Nem parancsolat, csak érdemdús cselekedet

Nem parancsolat, csak „érdemdús cselekedet”

Az alija megítélése a Halacha irodalmában című cikkben (Szombat 1998. január) olvas­ható az a sommás megállapítás, mely a be­vándorlással kapcsolatos két kifejezést Mózes első könyvéből eredezteti. Itt azonban csak a szavak használatára találunk példát – mégpe­dig a szó későbbi értelmében. Maga a járád ki­fejezés, melynek megfelelője az ugariti jrd, az akkád (w)aradu és az arab varad: (egy állat) le­megy a forráshoz (patakhoz), valóban a ma­gasabbról az alacsonyabb helyre tart jelentést hordozza. Ez szemléletesen megtalálható a Járdén folyó nevében, mely a Hermon-hegy lá­bánál, a Golán-fennsíkon ered és a világ leg­mélyebb pontja, a Holt-tenger felé tart. Alsó- és Felső-Egyiptom megkülönböztetése sem a kulturális, gazdasági, hatalmi centrum elhe­lyezkedésére utal, hanem éppen ellenkező­leg, a Nílus folyásirányát követi, ahol a forrás felső és a deltavidék az alsó megnevezést kapta. Hogyan lett Egyiptom mélyebben fekvő terület? Két okból is. Egyrészt, mert Egyiptom a Jordán folyását követve annak „alsó” irányá­ban fekszik. Amikor Ábrahám megesketi szol­gáját, hogy fiának, Jicháknak, apja pátriájából hoz feleséget, a szolga útnak indul (vájélech) Aram Naharájimba. Ésszerű lenne, hogy bár­mely irányba induljanak el, Kánaán földjéről „lemenjenek”. Köztudott azonban, hogy Mó­zes Öt Könyve időben is sokféle, későbbi szerkesztés eredménye, így az említett kifeje­zések már hordozzák a Szentély áldozati rend­jéhez kapcsolódó jelentést is. Az „alija leregel” nem csupán a Jeruzsálem hegyeire való felmenetelre utal, a három zarándokünnepen (Pészách, Sávuot, Szukkot), hanem a Szent­élyhez járuló lelki felemelkedését is magában foglalja. Az alija tehát a lelki, fizikai magaslat­ra hágást egyaránt jelenti, míg Egyiptom a szolgaság, vagyis a süllyedés, az alacsonyabb rendű létforma kifejeződése. A jerida szó, akár Ábrahám viszonylatában, már a később bekövetkező eseményeket sugallja. Így lesz Egyiptom, nem csupán földrajzi, de erkölcsi értelemben is alacsonyabban, mélyebben fek­vő terület. Ez tehát a másik ok, amiért a szó, eredeti földrajzi fekvést jelölő értelme mellett, erkölcsi jelentéssel is kiegészült.

