Nekem szülőhazám…
Ámos Imre, Beck Ö. Fülöp és Sugár Andor tárlata
A Zsidó Nyári Fesztivál Keretében immár hagyományosan a Budapest Galéria ad otthont évről-évre a „Nekem szülőhazám…” elnevezésű tárlatsorozatban három-három néhai alkotó műveinek. Ezeknek az emlékkiállításoknak legfőbb pozitívuma, hogy közgyűjtemények raktáraiból, privát kollekciók rejtekéből csalogatnak elő alig ismert vagy ritkán látott remekműveket. Idén például Ámos Imre fekete-fehér tusrajzait a szolnoki Damjanich János Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből kölcsönözték. A fején bölcsőt egyensúlyozó, sildes sapkás avagy kabátos önarcképektől kezdve a szintén harmincas évek végéről és negyvenes évek elejéről való variációkig bezárólag, ahol az Égő óra egyik változatán alászálló angyal oltja a tüzet, míg a másikon a bekötött szemű angyal olajággal a kezében a földön jár, és a lángot égre rajzolódó női arcról alápergő könnyek zápora öntözi, az Áldozat vázlatain akasztott férfi függ sülő bárány felett, miközben a homokóra pereg, míg a másik skiccen tulok hever a földön, petróleumlámpa mellett könyöklő nő fején lobog a máglya, füstje fátyolfüggönyként takarja el a holdat. Ritkaságnak számít a Gyász II. színes akvarellje, Anna Margit ismerős, fiatalkori arcával és a korábbról ismert, jelképes attribútumokkal, akárcsak száraz temperával a Háború borzalmai a csíkos ruhás rabbal, szögesdróttal, illetve a tarka-barka Cirkusz és a kitárt szárnyú Angyal… A szürrealisztikus víziók jelképrendszere nyíltan vállalja a rokonságot Chagall biblikus látomásaival, akit Ámos Imre 1937-ben ismert meg Párizsban. Dr. Virág Péter kölcsönözte az egyetlen olajképet, a sötét tónusú Alkony Szentendrén címűt, a terasz fölé röppenő hófehér galambrajjal.
Beck Ö. Fülöp európai rangú éremművészetét és kisebb-nagyobb plakettjeit Róka Kálmán műgyűjtő jóvoltából láthatjuk a kiállításon. Feketére patinázott, életnagyságú gipsz mellszobra mellett a vitrinekben sorjáznak a nyugat íróit ábrázoló érmei – mivel Babits és Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár és Gellért Oszkár jó barátja volt – de Aranytól, Petőfitől, Gyulaitól kezdve híres kortársaiig terjed az ábrázoltak névsora, tudósoktól és orvosoktól kezdve más értelmiségieken át élvonalbeli művészekig, a nagypolgárság jeles alakjaiig.
A főfalakat Sugár Andor nagyméretű, expresszív kompozíciói uralják, aki diófapáccal lavírozott önarcképpel köszönti a belépőt, majd akvarell és pasztell csendéletek folytatják a sort. Az élete úgy hozta, hogy ugyanabban az évben jutott el Itália déli tájaira, mint Ámos a francia fővárosba és egyformán egész életre szóló élményt jelentett nekik ez a tanulmányút. A tárlatsorozat címére utalva így láthatjuk felváltva a lángnyelvként gomolygó szicíliai hegyoldalakat, tengeröblöket a hazai szénaboglyákkal és szalmakazlakkal, úton ballagó parasztasszonnyal, mezőről hazatérő tehéncsordával, napraforgókkal. Figurális kompozícióin kenyérszelő öreg férfi, kátrányfőző munkás vagy kocsmai mulatozó váltja egymást a bolygó zsidó mitikus alakjával. Külön ciklust ihletett a telt keblű modell – mint a termékenység szimbóluma -, amelynek jelképi voltát tovább fokozza az egzotikus virág, gyümölcs, vagy madár elmaradhatatlan kísérete a vásznakon. A tömény erotika az élet folytonosságának hirdetésébe vált át az anya és gyermek motívumában, hogy a Háború borzalmai apoteózisában a férfi sárgászöld halottként feküdjön a mezőn, mint az előre sejtett sorstragédia előrevetítése Sugár Andor életében és életművében.
Párhuzamosságuk ellenére olykor azonos, olykor egymást keresztező három oeuvre eddig jobbára ismeretlen részleteibe láthat bele a néző a Budapest Galéria legutóbbi kollektív emlékkiállításán, a Zsidó Nyári Fesztivál „Nekem szülőhazám…” sorozatának keretében.
Wagner István
Címkék:2001-10