A nagy népi hurál

A nagy népi hurál

Az Egyesült Államokat ért terrortámadás óta eltelt idő azt bizonyította, hogy sem­mi sem múlhat el nyomtalanul az időben. A füstölgő tornyok képe a közép-kelet-európai történelmi emlékezet különféle rétegeit mozgatta meg, és rob­bantotta fel az addig már betemetettnek hitt históriai aknákat. Magyarországon és az egész világon az utca szegény pol­gárainak és az értelmiségi közvélemény véleménye sokban egybecseng. Nem akarván figyelembe venni a történés ko­molyságát, és az egyre nagyobb civilizá­ciós kihívást, valamint irigységből és előítéleteiktől vezéreltetve, sokan (titok­ban) örülnek az amerikaiakat ért tragédi­ának, és önvédelmi reflexeik lassú elha­lásával párhuzamosan kárhoztatják a terror elleni katonai fellépést.

Az okok szerteágazóak, de korántsem bonyolultak. A magyar történelmi emlé­kezet mind a mai napig nem emésztette meg a második világháborús magyar részvétel és a holocaust „eseményét”. A világháborúban a magyar hadsereg a szö­vetségesek ellen harcolt, az amerikaiak­nak is hadat üzent, akik ezért megtorlá­sul bombázták az országot. A Magyaror­szágot felszabadító szovjet csapatok nem a demokráciát, hanem egy újabb diktatúrát szabadítottak az országra, amely az Egyesült Államok tudtával és beleegyezésével került a szovjet érdeksz­férába. Ráadásul 1956-ban „a” Nyugat és Amerika – hiába lelkesített, olykor hamis illúziókat keltve az amerikai állami pénzből működő Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja adó – végül is nagypolitikai megfontolásokból nem avatko­zott be a harcba magyar felkelők oldalán. A magyar közvélemény így az amerikai­akat sem különösebben szívlelte.

Az ország elzártságával, a szovjetizáció előrehaladtával Amerika a köztudatban az alternatív, a szabad világ szimbólumává lett, az angolszász popkultúra és irodalom terjedése a fiatalabb generációkban pedig már jelentősen csökkentette a hideghá­ború által is táplált Amerika-ellenességet. E nagyon is háborús, és minden szem­pontból reakciós reflexekre azonban más tudattartalmak is ráépültek. A korszak baloldali gondolkodása sokakat áthatott, a világban meglévő alapvető, s éppen a globalizáció és az amerikai tömegkultúra következtében mindenkihez eljutó gaz­dagság és szabadság (meg szabadosság) képe sokakban ellenérzést keltett. A bal­oldali gondolkodás más károkat is oko­zott: a fogalmi absztrakció logikája ugyan­is nem tesz különbséget a valóság külön­féle eseményei között: az egy emberen el­követett igazságtalanság és a százezre­ken, esetleg milliókon elkövetettek ugyanabba a kategóriába tartoznak. így mosódnak el az alapvető különbségek tettes és vétlen szenvedő alany között, hi­szen úgymond mindegyikünkben ott rej­lik az „agresszivitás”, vagy ahogy nemrég az egyik publicista merészen állította: „mindannyian bűnösök vagyunk”. Szintén a nyugati gondolkodás tett támadhatatlanná minden harmadik világbeli országot, mivel a gyarmati múlt ténylegesen elköve­tett kegyetlenségei mellett eltörpültek a kolonizáció civilizatórikus hatásai is.

