Nemzetközi egészségügyi központ a MÁV Kórházban

Írta: (róbert) - Rovat: Archívum, Gazdaság, Interjú

Izraeli ״befektetés”

Szeptember végén új, világszínvonalon álló egészségügyi létesítménnyel gazdagodott fővárosunk. Izraeli befektetés nyomán jött létre a MÁV Kórházban az International Medical Center, a Nemzetközi Egészségügyi Központ. Miért volt szükség erre a 5,5 millió dolláros befektetésre?

Mert a modem orvostudományban – a csúcssebességgel fejlődő technikának köszönhetően – az élő kép vette át a korlátozott lehetőségeket kínáló korábbi mérések és vizsgálati módszerek szerepét, s a központ által mi is ״képben vagyunk” végre!

Az egészségről, a betegségről, a gyógyulásról és az életről hozott szakmai döntések alapját színes, többnyire a tér mindhárom dimenzióját rögzítő, olykor mozgásukban láttatott felvételek képezik. A hihetetlen gondolkodási ütemre ösztönzött számítógépek valósággal elsöprik korábbi tapasztalataink korlátait. A lehetetlent kínálják megoldásként. Testünk legrejtettebb tájairól, az emberi szerveknek s a szöveteknek eddig elérhetetlennek tudott vidékeiről hoznak látható és mérhető üzeneteket azok a berendezések is, amelyeket a Nemzetközi Egészségügyi Központ alkalmaz.

A rendszer különleges hatékonyságát éppen az adja, hogy itt egymást kiegészítő vizsgálati eredményekhez juthat az orvos. Sokszínű, gazdag a ״jelentés”, amihez a vizsgálat nyomán hozzájuthat a szakértő. Ez a törekvés egybevág az új orvosi irányzattal, aminek a célja, hogy a beteg minél kevesebbet legyen a kórházban. Ez gazdaságilag is célszerű, hiszen az úgynevezett diagnosztikus centrumokban nincs hotelköltség. Hazánkban a műszerezettséggel vannak problémák, hiszen az orvosképzés eléri a világszínvonalat.

Milyen a viszonyuk az izraeli féllel? – kérdeztük dr. Bazsó Pétert a MÁV Kórház új részlegének vezetőjét.

– Izrael legnagyobb kórházával a Tel Hasomérral vagyunk kapcsolatban. Invesztorunk egészségügyi főtanácsadója Shani professzor a Tel Hasomér kórház főigazgatója. Egyéves együttműködés eredménye, amit itt lát. Július 12-én indult meg az építkezés és a Bonifer GMK szeptember végén átadta nekünk a központot. Három műszakban dolgozunk, minden orvos részfoglalkozású. Nincsenek nővérek, 25 orvos, 20 technikus és 8 adminisztrátor dolgozik itt. Izraeli partnerünk képviselője havonta egy hetet tölt Budapesten, de naponta váltunk faxot vele.

Melyik beteg juthat az Önök kezeléséhez?

Körzeti orvos, vagy szakorvos utalja be a beteget, vagy pedig ő maga vállalja a költségeket. Még ez utóbbi esetben is olcsóbbak vagyunk, mint a nyugati hasonló szintű kórházak.

Mennyibe került Önöknek a központ?

Akár hiszi, akár nem, a MÁV Kórház ingyen jutott a berendezésekhez, ugyanis a beruházó ״referencia munkának” szánja első kelet-európai intézetét.

(róbert)

Címkék:1991-12

[popup][/popup]