A továbbiakban a betelepülés mellett és el­len szóló érvek összegyűjtésével találkozunk. A rabbi Jonatánnal, Juda ben Betérával és Mátjá ben Cheressel kapcsolatos midrás sza­vai: „Jesivát Erec Jiszráél sekulá keneged kol hámicvot sebátorá” (Izrael Országában való tartózkodás felér a Tóra összes parancsolatá­val), félreértésre adhatnak okot. Ugyanis a „jesivá”, nem csak letelepedést, hanem tartózko­dást is jelent. És ennek egybemosása, és az erre vonatkozó különbségtétel hiánya jellem­ző a gondolatmenetre. A „keneged kol hámic­vot sebátorá” (a Tóra összes parancsolatával (szemben) kifejezés azt jelenti, hogy itt olyasvalamiről van szó, ami nem tartozik a Tóra pa­rancsolatai közé, a kifejezés itt elsősorban minősítő jellegű. (Ha a Tóra parancsolata lenne, mint annak része nem lehetne egyenértékű az egésszel. A Tóra egyetlen parancsolata sem érhet fel az összessel, ezáltal önmagával sem, nem beszélve azokról a parancsolatokról, amelyek a Szentély pusztulásával érvényüket vesztették, és aminek tényén a megváltás nél­küli puszta „ott tartózkodás” nem változtathat. A cselekedet, végrehajtóját nem váltja ki (lo jácá) a Tóra parancsolatainak kötelezettsége alól, különösen nem az összes alól.) A kifeje­zés, itt elsősorban a cselekedet hallatlanul nagy érdemének kifejezésére szolgál. (Egyéb­ként maga a „micvá” szó modem használatá­nak erkölcsi tartalma is mintegy ráöltözik a szó eredeti parancsolat jelentésére.) Ha tehát nem a Tóra egyik parancsolata, hanem csu­pán érdemdús cselekedet, akkor nem is az előző, az eredeti parancsolat megismétlése (ami viszont tórái parancsolat), amit az Ősa­tyák már véghezvittek, és ami egyszeri volt. (Ezért foglalkozik Rambam olyan részletesen a Kedusát Erec Jiszráéllel, azaz Izrael Országá­nak (területi nem pedig politikai értelemben véve) megszentelésével. Amikor Jehosuá ben Nun vezetésével elfoglalták az országot, azzal örökre megszentelték. A halacha álláspontjá­nak képviselői szerint, Ezra es Nechemia visszatérésével másodszor is meg kellett szen­telni az országot (a Szentélyhez fűződő paran­csolatok értelmében), ekkor azonban – má­sodszor – ez örökre megtörtént. S bár a Máso­dik Szentélyhez fűződő parancsolatok, a Szentély pusztulásával érvényüket vesztették, a szentség maga nem szűnt meg. Mindez azt jelenti, hogy Kánanán elfoglalásának paran­csolata azok közé tartozik, ami már véghezvi­tele után érvényét vesztette, tehát nem a Szentély pusztulása nyomán vált, mint hozzá kapcsolódó parancsolat, érvénytelenné, a messiási időkig.)

A „micvát jesivát Háárec”, ‘az Országban tartózkodás érdemdús cselekedete’, tehát nem tórai parancsolat, ezért nem is kereshető a Tórában; nem parancsolat, vagyis nem köte­lezően végrehajtandó cselekedet, melynek elmulasztása véteknek számít, hanem csak ér­demdús cselekedet, jóllehet a parancsolatok betartása, azaz végrehajtása maga is érdem­dús cselekedet, hiszen ‘Istennek tetsző’. (Így a zsidó vallást minden más vallástól megkü­lönbözteti az, hogy a leghétköznapibb csele­kedetet is, a hozzá kapcsolódó parancsolatok által erkölcsileg minősíti, ezért válik életforma vallása az alig négyszáz éves múltra visszate­kintő Sulchán Áruch zsidóságnál. A középko­ri, és az azt megelőző zsidó vallás is ilyen volt, csak másfajta mértékben.) 5 mivel a zsidó val­lás érdemdús cselekedete’, magától értető­dően nem szükséges semmiféle parancsola­tokat összegző jegyzékbe felvenni, hiszen a zsidó vallás minden parancsolatával a Szent­földre vonatkoztatja magát. (Az egyiptomi kivonulásnak első és legfontosabb célja a szináji Tóraadás.) Nem szükséges e helyt külön elemezni, miként vált a ‘micvá’, parancsolat, kötelezően (Istennek tetsző módon) végrehaj­tandó cselekedetből, melynek elmulasztása vétek, ‘micvává’, vagyis választható, ám erköl­csileg minősített cselekedetté.

A vallási szaktekintélyek, tehát, az azonos alakú jesivá szóval kifejezett ‘betelepedést’ a hozzá csatlakozó micvá kifejezéssel (paran­csolat értelemben) tiltották, míg az ‘ottartózkodást’ a hozzá csatlakozó micvá kifejezéssel (érdemdús cselekedet értelemben) helyesel­ték, így e kérdésben, úgy tűnik, a nézetkü­lönbségek nem eredményeztek élénk vitát.

