Németország a 80 éves Günter Grasst, a “nemzet lelkiismeretét” köszönti

 – Cápa a szardíniás-dobozban

Forrás: Népszabadság

2007. október 15. Az ajnározástól és a felhajtástól köztudottan irtózik, de akkor is ő a második világháború utáni Németország első világsztárja. Heinrich Böll, Hans Magnus Enzensberger és a többi neves irodalmár számos kiváló regényt írt a náci korszak sötét árnyékából szabadulni akaró társadalomról, a vulkánkitörést mégiscsak Günter Grass okozta.

	Günter Grass

1959-ben jelent meg a Bádogdob, azóta világszerte több mint hárommillió példányt adtak el belőle. A Volker Schlöndorff által rendezett játékfilm 1979-ben, Cannes-ban Arany Pálmát, egy évvel később Hollywoodban Oscart nyert. Grasst 1999-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki – hetven évvel azután, hogy Thomas Mann a Budenbrook-családért megkapta a legmagasabb irodalmi elismerést.

Grass nemzeti intézmény Németországban. Az író nyolcvanadik születésnapjára nemcsak a közszolgálati tévécsatornák készültek nagyszabású programokkal, politikusok is köszöntötték. Schleswig-Holstein tartomány kereszténydemokrata kormányfője, Peter Harry Carstensen jó egészséget kívánt a „vitázó demokrataként” nevezett Grassnak, míg a szintén CDU-s Bundestag-elnök, Norbert Lammert azt méltatta, hogy a Macska és egér, a Kutyaévek, A patkánynő, a Ráklépésben és legutóbb óriási vihart kavaró, az SS-alakulatnál eltöltött időszakot bevalló Hagymahántás közben című művek szerzője milyen óriási mértékben járult hozzá a németek demokratikus emlékezés-kultúrájához.

Az 1927. október 16-án Danzigban, a mai Gdanskban született Grasst Enzensberger egy szardíniás-dobozba zárt cápának nevezte. G. G. mindig is vad és magányos harcos volt. A koránál mindig bátrabb, szociáldemokrata meggyőződése mellett a végletekig kitartó gondolkodó. A nemzet lelkiismerete „jelzős szerkezetet” pedig nemcsak azért érdemelte ki, mert egy képzeletbeli szellemi bunkósbotot lengetve folyamatosan szembesítette a németeket a náci múlttal. Képes volt olyan témához – a második világháborút követő, rengeteg halálos áldozatot követelő elűzetésekhez – nyúlni, amellyel ismét csak azt üzente: ki kell beszélni a kibeszélhetetlennek tartott dolgokat.

A sokoldalú, a költészet és a dráma mellett képzőművészként is tehetséges G. G. korántsem tévedhetetlen, az utolsó szóhoz ragaszkodó „megmondó ember”. Rosszul ítélte meg a német egységet és saját múltjából is sokáig elhallgatott egy fejezetet. – Az emlékezet hajlamos leegyszerűsíteni és megszépíteni a dolgokat. Az ellentmondásos-kaotikus eseményeket azonban előbb rendezni kell, hogy elbeszélhetőek legyenek – nyilatkozta most Grass, akit folyamatosan azzal szembesítenek: miért nem beszélt előbb a 17-18 évesen a Waffen SS-alakulatnál eltöltött hónapokról.

Grass hisz abban, hogy a német-lengyel viszonyban zajló, gyakran a hidegháborúra emlékeztető szópárbaj a felnövő generációkkal eltűnik. A németek Lengyelország és a holokauszt kapcsán képesek voltak szembenézni azzal, amit a II. világháború győztesei például a gyarmati múlttal nem tudnak, vagy nem akarnak megtenni. G. G.-nek a nyolcadik ikszen túl is van írni-, és mondanivalója. A hangja sem ment el, a tintája pedig még nem fogyott ki.   

Dési András / Berlin