Nemzetközi jogi szakértő csoport a rasszizmus ellen

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2008. április 13.

A Magyarok a nácik ellen civil szerveződés köszönetet mond mindazoknak, akik személyesen vagy egyéb támogató módon hozzájárultak az újabb sikeres demonstrációhoz.

Április 11-én, az immár megismételt szélsőjobboldali akció ellen több ezren tiltakoztunk. A hétfői, szintén sikeres tüntetésünkhöz képest legalább tízszer többen voltunk.

A Magyarok a nácik ellen civil szerveződés változatlanul nem kíván önálló szervezetté alakulni, de minden szélsőjobboldali, fajgyűlölő akció esetén, egyre nagyobb létszámban szervezi meg az ellenállást, mint ezt tette ma is.

Emellett azonban kezdeményeztünk egy újabb konkrét lépést. Nemzetközi jogi szakértői csoportot hoztunk létre, amely megkezdi a Magyarországon megjelenő, rasszista, különböző identitású emberek ellen uszító, internetes újságokkal szembeni eljárásokat mind a hazai, mind az európai, mind pedig az amerikai bíróságoknál.

Mindezt azután vagyunk kénytelenek kezdeményezni, hogy a magyar állam erre irányuló, korábbi lépései nem hoztak eredményt.

Magyarok a nácik ellen

[popup][/popup]