Olvasóink írják

Írta: Archívum - 2001-10-01 Rovat: Archívum

Olvasóink írják

Nem tűrjük az uszítást

Klein Tibor az izraeli Kfar Szabából írt levelében arról szólt – nagyon indokoltan hogy miért nem védekeztek a zsidók a vészkorszak éveiben (konkrétan: a lengyelországi Jedwabnében), amikor pedig már veszteni valójuk sem volt, ellenségeikkel szemben pedig olykor számbeli fölényben is voltak. A zsidó népnek Izrael új mentalitást adott, és megadta az önvédelem állandó lehetőségét – tehetjük hozzá, mondanivalója szellemében kiegészítve a levélíró szavait.

Vajon csak Izrael földjén lenne érvényes ez? És csak akkor, ha a gyűlölet hullámai már a puszta életüket is fenyegetik? Nem azt parancsolná-e emberi méltóságunk, hogy ne tűrjük a gyalázkodásokat, a százszor megcáfolt, de százegyedszer és kétszázadszor is ránk szórt rágalmakat? Nem azt diktálná-e az önvédelem racionalitása, hogy már akkor hatékonyan és keményen fellépjünk az antiszemita uszítok ellen, amikor – még – nem közvetlenül az életünkre törnek, „csak” előkészítik a társadalmi környezetet a későbbi súlyosabb merényletekre, bennünket pedig a megaláztatásokhoz szoktatva arra, hogy utóbb némán megadjuk magunkat?

Hogyan lehetséges, hogy az évek óta a legnagyobb nyilvánosság előtt folytatott vérvádas uszítás tetteseit, a történelmi tényekre fittyet hányó hazug, antiszemita könyvek kiadóit és terjesztőit mindmáig nem szembesítettük a gyalázatot többé tűrni nem hajlandó, önérzetes magyar zsidók közösségi ellenállásával? Miért érjük be azzal, hogy egy-egy újságcikkben utasítjuk csak el a rágalmakat, egy-egy ügyészségi beadvánnyal próbáljuk (mindmáig hiába) meggátolni kárhozatos működésükben az uszítókat? Miért nem akadt eddig húsz, vagy száz, vagy ezer fiatal vagy éppen idősebb magyar zsidó, aki a publicisták és a közösségi képviseletek fellépéseit támogatva, felerősítve, a szennyet okádó kiadványok, könyvkiadók, a szenny terjesztéséből üzletet csináló kereskedések előtt folyamatosan és ismételten tüntetett volna? Nincs szükség erőszakos megmozdulásokra, de igenis szükség van arra, hogy a hazai zsidóság a széles nyilvánosság előtt demonstrálja: nem hajlandó a demokráciával óhatatlanul együtt járó jelenségként elfogadni a ’44-es szellemű antiszemita uszítást, a hitlerista és nyilas gyilkosok magasztalását. Szükséges, hogy az egész társadalom, de a hazai zsidóság is megérezze, lássa, hallja és tudomásul vegye: nem 1944-et írunk, és a mai zsidóság, amely Izrael ellenállásának a példáját tiszteli, és mártírjait a magáénak vallja akkor is, ha Magyarországon él, ez a mai zsidóság más fából van faragva, mint a hatvan év előtti volt.

Nem lehet mindent beadványokra, vájt fülűeknek szóló szellemes publicisztikákra és glosszákra bízni, a mind pimaszabb antiszemitizmussal szembeni ellenállásunk nem folyhat „a fű alatt” – meg kell mozdulni!

Gadó György

Budapest

Kirekesztés

Igaz, hogy messziről könnyű fekete-fehérnek látni a világot és egyszerű recepteket javasolni bonyolult problémák megoldására, de hát véleményét – még ha felületes is – mindenki korlátozások nélkül fejtheti ki – gondoltam, egy névtelen szerző „Nyomás alatt – mint rendesen” című, a Szombat 2001. szeptemberi számában megjelent cikke olvasása közben, és eszem ágában sem volt reagálni rá.