Paradox módon, a politikai korrektség gondolatszabadságot sárba tipró új rend­szere éppen az Egyesült Államokból ter­jedt el. Eszerint a kultúrák közti bármine­mű különbségek tételezése „megsérti” az emberi egyenlőségről szóló tanítást, er­go, ami „morálisan” nem létezhet (kulturális különbségek), az a valóságban sem létezik. A valóságidegenség azonban átüt az érvelésen, ha magával a valósággal szembesülünk. Lehet hangoztatni a glo­bális összefogás szükségességét akkor is, ha bolygónk jó része nem a mi normá­ink szerint gondolkodik, és nem a mi nor­máink szerint „globális”. Chamberlain miniszterelnök és Adolf Hitler találkozó­ja is létrejött Münchenben, tehát megva­lósult az „összefogás”, de ugyan mi vé­gett, és a náciktól eltekintve, ugyan kinek használt? Szintén lehet óvni a Nyugatot az arabellenes hisztéria kitörésétől, ugyanakkor hiba nem észrevenni azt, hogy éppen az iszlám világban uralkodik Nyugat-és Amerika-ellenesség, éppen az iszlám világban élő és dolgozó nyugatiak vannak fokozott veszélyben: őket ugyan­is nem védi a jogállam, és önvizsgálatra hajlandó polgárok hada sem áll készen­létben. Jó pár éve annak, hogy II. János Pál pápa, egy nagy ívű gesztussal áldását adta Európa egyik nagy mecsetének fel­építésére Rómában. Próbáljon valaki (kölcsönösségi alapon) bazilikát építtetni Pakisztánban, Szaud-Arábiában vagy Szu dánban. Az eredmény borítékolható: a Nyugatnak kötelessége eltűrnie saját iszlamizálódását, de el kell fogadnia, hogy kulturális értékeit (nem a hollywoodi tö­megkultúra termékeit) nem terjesztheti.

Az izraeli parlament arab tagjai (a szó­lásszabadság nevében) gyakran vesznek részt palesztinok Izrael-ellenes tüntetése­in. Nemrégiben egyikőjük Szíriában a Hezbollah iszlám fundamentalista szerve­zetet Izrael-ellenes akcióinak fokozására szólította fel. Az alig Dunántúlnyi nagysá­gú és több szomszédjával hadiállapotban álló, végső soron még mindig az elfogadta­tásért küzdő Izraelben – a szólásszabad­ság „szentsége” miatt – az illető uszító urat, aki gyakorlatilag a zsidó állam meg­szüntetésére buzdított, nem ítélték el (bár mentelmi jogát felfüggesztették). Izraelen belül és kívül a jogállam megnyilvánulásá­nak tartják az illető úr megnyilvánulását, pedig a zsidó állam egyáltalán nem jogál­lami környezetben helyezkedik el. Itt sin­csen viszonosság: az arab világ élesen zsi­dóellenes sajtóját, elnyomó rendszereit, tömeggyilkosságait nem lehet „belülről” bírálni, és a Nyugat ezt tudomásul veszi, mert az „más” kultúra és ezért tisztelni kell. Ritkán fordul elő, hogy a nagy nyuga­ti egyetemek hivatalból is „haladó” értel­miségijei fejlődő országokat is bíráltak volna. Talán Kína az egyetlen kivétel, de ez is csak azért, mert a tibeti buddhizmus nyugati terjedése sok „haladó” értelmiségit is magával sodort, és ez legalábbis földraj­zi értelemben világképüket is tágította. Itt lepleződik le egyébként a politikailag kor­rekt, hivatalból haladó gondolkodás tényle­ges rasszizmusa: kétféle mércével mérik a nyugati és a fejlődő világot. Ami az egyik­nek szabad, az a másiknak nem, amit az egyiktől elvárnak, azt a másiktól nem.

Aki gazdag, aki hatalmas, annak biz­tos nincs igaza, és mindennek racionális oka van, mondják bal felől. Aki bombá­zott „minket”, aki ellenségünk volt a má­sodik háborúban, aki támogatja a zsidó államot, és aki most is bombázza szaka­datlanul a „szegény” tálibokat, annak történelmileg nem lehet igaza, állítják jobb felől. Egyébként pedig, mondják (kárörömmel) a Világkereskedelmi Köz­pont romjaira tekintve, nem lehet mindenből büntetlenül kimaradni szavalják kórusban balról és jobbról, nyolcvanas, második világháborús veteránok, egyéb­ként szerény kisnyugdíjasok, és azóta kissé már megőszült, „megkopott” hatvannyolcasok. És összeborulnak a nagy népi hurálban.

Novák Attila