Nézz vissza haraggal?

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Történelem

Magyar Zsidó Szemle, 1921. július 15.

A kurzus és a kurzusok

– A rabbiképző tudós igazgatója cik­ket irt az egyetemi ifjúság számára tar­tandó továbbképző tanfolyamok fontos­ságáról. Szükségesnek tartja, hogy az az egyetemi ifjúság zsidó tudását gyarapít­sa, mert – úgymond – számolni kell a megváltozott viszonyokkal s az ifjúságot föl kell szerelni a zsidóság oly ismereté­vel, mely képessé teszi, hogy kivédje a zsidóság ellen emelt vádakat. … Azon­ban aki a magyar zsidó diákság életét objektíve nézi, az tudja, hogy ilyen alapon a továbbképző tanfolyam legföl­jebb papíréletet élne. Pár évvel ezelőtt Goldzieher Ignác és Kármán Mór is tar­tottak felolvasásokat a főiskolai hallga­tóságnak a vallásos eszme fejlődéséről a liberális bibliakritika alapján… de a második felolvasásnál már alig voltak hallgatók, mivel az egyetemi ifjúság mindezt a múzeumba való tudomány­nak tartotta az egész zsidósággal együtt.

A legutolsó 15 évben az egyetemi if­júság zsidó továbbképzésével csupán a Makkabea cionista egyetemi egyesület törődött. Amikor az Omike rendezett kurzusokat, a hallgatók zöme szintén csak a cionisták sorából került ki. Mi­ért? Mert a zsidó egyetemi hallgatók legnagyobb része az én időmben galileista volt és egy kisebb része cionista, Tertium non Datur. A galileista rész (s ide tartozott a plutokrata réteg, sőt, az összes felekezeti kapacitások, a rabbi­kat sem véve ki, fiai) túlhaladott állás­pontnak tartotta a felekezetiséget s így a felekezetiségnek beadagolt zsidósá­got is.

Amíg egész iskolaügyünkben a sekélyes, komolyan nem is vett neológ fele­kezetiesség uralkodik, addig zsidó ge­nerációt nevelni nem tudunk; addig az illetékes tényezők hiába panaszkod­nak, de vagy készakarva vagy avult megszokásból nem akarják látni a ba­jokat. Hogy milyen értéket jelent a zsi­dó nacionalizmus a zsidó ifjúságban, erre vonatkozólag talán lehetne a meg­szállott területekre hivatkozni. De van még egy közelebbi argumentum… A rabbiszeminárium rektora legjobban tud­ja, hogy volt tanítványai közül (a rab­biknak egy kis töredékét kivéve) csak azok jelentenek zsidó értéket, akik a zsidó népeszme alapján alkották meg világfelfogásukat és etikájukat.

A Magyarországi Rabbiegyesület Értesítője, 1946. augusztus

A nagyvárosi lelkipásztorkodás – sajtó

A nagyvárosban e tulajdonképpen való egyéni lelki gondozás kiegészítése­képpen – minthogy azt tökéletesen pil­lanatnyilag nem oldhatjuk meg – tö­meggondozásra is szükség van. Nagy­szerű eszköz a sajtó: mindenhova eljut és a nyomtatott szó mágikus hatásával erősíti mondanivalónkat. Nemrég lát­tam egyetlen hetilapunk felhívását: pa­naszkodik, hogy „sajnos” csak hitbuzgalmi lapra kaptak engedélyt, de min­den lehetőt megtesz – ígéri hogy azért ne legyen a lap olyan nagyon hit- buzgalmi. Ez a szemlélet természete­sen megnehezíti a munkát. A zsidó lap­nak igen nagy feladata lenne: lelkileg széthullott, meglazult zsidóságunkat irányítani, gyógyítani, zsidóságában erősíteni. A galutban a zsidóság fenn­maradása azon múlik, hogy elvesznek- e hagyományai…

A sajtó „hitbuzgalmi” jellegét tehát erősíteni kell. Nem elég néhány homiletikus mondat a szidráról, a hit problé­máit fel kell vetni, meggondolkoztatni az embereket, mozgalmakat indítani (vallási ügyekben), lehetőleg egy-egy konkrét dolgot kérni, szorgalmazni, propagálni. Ha a sajtó nem áll kellő mértékben rendelkezésre, kívánatos, hogy a rabbiság körlevelet intézzen időnként a hívekhez. „Ne múljék el nap áhítat nélkül” hirdetjük szószékről és körlevélben.

Új Élet, 1971. június 15.

A nácizmus magyarországi üldözötteinek kárpótlásáról

A kártalanításra az NSZK pénzügymi­nisztériumával kötött megállapodásról és a kártalanítás lebonyolításáról nyilat­kozott az MTI munkatársának Gáti Ödön, a Nácizmus Magyarországi Üldö­zötteinek Országos Érdekvédelmi Szer­vezetének (NÜB) elnöke.

Szervezetünk 1957 óta több alka­lommal felszólította a nácizmus volt ma­gyarországi üldözötteit kárigényük beje­lentésére… Az 1971. január 22-én meg­kötött globális megállapodás is az emlí­tett igénybejelentések alapján történt.

Az NSZK pénzügyminisztériumával létrejött, százmillió márkáról szóló megállapodás kizárólag az üldöztetés idején a nácik által elvett értéktárgyak­ra vonatkozik, és nem érinti más nyu­gatnémet kártalanítási törvények alap­ján – például a szabadságkorlátozás, egészségromlás, üldöztetés vagy eltar­tók elvesztése miatt – érvényesíthető kártalanítási igényeket.

Az NSZK pénzügyminisztériuma a kártalanítási összeget három egyenlő részletben utalja át: 1972-ben, 1973-ban és 1974-ben. Szervezetünk elnök­sége ezért úgy döntött, hogy először azoknak a saját jogon igénylő, élő sze­mélyeknek a kártalanítását rendezi, akiket valamelyik német koncentrációs táborba, vagy munkaszolgálatosként külföldre hurcoltak.

Kártalanításban részesülnek azok a volt üldözött magyar állampolgárok, vagy örököseik, akiktől a hitleri meg­szállás idején a német biztonsági szer­vek és segítőik értékeiket, személyes használati tárgyaikat:

akár deportálás, külföldi munkaszolgálat, illetve letartóztatás során;

vagy ingóságaikat a lakhelyükön elvették.

Ma már a ténylegesen elszenvedett kár értéke pontosan nem állapítható meg. Így – figyelembe véve a szociális és humánus szempontokat – a rendezés nem a bejelentők által feltüntetett érté­kek alapján történik, hanem átalány- összeget fogunk fizetni.

Előzetes számításaink szerint az 1. kategóriába tartozó igények esetén a kártalanítási összeg körülbelül 12 ezer forint, akik nem saját jogon, hanem el­halt hozzátartozóik után kapják a kárta­lanítási összeget, azoknak az 1. kategó­riába soroltak részére megállapított összeg mintegy 50 százalékát fizetjük. A 2. kategóriába tartozó igények eseté­ben a kártalanítási összeg mintegy 3000-4000 forint lesz.

Címkék:1996-06

[popup][/popup]