Figyelemre méltó a Nachmanidésztől vett idézet, minek szövegét nem állt módomban szemügyre venni, mivel hiányzik az idézet jel­zete, de elgondolkoztató, mit jelent ez a „minden zsidó” kifejezés. Természetesen, ha egyé­nek összességét, akkor az nem jelentheti a letelepedést, mivel ez már maga is csoportot, az egyének szervezett kapcsolatát feltételezi. Mindenesetre megfontolandó, hogy Ramban, aki saját jó szánta ellenére vándorolt ki Erec Hakodesbe, midőn, a fejedelmi udvarban le­zajlott barcelonai disputában legyőzte kitért zsidó ellenfelét, megdöntötte vádjait, és ez­után száműzték Aragóniából, most az egész zsidóság szentföldi betelepítésére buzdítana, mint valami messiás. Sőt nem valószínű, hogy egymaga szembehelyezkedne kora egész zsi­dó világával. Feltételezhetően az „ott tartózko­dás” mellett tesz hitet, az Ősatyák által vég­hezvitt parancsolat érdemében.

Az egyéni, Szentföldre „felvándorlás” egyébként is szokásban volt, és gyakorlata azt mutatja, hogy kizárta a letelepedésre, az or­szág visszahódítására irányuló szándékot. Ma­ga Jehuda Halévi, aki elindult Erec Jiszráélba – bár csak Egyiptomig jutott el – maga mögött hagyta Córdovában az egész családját.

A „Hármas Eskü”, tehát, az ország meghó­dításával és betelepítésével, az idegen hata­lom elűzésével szemben foglal állást. Ezzel ér­dekes módon egybecseng az álmessiások viselkedése. Sabbatáj Cvi, ahelyett hogy hadai­val megindulva visszafoglalta volna Erec Hakodest, kíséretével előbb a szultán elé járult, hogy jóváhagyását kérje. Az idegen fennhatóságot csak egy újabb katonai honfoglalással lehetett volna felszámolni, és erre még a leg­híresebb, önmagát megszállottan messiásnak tartó vezér sem vállalkozott.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a Megvál­tás nem csupán a nép összegyűjtésére irá­nyul. Döntő mozzanat a Szentély újjáépítése és a Második Szentély pusztulása után a Meg­váltásig érvénytelen tórái parancsok ismételt életbeléptetése.

Nagy általánosságban tehát azt mondhat­juk, hogy a vallásos zsidóság, Nachamnidészt is beleértve, támogatta a zsidók Erec Jiszraélben való tartózkodását, akár úgy, hogy az egyének közösségeket alkossanak, ami ter­mészetesen önmagában még nem „betelepe­dés”, vagyis az Ősapák által véghezvitt torai parancsolat megismétlése, hiszen ez csak a messiási időkben válhat valóra. A vallásos zsi­dóság felfogásának megfelelően, a zsidóság, a nyugati Faltól kezdve egészen Amerikáig, le­számítva Erec Jiszráél különleges státuszát, még mindig diaszpórában él.

A cionizmus gyökeresen szakított ezzel a felfogással, mert nem az ott tartózkodást, ha­nem a betelepülést, az ország viszonyai felet­ti teljes fennhatóságot tűzte ki célul, vagyis a Hármas Eskü első és második tilalmának fel­oldását.

A mai izraeli ortodoxia, mennél inkább részt vesz a politikai életben, annál jobban össze tudja egyeztetni felfogását a cionizmus­sal. Mindenestre már nem kapcsolják ki a Baté Ungarin Mea-Searim utcai negyedeiben az „eretnek állam” villanyáram-szolgáltatását. Az ott tartózkodás elvének felelevenítése találko­zási pontot jelenthet.