Mígnem odáig értem, hogy „…Izrael kétfelől áll roppant nyomás alatt: egyfelől a palesztin részről folyamatosan megnyilvánuló verbális és tényleges agresszió, másfelől a nyugati világ és saját baloldali közvéleménye által támasztott magas jogállami elvárások közt egyensúlyoz”. Ami a palesztin és a nyugati világ nyomását illeti, ez tisztán logikai szempontból lehetséges: a palesztinok is, a nyugati világ is Izraelen kívüli tényezők. De mivelhogy még a legzseniálisabb fizikus sem találta fel a belülről jövő külső nyomást, arra kell következtetnem, hogy a névtelen szerző a baloldali izraeli közvéleményt is Izraelen kívül álló tényezőnek tekinti. Sőt, az izraeli Legfelsőbb Bíróságot is, amely „gyakran hasonló álláspontot képvisel”, mint a kárhoztatott baloldal.

A névtelen szerző értelmezésében tehát adva van egy absztrakt, virtuális „Izrael”, amelyre „roppant nyomást” gyakorol az izraeli baloldal és a Legfelsőbb Bíróság. Ilyen „Izrael”, persze, nem létezik. Izrael az izraeli társadalom egésze: kormány, ellenzék, önkormányzatok, bíróságok, hadsereg, rendőrség, jobb- és baloldal, zsidók, arabok, drúzok, ortodoxok, világiak, férfiak, nők, fiatalok, öregek, őslakosok és új bevándorlók, társadalmi szervezetek tagjai és szervezetlenek egyaránt. És mindenki nyomást gyakorol a kormányra érdekei érvényesítése érdekében.

Hogyan jutott a cikk szerzője groteszk elképzeléséhez?

Erre véleményem szerint két lehetséges magyarázat van:

1. Az izraeli kormányt azonosítja az absztrakt „Izrael” fogalmával. De hát az izraeli kormányok váltakoznak, változik politikájuk is, volt már jobboldali és baloldali kormány, egységkormány, nagykoalíció, valamint kisebbségi kormány. És mindegyiknek volt ellenzéke – egyszer a baloldal, máskor a jobboldal, olykor a szélső jobb együtt a szélső baloldallal, ellenzékben voltak az arab pártok, az ortodox pártok, az új bevándorlók pártjai; kormánypártok vonultak ellenzékbe, ellenzéki pártok jutottak hatalomra. Ha „Izrael” a mindenkori kormányt és kormánypolitikát jelenti, az idők folyamán már minden párt és társadalmi réteg kirekesztődött volna „Izraelből”.

2. Vagy pedig a névtelen szerző saját nézeteit és elképzeléseit azonosítja az absztrakt, virtuális „Izraellel” és ami nem felel meg nézeteinek – a mi esetünkben a baloldali közvélemény, valamint a Legfelsőbb Bíróság álláspontjai – az nem is Izrael, az külső tényező, amely „nyomást gyakorol” az ún. „Izraelre”. Az ilyen méretű kirekesztési kísérlet láttán eláll az ember lélegzete. Hogy valaki Budapesten – vagy New Yorkban, Párizsban vagy Montevideóban – szabja meg, mi tartozik Izraelbe??!!

Voltaképpen, van egy harmadik lehetőség is: tudniillik, hogy valaki csak ír és ír és ír, ami éppen eszébe jut, anélkül hogy tudatában volna, mit is írt. Ebben az esetben nem is csoda, hogy névtelen akart maradni.

Yehuda Lahav

Tel-Aviv

„Izrael” helyett talán valóban szerencsésebb lett volna az „izraeli politika” vagy „izraeli politikacsinálók” kifejezés. De miként lehet a cikkből arra következtetni, hogy annak szerzője a nyomásgyakorló baloldalt vagy a Legfelsőbb Bíróságot „kirekeszti Izraelből”? Nyilván úgy, hogy egy doktrinér baloldali számára mindenki kirekesztő, aki nem úgy ír és gondolkodik, mint ő.

Gadó János, a névtelen szerző

Meglepő lehetne az eredmény

Ha egy Magyarországot nem ismerő valaki olvasná a májusi számban megjelent írásokat fiatal nem zsidó írók tollából, az a benyomás kell, hogy kialakuljon benne, hogy Magyarország lakosságának legalább az egytizede zsidó.

Érdekes lenne a következő kísérlet: egy körkérdésben ezer (vagy ötszáz) nem-zsidó nőtől és férfitől megkérdeznék, hogy