Obama először Izraelt nyugtatta

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

 

Atv

2008. június 5. Az Egyesült Államok elkötelezett szövetségese marad Izraelnek – erről szólt első külpolitikai beszédében Barack Obama. Az újdonsült demokrata elnökjelöltet elsőként a legnagyobb amerikai zsidó szervezet, az AIPAC látta vendégül. Obama teljes támogatásáról biztosította Izraelt. Azt mondta, Jeruzsálemnek Izrael oszthatatlan fővárosának kell maradnia. A demokrata politikus elhibázottnak nevezte a jelenlegi amerikai Irán-politikát.

„Elnökként mindent, mindent meg fogok tenni, ami a hatalmamban áll, hogy megakadályozzam, hogy Irán atomfegyverek birtokába jusson” – mondta Obama, aki a minnesotai St. Paulban tartott húszezres nagygyűlésen jelentette be, hogy megszerezte a demokrata elnökjelöltséghez szükséges számú delegátus támogatását azzal, hogy nyert a montanai előválasztáson. Obama egyben gratulált Clintonnak dél-dakotai győzelméhez.

A volt first lady családjával együtt New Yorkban várta a keddi előválasztási forduló eredményeit.

„Már régóta tart a kampány, de ma este még nem döntök” – mondta Clinton. Kiszivárgott hírek szerint a New York-i szenátor ezzel felbosszantotta Obama kampánystábját, amelynek tagjai már azt fontolgatták, hogy felajánlják neki az alelnök-jelöltséget. Sokak szerint a két demokrata politikus együtt álompárost alkotna, mivel Obama a gazdagabbak, a képzettebbek, a fiatalok és a feketék, míg Clinton a szegényebbek, a fizikai dolgozók, a nők, az idősek és a spanyol ajkúak körében népszerű.
Obama már republikánus ellenfelére figyel, aki szerinte nem sokban különbözik George Bush elnöktől. John McCain Louisianában igyekezett megszólítani Clinton táborát azzal, hogy méltatta a szenátort.

„Obama nehéz ellenfél lesz, de készen állok a megmérettetésre. A büszke, rendes és patrióta amerikaiakat szeretném vezetni” – indította el McCain elnökválasztási kampányát, amely a november 4-i voksolásig folytatódik. Elemzők szerint addig még sok fordulat történhet.

 

[popup][/popup]