Olaszország – Új “betérési törvény” –

Olaszország

Új „betérési törvény”

Itália nagy hagyományú zsidó közös­ségében megnőtt a feszültség a régi vágású, toleránsabb vezetők és az el­múlt évtizedekben betelepült ultra­ortodoxok között. A viták a betérés kérdésében éleződtek ki.

A milánói zsidó közösségben fokozód­nak a feszültségek. Rabbik és szülők áll­nak a barikád mindkét oldalán. A kérdés, ami megosztja őket, a zsidó apától és nem zsidó anyától született gyermekek státusa. A szembenállás mélyén azon­ban komolyabb különbségek húzódnak meg: a régi, magát ortodoxnak nevező, ám liberális szellemiségű olasz zsidó kö­zösség, mely büszke sok évszázados tör­ténetére, tradícióira, nyitottságára, szem­beszegül a viszonylag új keletű ultraorto­dox közösség rabbijainak és tisztségvise­lőinek nyomásával. A konfliktus kiváltó oka a közösség iskolája, amely különbö­ző okokra hivatkozva bezárta kapuit azok előtt a gyerekek előtt, akiknek az anyja nem zsidó és nem is akar betérni. A szembenállás gyökere azonban az „ős­olasz” zsidók és az elmúlt évtizedekben döntően muszlim országokból érkezett hittestvéreik közti ellentét.

A vita októberben robbant ki, mikor az itáliai rabbik tanácsa ajánlásában arra in­tette a híveket, ne fogadják el olyan gye­rekek betétesét a zsidóságba, akiknek az anyja nem zsidó és nem is akar az lenni. A múltban Milánó és Róma ortodox vallá­si tanácsai (Olaszországban nincs bejegyzett reform- vagy konzervatív zsidó közösség) gyakorta elfogadták tizenhá­rom év alatti gyerekek betérési kérelmét, függetlenül nem zsidó anyjuk szándékai­tól. Ilyenkor az apa indítéka volt a döntő: ő tolja volt a hitközségnek és gyerekét is szerette volna annak normái szerint ne­velni.

A rabbitanács új ajánlása egy hosszabb folyamat végpontja, néhány évvel ezelőtt a Milánóban működő Chabad (is­mertebb nevükön: lubavicsi) rabbik kezdték megkérdőjelezni a közösség, ál­taluk túlságosan liberálisnak ítélt, betéré­si politikáját. A helyi rabbinátus lassan magáévá tette a lubavicsiak szemléletét, és végül az országos tanácsot is meggyőzte ennek helyességéről.

Az ügy azonban ezzel korántsem zárult le, hiszen az új „vezérfonal” lehetetlenné tette számos vegyes házasságból szár­mazó gyerek bejutását a közösség jó hí­rű iskolájába. (A sokkal rövidebb ideje működő lubavicsi iskola még nem olyan vonzó a szülők szemében.) Az iskola hosszú ideig a kohéziós erő egyik fő for­rása volt a közösségben, mert minden zsidó szülő számíthatott arra, hogy gyere­két fölveszik. Az iskolában tanuló gyere­kek közt vannak számosán olyanok is, akik maguk tértek be a zsidóságba, ke­resztény családban született anyjuk nél­kül. „Ez halachikusan elfogadható – ma­gyarázza Giuseppe Laras, Milánó főrab­bija -, ha a szülők őszinte ígéretet tesz­nek, hogy olyan légkört teremtenek ott­hon, amely kedvez a hagyományhű zsidó életmódnak. Ám a mai engedékeny világ­ban már alig valószínű, hogy a vegyes há­zasságban élő szülők ígéretükhöz híven valóban olyan otthont teremtenek mely­ben a parancsolatokat meg lehet tartani. Ezért ha egy gyerek ma a zsidó iskolába akar járni, akkor anyjától is elvárják, hogy zsidó legyen, mert csak így hihető, hogy otthonában a hithű zsidóság légkö­rét törekszik megteremteni.”

A döntést követően azonban a kívül re­kedtek szülei felháborodottan követel­ték, hogy gyerekeiket vegyék föl az isko­lába. A milánói hitközség hírlevelében ha­ragos levélírók magyarázták, hogy ha ezek elől a gyerekek elől elzárják a zsidó tanulás útját, akkor ragaszkodó, tisztessé­ges embereket rekesztenek ki a közös­ségből. A hírlevél egy olyan esetet is is­mertetett, amikor egy gyerek fölvételét a fenti okok miatt megtagadták, miközben idősebb testvére az iskolában tanul, aho­vá a liberálisabb érában még bejuthatott.

Laras rabbi a szemrehányások ellenére is kitart az új irányvonal mellett, arra azon­ban ígéretet tett, hogy külön oktatási in­tézményt hoznak létre az ekképp kívül re­kedt fiatalok és szüleik számára, továbbá hithű zsidó családok „adoptálják” majd őket, hogy sabatkor és az ünnepeken megismerkedhessenek a zsidóság légkö­rével. Ennek ismeretében a tizenharma­dik életévüket betöltött fiatalok felelősen dönthetnek majd a betérés dolgában.

