástól!” Nem várok a laptól különösebb teológiai jártasságot, de azért létezhetne egyfajta szövegkritikai megközelítés (már ha a Jerusalem Report-ban ez így jelent volna meg), akár tanult egykori kollégám, a fordító Rajki András (a kereskedelmi kamarából), akár a T. Szerkesztőség részéről. Az idézet egyébként a 34. zsoltárból való, igaz, hogy egy részét a hétköznapi imakönyv (Sziddur) is tartalmazza, de nincs köze a zsidó főimádsághoz.
Az utolsó gondolat csak egy megfontolásra ajánlott adalék: A Szirtes-ügy című cikkben vitairat szinten vetődik fel a magyar közigazgatásnak 1944. március 19. előtti szerepe, s idézik néhai Antall József állásfoglalását is.
Én esetleg egy tágabb összefüggésre világítanék rá: milyen volt a zsidók sorsa a meg nem szállt, de németekkel szövetséges államokban? Soroljuk: Finnország, Bulgária, Vichy-Franciaország, Olaszország, Japán, Szlovákia, Románia. Nem kétséges, hogy az akkori Magyarország mely országokkal állítható párhuzamba.
Tisztelettel:
Bognár Sándor
főtanácsos
Magyar Köztársaság Nagykövetsége
Helsinki
*
Tadeusz Borowski azt írta: Auschwitz történetét csak azok mondhatnák el, akik ott pusztultak. Egy irodalmi művön számon kérni a lágerek teljes valóságát – nem érdemes. Ábrázolni az ábrázolhatatlant – nem lehet, de a művészek dolga mégis ez. Százalékos arányban mérni azt, hogy ki hogy viselkedett a táborok öntörvényű „univerzumában” (Kertész Imre) – bizonyosan lehetetlen.
Elismerjük a hibát: valóban nem a Smá Jiszráelből való a „Mózestől Buddháig” című cikkben található idézet, a szöveg az imakönyv egy másik helyéről való, a Smone Eszrét követő ima részlete.
A főtanácsos úr másik állítását ugyanakkor vissza kell utasítsuk. Az akkori magyar hatóságok mentegetése helyett inkább az állami felelősséget kellene elismerni a magyar zsidók deportálásában. Nem gondoljuk, hogy a magyar zsidóknak hálával kellene gondolniuk az akkori magyar kormányzatra, hiszen mint minden állami vezetésnek, az lett volna az utóbbi feladata, hogy minden áron megvédje országa lakosságának életét. Ezt pedig nem tette meg, kiszolgáltatta az „idegen” zsidókat a németeknek, és a vidéki zsidóság deportálását is csak a nemzetközi tiltakozás hatására állította le.
(A szerk.)
Az olvasó árnyaltabb portréja
Mint mindig – immár 5 éve – ezúttal is érdeklődéssel és élvezettel olvastam a Szombat legutóbbi számát, és abban Gadó János tőle megszokott színvonalon, tömören megírt „Az olvasó portréja” című cikkét. Megelégedettségemet bizonyítandó a lapban mellékelt csekken már befizettem a 4500 forintot, hogy ezzel azokat is hozzásegítsem a laphoz, akik nem tudnak előfizetni a Szombat-ra.
Ám a kérdőíveket feldolgozók korrektségük ellenére egy alapvető szempontot figyelmen kívül hagytak: az előfizető nem egyenlő a törzsolvasóval és még kevésbé az olvasóval! így pusztán a beküldött és kitöltött kérdőívekből való következtetés néhány témában – enyhe szóval – nem kellően „árnyalt képet” mutat.
Az általam előfizetett példányt rendszeresen még két család kapja meg. Az viszont csak természetes, hogy az egy példányban mellékelt kérdőívet én, az előfizető, és nem ők küldték vissza.
A sajtó-marketing ismeri az „olvasói szorzószám” fogalmát azaz: átlag hányan olvasnak egy lapot. Meggyőződésem, hogy a Szombat esetében – hasonlóan a „Családi lapokhoz” – legalább 2-3 olvasóval számolhatunk. Megkérdőjelezhető a szerző azon következtetése, miszerint „a Szombat jóval inkább vonzza a diplomával rendelkezőket…” Személyes tapasztalatom, hogy jobb, empatikusabb marketing munkára van szükség ahhoz, hogy a vitathatatlanul egyedi hangot megütő, sokszínű tematikát érintő folyóirat tábora – amibe az előfizetőkön kívül sok „amatőr” olvasó is beletartozik – tovább szélesedjen. (A legközelebbi olvasói „portréban” szerepelhetnének azok is, akik – anyagiak híján – előfizetés nélkül, de igényt tartanak a lapra.)
Végül – egyetértek a szerzővel, miszerint „a Szombatnak nagyobb vonzerőt kellene (!?!) gyakorolnia a fiatalokra…” Igen, csak ezt – könyörgöm – ne feltételes módban fogalmazzák meg hozzátéve, hogy „az ifjúság érdektelensége túlmutat a Szombat gondjain.” Igaz. De hát annál inkább tennünk kell (nem kellene!) együtt.
Pálos Miklós
*
A levél még a decemberi szám megjelenése előtt íródott, ahol közöltük a vonatkozó számokat: egy lappéldányt átlag 3-4 fő olvas el. (a szerk.)
Folytatódik a MAZSÖK Iroda „átszervezése”
Szerkesztőségünk tudomására jutott, hogy Eliezer Gilád, a Mazsök alelnöke kezdeményezésére, Sebes Gábor irodavezető után Dr. Peresztegi Ágnesnek, a MAZSÖK nemzetközi jogászának is felmondtak – eddigi munkája elismerése mellett.
Lapzárta miatt már nem tudtuk az érdekelteket megkeresni. Amennyiben az érintett felek vállalják, a következő számunkban visszatérünk a hírre.
Címkék:2002-02