Nyitott ortodoxia – Beszélgetés Asher Lopatin modern ortodox rabbival

Asher Lopatin a chicagói Anshe Sholom Bnai Israel modern ortodox zsinagóga rabbija. Pár éves műkö­dése alatt a látogatottság gyorsan nőtt, most körülbelül kétszáz csa­lád tartozik a „shul”-hoz. A három és fél órás szombati istentisztelet­nek a rabbi „drósé”-ja is része; a Tó­rán és a Talmudon kívül a Wall Stre­et Journalból is idéz. Az istentiszte­let utáni kidduson – bár mozdulni is alig lehet – valahogy mégis sikerül egy-két, személyre szabott szót szólnia mindenkihez. Arról kérdez­tük őt, hogy mi a modern ortodoxia.

Az istentiszteleteken kívül milyen programokat szerveznek?

Közösséget szeretnénk építeni, így sokféle programot szervezünk, hagyo­mányosaktól kezdve – pl. hét közbeni és szombati előadásokat, melyeket rabbik vagy világiak tartanak, természe­tesen kiddust, amely néha ebédet is je­lent – újszerűbbekig. Pikniket tartunk, a shulnak softball-csapata (a játék a base­ball egyszerűbb változata – a szerk.) van. Példát mutatunk abban is, hogy min­den héten többen tartják otthon a ha­gyományos szombati ebédet, ahol az újonnan jöttékét is vendégül látjuk.

Kik járnak a zsinagógába?

A közösség nagyon változatos. Először is, roppant változó a vallásos­ság szintje. Van, aki főleg a társaság mi­att jön, akad, aki mostanában válik val­lásossá, és olyan is, aki szigorúan vallá­sos. Minden korosztály jelen van, de különösen sok a fiatal, a húsz és har­minc év körüliek, egyrészt mert ezen a környéken sok fiatal lakik, részben pe­dig azért, mert elsősorban ők keresik a társaságot, a közösséget.

Mik a modern ortodox irányzat fő vonásai?

– A modern ortodox irányzat hisz a halakha, a zsidó törvények és hagyo­mányok megőrzésében, de abban is biztos, hogy a minket körülvevő világ részei vagyunk. Az alapgondolat – mely­nek fő képviselői Saul Berman rabbi, Avi Weiss rabbi és Rav Josef Dov Soloveitchik – az, hogy próbára kell ten­nünk a világot, amelyben élünk. Nem feltétlenül fogadunk el belőle mindent, s van, ami ellen harcolni kell.

Mondana néhány példát arra, hogy a halakha szempontjából ez mit jelent?

– Először a nőkkel kapcsolatos kér­déseket említeném. Mivel a nők világ­szerte ma már a legtöbb olyan tevé­kenységben részt vesznek, mint ami­ben a férfiak, a vallási szertartásoknak is részesei szeretnének lenni. Támogat­juk azt, hogy a nők részesei legyenek a tanulásnak és a tanításnak, így minden óra koedukált (kivéve azokat, melyek kizárólag nőknek szólnak). Nők beszél­hetnek a zsinagógában, bevezetőt tart­hatnak a Tóra vagy a haftóra olvasásá­hoz. A hagyomány és a Törvény nem engedi meg, hogy teljes egyenjogúsá­got biztosítsunk számukra, mert a férfi­ak és nők számára különböző szerepe­ket jelöl ki. De alkalmanként női Megilla- vagy Tóra-olvasást is tartunk, vala­mint a Tórát a női részben is körülvisszük, hogy megmutassuk, a Tóra a nőké is. Az istentiszteleteken mindig bemondom a lapszámokat, ahol tar­tunk, hogy mindenki követhesse a davenolást. Speciális, angol átírású ima­könyveink is vannak, hogy azok is kö­vethessék az istentiszteletet, akik nem olvasnak héberül.

Jom Ha’acmaut és Jom Jerusalajim megünneplése is ide tartozik?

A múltban az izraeli nemzeti ünne­pek zsinagógái megünneplését a modern ortodoxiával azonosították. A modern ortodoxia támogatja a cionizmust és Izrael Államot. Egyébként Avi Weiss rabbi nem modern ortodoxiáról, ha­nem nyitott ortodoxiáról beszél, és ez nagyon jól leírja, hogy milyenek va­gyunk. Egy további fontos jellemzőnk, hogy nem ítélkezünk. Olyan légkört akarunk teremteni, ahol bárki jól érez­heti magát.

Csupa amerikai nevet említett. Van modern ortodoxia Izraelben vagy Euró­pában?

