Nekik hiányoztak a pusztulásba hurcoltak

Nekik hiányoztak a pusztulásba hurcoltak

Azon a júliusi vasárnapon, amelyen a szombathelyi zsidó temetőt újnyilas gazemberek meggyalázták, én a felsőgallai zsidó temetőben épp egy kis em­lékünnepségen vettem részt.

A hajdan önálló, ma Tatabánya részét képező Felsőgalla elhurcolt zsidóságá­ról évtizedeken át jószerint mindenki megfeledkezett. A temetőt benőtte a bozót (ami azért nem akadályozta meg, hogy a sírkövek legnagyobb részét ellopkodják), annyira, hogy az is alig ta­lálhatott rá, aki tudta, merre keresse.

A holocaust ötvenedik évfordulójára egy keresztény közösség, a Hit Gyüle­kezete kutatta fel a bejáratot, kiirtotta a bozótot, helyreállította a leomlott kőfa­lat, és fekete márványból emlékművet emelt. Erre felvésték az elhurcoltak ne­vét – amihez előbb össze kellett gyűjteniük az adatokat. Mindez hónapokig tartó, fáradságos munkába került.

A Hit Gyülekezete tatabányai és kör­nyékbeli tagjai azonban (nagyobbrészt fiatalok) úgy érezték, ezzel tartoznak a zsidóságnak és önmaguknak. Nekik hiányoztak a pusztulásba hurcoltak.

A Hit Gyülekezete az idén nyáron egy ideig meglehetősen rossz ízű médiakam­pány középpontjában állott. Ennek során megszólaltattak szülőket is, akik azt pa­naszolták, hogy a „hitesek” elszakították tőlük és szembefordították velük gyerme­küket. Láthatunk-e valaha is a képernyőn olyan szülőket, akik elpanaszolják: az új hungaristák ellenük fordították fiaikat?