Nők, zsidók. Feministák

Nők, zsidók. Feministák?

„A nő természetével ellenkezik a pro­duktivitás, a szellemi teljesítmény. A nő hangulati lény, ezért kulturális al­kotómunkára nem képes… A nő maga a természet. A férfi munkája által definiálja önmagát, a nő saját lénye által. Ha egy nő dolgozik, megsemmisül ter­mészetes női vonzereje, és a vége az, hogy belepusztul a munkába.” 1 Elfriede Jelinek: Emberek-e a nők?

Magyarországon a „női szem” és a „női hang” fel­tűnően hiányzik a zsidó kulturális és közéletből. Természetesen a nőket senki sem zárta ki a zsidó életből, a zsi­dó élet újjáteremtésében való részvétel­ből – ki is veszik belőle a részüket, dere­kasan. Rengeteget dolgozó, koncepció­zus, kreatív és lelkes nőkkel találkozha­tunk a zsidó iskolákban, a kulturális és a cionista szervezetekben, az idősek klub­jaiban, a fiatalok táboraiban, elvétve még a zsidó sajtóban is – például a Szombat hasábjain. Mégis, számará­nyukhoz képest keveset látjuk és halljuk őket, keveset tudunk róluk – jóval keve­sebbet, mint férfitársainkról.

Miért van ez így?

A 2-es személyi számmal jelölt magyar zsidók valóban a háttérben maradtak vol­na? Esetleg: kimaradtak volna? Nehéz helytállniuk a férfi-szabályok uralta világ­ban? Vagy meg se próbálják, és eleve csak a „linzer-rácsok mögül” bámulnak a világba – ahogy egy kedvenc „női” versso­rom mondja? Miért lesz belőlük ritkáb­ban szóvivő, kuratóriumi elnök vagy ügy­vezető igazgató? Miért lett közülük ugyan­akkor, nem is egyből, újító szellem: meg­szállott iskolaalapító, reform pedagógus és reform rabbi, a (férfi) szakmát felkava­ró társadalomtudós, egyediségében vib­ráló szellemi ember („némber”?), elis­mert író(nő) és képzőművész? Vannak-e sajátos problémái a zsidó nőknek és a nőnemű zsidóknak? Hagy-e teret a judaiz­mus a női közéleti tevékenységnek? A társadalmi és az alkotótevékenység a ja­vára válik-e egy nőnek, avagy csak gátol­ja a nemek szerinti szereposztásban neki jutott feladatok teljesítésében? Szabad-e egy nőnek sikeresnek lenni, tudo­mánnyal vagy művészi tevékenységgel foglalkozni, avagy ez mind a házi tűzhely melegének a rovására megy?

Mindezekről szól Purim és a nőnap ha­vában lapunk „női melléklete”.

Kékharisnyák lennének a 90-es évek „jelentős női”? Ugyan! Ez tipikus, előítéle­tes férfi-rágalom – de divatjamúlt már, szerencsére. És a feminizmus mint bé­lyeg és szitokszó? Attól a „vádtól” már ne­hezebb a saját útjukon járó „kettesek­nek” magukat megvédeni. Nincs rá más mód, mint magát a fogalmat a rátapadt tévképzetektől tisztára mosni. És meg­hallgatni, megérteni jól, hogyan látják va­lójában a világot, amelyben élnek – ők, a legkülönbözőbb felfogású nők.

Női mellékletünk gerincét interjúk ad­ják: hosszú és elmélyült beszélgetések okos és érdekes személyiségekkel, akik számára valamiképpen fontos a zsidóság és a nőiség is. Alapkérdés: vannak-e lé­nyeges különbségek a két nem percepci­ója és cselekvési stratégiája között – a sztereotípiákon és előítéleteken túl? Azt a témát is igyekszünk körüljárni, hogy ho­gyan ütközik össze, illetve egészíti ki egy­mást a beszélgető alanyok életében ez a két, fontos identitás: nőnek lenni s egy­szersmind zsidónak. Zsidónak lenni – a női oldalon. Hogy hogyan sikerül egyszer­re nőiesnek maradni, ugyanakkor céltu­datosan küzdeni is az eredendően kemény, férfiakra szabott világban. Hogy hogyan sikerül sajátos zsidó értékeiket megőrizni és gyerekeiknek átadni, egy esetleg nem igazán támogató családi vagy baráti környezetben. Vagy éppen mit jelent a zsidóságot választani – eset­leg a szülői minták ellenére; adott eset­ben éppen ellenkezőleg: mit jelent szá­mukra a kulturális mintáktól való elszaka­dás, az önálló utak keresése.

Beszélgetőtársaim között vannak hívők és nem hívők, ortodoxok és reformerek, erős zsidó identitásúak és teljesen asszi­miláltak egyaránt – hasonlítanak viszont mindannyian abban, hogy az örök kere­sés és az újítás vágya hajtja őket. A be­szélgetés során nyilvánvalóan kifejtenek olyan nézeteket, gondolatokat is, amelye­ket a Szombat szerkesztősége vagy a kedves Olvasó esetleg nem érez a magá­énak. Megtehetik: az interjúban mind­annyian magánemberek, akik nem a la­pot vagy a magyar zsidóság egészét, ha­nem csakis magukat és (legfeljebb) saját intézményüket képviselik.

Élvezzük a polifóniát: ilyen is – meg olyan is a 90-es évek zsidó nője!

1 Ford. Rácz Éva, in: Törökfürdő, 1998/Ősz, 46.o.