Az ortodox szemlélet térnyerése éket vert a rabbik közé is. Az itáliai rabbik do­yenje, a nagy tiszteletnek örvendő Elio Toaff, a római rabbikar feje (akit a ma­gyar közönség elsősorban a pápával létrejött találkozók során láthatott) nem volt jelen azon az összejövetelen, ahol az ominózus döntés született. Toaff rab­bi szerint nem szabad a konkrét tényék­től függetlenül döntést hozni: bizonyos esetekben igenis betérhet a gyermek ak­kor is, ha anyja nem követi a példáját A római rabbinátus szóvivője úgy nyilatko­zott a Jerusalem Report újságírójának, hogy – miként a múltban – ezután is min­den esetet külön, érdeme szerint fognak megvizsgálni és aszerint döntenek majd.

*

A betérés ügye a 31 ezer főnyi olasz zsidóság két eltérő hagyományú csoport­ját állította szembe. Az „őslakosok” nem számítják magukat sem az askenáz, sem a szefárd zsidókhoz, ők a zsidóság azon ritka kisebbségéhez tartoznak, amely két­ezer éves múltra tekinthet vissza egyazon városban. Ők Rómában voltak már az as­kenáz, majd a szefárd zsidóság genezisé­nek idején is. Hivatalos tagozódásuk sze­rint ortodoxok, de annak toleránsabb, en­gedékenyebb válfajához tartoznak. A má­sik oldalon egy főként Milánóban izmoso­dó csoport áll, melynek tagjai a hetvenes években vándoroltak be Iránból, Líbiá­ból, Libanonból. A hagyományos közös­ségekben felnőtt bevándorlókat elijesz­tette a vegyes házasságok 50 százalékos aránya az őshonos olasz zsidóság körei­ben és az asszimiláció ellen hatékony gyógyszernek találták az ultraortodoxiát, még annak lubavicsi (tehát kelet-európai, askenáz) változatát is, amelyek sokkal rigorózusabb magatartást követnek, első­sorban épp az iskolázás terén.

Az őshonos zsidók közül sokan a tole­ráns, humanista itáliai hagyományaikat féltik. A firenzei közösség feje, Dora Liscia Bemporad nemrég elhunyt rabbijuk, Moshe David Cassuto példáját említi, aki a hagyományos zsidó műveltségben és a világi művészetekben, filozófiában egyaránt otthon volt – amint az Firenze városának szülöttéhez illik. „Itt soha nem volt ellentét vallásosak és nem valláso­sak közt – magyarázza Bemporad. – Mind egy családhoz tartoztunk. Pedig hozzánk is érkeztek bevándorlók Kelet- és Nyugat-Európából egyaránt. De mind elsajátítot­ták az itteni hagyományokat, és olasz zsi­dók lettek.” Az újonnan jöttek viszont egyáltalán nem érzik szentnek az itáliai hagyományokat, és úgy vélik: a verseny jót tesz mindenkinek.

Az „őslakosok” egy része most attól tart, hogy az újonnan jöttek vallási buz­galma, jóval intenzívebb zsidósága aláás­sa az ő hitelüket, ezért – ha félszívvel is – valamelyest követik az ultraortodox vo­nalat. A velencei Chabad közösség feje, Rami Banin rabbi, aki jemeni származá­sú (!), úgy véli, a nagyobb vallásosság mindenképpen jót tesz. „Milánóban 3-4 ezren követik az olasz hagyományt, de közülük csak egy töredék jár zsinagógá­ba, míg az ultraortodoxok hat zsinagógát töltenek meg, ahol mindennap van minjen. Miért ne lennének különböző irány­zatok egy közösségben? A kihívás jót tesz a régi vágású zsidóknak is. Az a haj­dani egység, amiről olyan nosztalgikusa beszélnek, valójában csak azt jelentette, hogy az ő kezükben volt a hatalom.” A másik oldal viszont neheztel a lubavicsiak kijelentéseiért, melyek szerint az olasz hagyomány csak vegyes házasság­hoz és asszimilációhoz vezet. Szerintük éppenséggel a modem világban járatos, zsidó és világi műveltséggel egyaránt ren­delkező rabbiknak van esélyük, hogy a fiatalokat visszavezessék a közösségbe. „Nem lehetünk rabjai annak az ultraorto­dox elképzelésnek, hogy ami mérsékelt, az egyenlő az asszimilációval! – hangsú­lyozza az egyik toleráns olasz zsidó. – Ép­pen a zsidóság a zsidó kultúra fellendü­lésének kezdetén vagyunk, és ennek nagy része az olasz hagyományon alapul. Tucatjával fordítják a zsidó tudományos műveket olaszra. A fiatalok megtöltik a tantermeket. Idén Velencében megren­dezték a zsidó kultúra fesztiválját. A szekuláris római Buber-társaságban az ősi forrásokat tanulmányozzák.”

Jövőre választások lesznek az olasz zsidó közösségben. Az eddigi elnök, Tullia Zeevi leköszön, és még nyitott a kér­dés, hogy a két tábor melyike szerzi meg az elnöki tisztet.