Nyílt levél – Hiller István oktatási és kulturális miniszternek

Forrás: Élet és Irodalom

2008. február 26. Tisztelt Miniszter úr! Ön – a Jewish News Agency tudósítása szerint – Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntette ki Naftali Kraus újságírót. A díjat a tudósítás szerint “a magyar kultúra megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek kulturális kapcsolatainak gazdagításában” tevékeny személyek számára adományozzák.

Ön egy, a magyar zsidóság általa feltételezett érdekeiért a legőszintébb szubjektív jó szándékkal tevékenykedő embert tüntetett ki, akit kiskamaszként az akkori magyar állam üldözött. Az is kétségtelen, hogy Kraus komoly szolgálatot tett a honi zsidóságnak vallásjogi ismeretterjesztő írásaival, azonban a magyar kultúra megismertetését és terjesztését nem érzi feladatának, éppen ellenkezőleg, a magyar kultúra iránti érdeklődésről le kívánja beszélni a magyar zsidóságot.

“Akinél a költészet Arany, Petőfi, Tompa és Vörösmarty és nem Yehuda Halévi, Ibn Gabiról, Alkabec és társaik – az jobban teszi, ha nem nyilvánít véleményt ebben a témában…” – írta a zsidó nemzetiségi kezdeményezés kapcsán Ungvári Tamásnak Kraus az ÉS hasábjain. Ez a magyar és a zsidó kultúra között semmilyen átjárást nem ismerő, esszencialista és agresszív kultúrakép, bizonyosan nem a díj szellemében fogant elképzelés.

Meglepőnek tartjuk, hogy annak a kormánynak a tagjaként, amelyik oly elszántnak mutatja magát a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemben, olyan embert tüntet ki, aki “állattani” kifejezéseket említ a homofóbiáról beszélve, aki, mint írja, egyformán irtózik a disznóktól és a melegektől, akiket nem emberi lényeknek tart, hanem “selejt”-nek. Naftali Krausnak a liberális demokráciáról alkotott véleménye lesújtó, a honi szélsőjobb szóhasználatát idézve minősíti idézőjelben “értelmiségieknek” azokat a liberálisokat, akik képesek embernek nézni a melegeket.

A liberális értelmiség a genetikai selejt védelmezője Kraus szerint, aki különbséget tesz (különben, noha a vallásjogra hivatkozik, a zsidó vallásjoggal élesen szembefordulva) igazi és álzsidók közt, és nehezményezi, hogy itt már akárki nyilvánosan véleményt mondhat a zsidó érdekképviselet ügyében csak azért, mert van egy zsidó felmenője, mert “liberális demokrácia van”. Magyarországon tudomásunk és hitünk szerint bárki elmondhatja a véleményét bármiről anélkül, hogy felmenői származásával el kéne számolnia.

Kraus zsidók nem zsidókkal kötött házasságát “hínár”-nak nevezi, minden további nélkül “siksze”-nek hívja a nem zsidó nőket, nem zavartatván magát a szó élesen negatív konnotációs aurájától. “A már előbb is említett faji szemlélet, a gójozás, a keresztényezés, az 1930-as, 1940-es évek véres zsidóellenességének és az antiszemitizmusnak egyfajta torz és görbe tükre” – írja Novák Attila a Szombat hasábjain Kraust jellemezve. “A – Karinthyval szólva – “faji tárgyilagos”-t szerkesztő szerző már hírhedtté vált zsidó körökben: szóbeszéd tárgyát képezik “körösztkérdései”, faji-vallási káderezései, amikor is valaki zsidóságát vagy gojságát vizsgálja (vagy éppen vizslatja) az illető háta mögött.”

Ezt a hangnemet – mutatis mutandis – Ön is, mi is egyformán jól ismerjük, “hála” pillanatnyi hazai közállapotainknak. Bizonyosak vagyunk abban, hogy Ön is hasonlóképpen vélekedik róla, mint mi és minden jóérzésű ember. Kraus tevékenységének hasznos oldalait is ismerjük, és idős korára is tekintettel vagyunk. Nem is személyét kívánjuk támadni, világnézetét tartjuk elfogadhatatlannak. Arra szeretnénk kérni Önt, tegye világossá, hogy Kraus kirekesztő nézeteivel nem azonosul, azokat nem tartja kitüntetésre, de még vitára sem érdemesnek, kérjük, jelezze, hogy a szerző a kitüntetést nem ezért, hanem mindezek ellenére kapta Öntől.

Tisztelettel üdvözli:

Vajda Károly hermeneuta
Vári György kritikus