Nyugat-dunántúli zsidó emlékek
Forrás: Népszabadság
2008. április 28. / Hajba Ferenc Ideje van a kövek összegyűjtésének – ennek a bibliai idézetnek a szellemében kutatta fel a Nyugat-Dunántúlon, valamint Burgenlandban található zsidó emlékhelyeket, majd közölte kötetbe gyűjtve a róluk szóló dokumentumokat a szombathelyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság.
A letelepedésükért, befogadásukért, egyenjogúsításukért folytatott küzdelem kíséri végig a nyugat-dunántúli zsidóság történetét. A földesúri birtokokon megalakult zsidó közösségek intézményeik közül elsőként általában a halottak eltemetésével foglalkozó jótékony Szentegyletet (Chevrá Kádisá) hozták létre, s az “élet házát”, a temetőt alakították ki.
A letelepedési joggal nem rendelkező zsidóknak halottaik eltemetése is komoly gondot jelentett. Például a régebben még önálló községként létező Győrszigetben élő zsidók Pinnyéden tudtak csak temetőhelyet szerezni. A Rábca folyón tutajon vitték át halottaikat a temetőbe. Áradások idején a húsz fenyőszálból épített tutajon sem mindig sikerült eljutni Pinnyédre, ilyenkor ideiglenesen a győrszigeti templomkertben temetkeztek. Az itteni zsidó hitközség legfontosabb feladatának tartotta, hogy helyben temetőhöz jusson. Erre 1826-ban nyílt először lehetőség. Ez a temető most is “élő sírkert” – új síremlékek is vannak itt.
A kötet szerzői – Balázs Edit, Schwarzmayer Éva, Brettl Herbert, Koloszár Tamás és Szarka Lajos – feldolgozták a fellelhető forrásmunkákat, végigjárták a településeket, idős emberek beszámolóiból kiindulva keresték az emlékeket, tisztították, olvashatóvá tették a sírkövek feliratait. Maguk is fontos forrást teremtettek tehát a további kutatásokhoz.
A Nyugat-Dunántúlon nem sok zsidó emlékhely maradt meg. Vas megyében például a második világháború előtt tizennégy zsinagóga, nyolc imaház, s hét imaszoba működött. Szombathelyen ma egyetlen imaterem tölti be vallási szerepét. Győr bizonyos tekintetben kivételnek számít: a város hosszú funkciókeresés után megmentette és 1869-es állapotának megfelelően felújította a zsinagóga épületét. A nagyszabású munkálatok két éve fejeződtek be. Az épületet a Széchenyi egyetem zeneoktatásra használja, hangversenyeket tartanak itt, a Városi Művészeti Múzeum kortárs kiállításokat szervez benne.
A zsinagógák, különösen a XIX. század közepétől – miként azt a kötet is hangsúlyosan dokumentálja – nem az elkülönülés, hanem az együttélés felé nyitottak. A zsinagógai reformok egyik hazai megalkotója és képviselője, az öt esztendeig Nagykanizsán szolgálatot teljesítő Lőw Lipót főrabbi azt vallotta, hogy “a zsidóság kérdése nem nemzeti vagy nemzetiségi, hanem pusztán vallási kérdés”. Ő a modernizáció érdekében szorgalmazta a reformokat, 1844-től magyarul prédikált a nagykanizsai zsinagógában. Prédikációjának szavai szállóigévé váltak: “Honosítsa a zsinagóga a magyart, s reméljük, hogy a magyar honosítandja a zsinagógát!”
A zsidó életnek Burgenlandban főként az Eszterházy-uradalom hét községében és a Batthyány-uradalom településein vannak emlékei. 1945 után csak néhány zsidó család tért vissza a tartományba. Visszakaphatták javaikat, ám a kárpótlási törvény végrehajtása hosszadalmas és bonyolult volt.
A szombathelyi Magyar- Izraeli Baráti Társaság és burgenlandi társszervezete az uniós Interreg III. program keretében végezte a régió zsidó emlékhelyeinek kutatását, az erről készült dokumentumok kötetbe szerkesztését. A könyvhöz az iskolák, a kutatók, a könyvtárak, az érdeklődők ingyen juthatnak hozzá a szombathelyi szervezetnél.