Angliában azt hiszem, igen, a Uni­ted Synagogue lényegében modern or­todox intézmény. Ez az irányzat Izrael­ben is létezik, ilyenek a heszder-jesivák (a katonai szolgálatukat töltők számára fenntartott jesivák – a szerk.), vagy a Rav Amitalhoz* kapcsolódó csopor­tok. Ezek a körök a zsidó államban olyan politikai kérdésekkel is foglalkoz­tak, mint amilyen például az Izrael által 1967-ben elfoglalt területek problémá­ja, melyek az amerikai modern ortodo­xiában nem relevánsak. Izraelben és Angliában vannak olyan zsinagógák, amelyek nagyon hasonlítanak a miénk­re. Mindenesetre egyvalami valószínű­leg hiányzik Izraelben, Angliában és máshol Európában: nincsenek vezető rabbik, halakhikus tekintélyek, akik döntéseikkel lehetővé tennék a nyitott, modern ortodoxiát.

Ön honnan indult, hogyan jutott a modern ortodox irányzathoz?

– Hétéves koromig Kaliforniában, Berkeleyben éltem. Érdekes, hogy a rabbink Saul Berman volt, akit az előbb mint a mai modern ortodoxia egyik ve­zetőjét említettem. Még nem voltunk annyira vallásosak, mint később, ami­kor Izraelbe költöztünk. Szombaton­ként templomba jártunk, de autóval. Mai szóhasználattal, a konzervatív irányzathoz tartoztunk, de ortodox zsinagógába jártunk. Izraelben ez megvál­tozott, betartottuk a szombatot és a kasruszt. Valójában családom mindig is a modern ortodoxiához állt közel. Iz­raelben vallásos cionista iskolába jártunk, ami tulajdonképpen a modern ortodoxiának felel meg. Tizenkét éves koromtól nagyrészt Bostonban laktunk, és itt a J. B. Soloveitchik rabbi által alapított iskolába jártam, ez úgyszintén ehhez az irányzathoz tartozott. Aztán a chicagói Briszk jesivában folytattam a tanulmányaimat. Világossá vált szá­momra, hogy az ortodoxia, a Tóra és a halakha vonzó lehet, ha nyitottá, hoz­záférhetővé tesszük, és megmutatjuk, mit jelent a mai világban. Ugyanerről győződtem meg Oxfordban is, ahol öt évet töltöttem.

Amerikában a zsinagógák anyagi­lag önállóak, nem kapnak központi tá­mogatást. Ez előny?

Szükség van az önállóságra, a pénz­ügyi felelősségre, arra, hogy az embe­rek úgy érezzék: „ez az én rabbim”. Nem abban az értelemben, hogy „én fi­zetem”, hanem abban, hogy „én válasz­tottam”, és mindketten ugyanahhoz a közösséghez tartozunk. Ha a rabbit központilag nevezik ki, az szörnyű, mert tönkreteszi ezt az érzést.

– Nincs a rabbi ezáltal arra kénysze­rítve, hogy népszerű és rövid távon hasznos dolgokat tegyen?

Az amerikai vállalatokat is rövid tá­vú gondolkodással vádolták, és Japán­ra mutogattak, most mégis remekül áll­nak. Úgy gondolom, hogy a halakha nagyszerű védelem a túlzottan rövid tá­vú gondolkodás ellen.

Milyen a viszony a környékbeli, kü­lönböző irányzatokhoz tartozó zsinagó­gák között?

Ebben a városrészben az a nagy­szerű, hogy a zsinagógák együttműköd­nek egymással. Majd minden héten együtt tanulok Moses rabbival, aki a re­formzsidókat vezeti. A konzervatívok és a reformzsinagóga tagjai is ellátogat­nak hozzánk, a mieink pedig néha a konzervatív zsinagógában davenolnak, sőt – bár ez ritkább – esetenként a re­formközösségben is. Sok közös progra­mot szervezünk, például egy együttes mezüze- és tefilin- (imaszíj – a szerk.) akciót a konzervatív zsinagógában. A rabbik is megpróbálnak együttműköd­ni: közös fórumokat rendeznek, Sávuot éjszakáján együtt ünnepelünk.

– Többször beszélt arról, hogy ma­napság sokan lesznek vallásosak. Miért van ez?

– Sokan látják úgy, hogy a mai poszt­modern korban a nyugati világ techno­lógiája nem elégíti ki a szükségleteiket. Ma általában többet dolgoznak az em­berek, és azt tapasztalják, hogy az anyagi jólét önmagában nem üdvözít. Úgy gondolom, meg kell mutatnunk, hogy a zsidóság lényeges az életükben, így például javul az azelőtt elhanyagolt héber nyelvoktatás, jobbak az ima­könyvek – van például angol átírású imakönyv. Manapság az ultraortodox közösség „outreach”-e** is egyre sikere­sebben integrálja a Tórát a minket kö­rülvevő világba. Mindenki, aki e visszahódítással foglalkozik, egy kicsit modern ortodox.

Turán György

* Rav Amital a vallásos cionista, de a mozga­lom többségével ellentétben békülékeny po­litikai beállítottságú Meimad mozgalom egyik szellemi vezetője. A Meimad a jelenleg kormányzó Egy Izrael pártszövetség tagja.

** Szó szerint „utánanyúlás” vagy „visszahódítás”. Az amerikai zsidóság körében egyre erősödő mozgalom, amelynek célja a közös­ségtől eltávolodottak visszatérítése.