Női tábor Ravensbrückben

Női tábor Ravensbrückben

Berlintől 90 km-re északra terül el az egykori ravensbrücki női koncentráci­ós tábor és a hozzá tartozó, nemrég felfedezett uckermarki fiatal lányok koncentrációs tábora.

A húszfős nemzetközi nőcsoport né­met, osztrák, spanyol, chilei és magyar tagjai a két hét alatt kedvük szerint há­romféle munkában vehettek részt. Az első csoport – mivel a feltárandó ob­jektum mára már erdős terület – némi fakitermelés után ásatási munkálato­kat végzett, és végül láthatóvá tett egy, a leányok táborához tartozó, SS-ek ál­tal használt (valószínűleg) raktárhelyiséget. A második csoport egy az előző években feltárt 60 méter hosszú ba­rakk alapjait és a hozzá vezető utat tisztította meg, és tette látogathatóvá a területet. A harmadik csoport pedig 30 olyan önállóan megtervezett és elké­szített eligazító- és információs táblát helyezett ki a környező utak elágazása­ihoz, amely segít a tájékozódásban és több nyelven – köztük magyarul is – rö­viden ismerteti a látnivalókat.

A legmeghatározóbb élmény az a néhány nap volt, mikor túlélők látogat­tak el hozzánk. Pillanatok alatt megéreztük, hogy mindaz a szörnyűség, amit eddig csak könyvekből és filmekből tudhattunk erről a témáról, sokkal sokrétűbb és személyesebb, minden egyes elszenvedőjének egy ki­csit más és más. A cseh származású, Ausztriában élő Irma Trtsak 25-28 éves koráig raboskodott a táborban, s a lágerhez tartozó Siemens gyárban, ahol a foglyok napi huszonnégy órás beszédtilalom mellett kényszermun­kát végeztek, s „hogy homokszemeket szórjon a háború gépezetébe” zsíros kézzel fogdosta össze és tette tönkre a tekercselendő reléket. Akit ilyen el­lenálláson rajtakaptak, rögtön kivégez­ték. Ceija Stojka szintén Ausztriából jött, s elmondása szerint az azonnali haláltól az mentette meg, hogy anyja 10 éves létére idősebbnek maszkíroz­ta, s így „16 évesen” már munkaké­pesnek számított.

1939-45-ig 132 000 zsidó, roma, po­litikailag kifogásolt, emigráns, a szóra­kozóhelyeken a feketék swing zenéjé­re mulató, jehova tanúja, leszbikus, aszociálisnak minősített és a nemzetiszocialista normáknak bármilyen te­kintetben ellentmondó nőt hurcoltak el a ravensbrücki lágerbe.

A ravensbrücki emlékpark vezetősé­ge nagy hangsúlyt fektet a túlélőkkel való kapcsolattartásra, és rendszere­sen meghívja őket. Az antifasiszta szemléletmód továbbvitele érdekében iskolai csoportoknak tartanak foglalko­zásokat, beszélnek nekik a történ­tekről. Közreműködnek a feltáró mun­kálatokat végző civil csoportok szerve­zésében is. Az emlékparkhoz soknyel­vű, tematikus könyvtár, és folyamato­san gyarapodó dokumentumgyűjte­mény tartozik.

Semmihez sem fogható, meghatáro­zó élmény volt ez a két hét. Mi, magyar résztvevők megtapasztalhattuk azt, hogy hogyan lehet közös erővel, dikta­fonnal, kamerával, ötletekkel, szerve­zéssel, csákánnyal, ásóval meghallgat­ni, rögzíteni és, ha éppen onnan kell, a föld alól is kiásni a nők történelmét.

Senki sem kételkedett bennünk…

Rózsa Judit