Ne a tükröt szidd!

Ülök, borítékot címzek, miközben fejem felett parázs vita foszlányai repkednek. A Szombat felborzolta a zsidó fiatalság kedé­lyeit. A péntek esti szórakozásról szóló cikk téma lett. A házibulin, a rabbiképzőben, a Bálint-házban. Figyelem az érveket, az el­lenérveket, és hallgatok. Hivatalból most a mellé kéne állnom, aki azt mondja, Dórá­nak jobbítani, segíteni kéne, és nem kriti­zálni, féligazságokat állítani. Azt kellene tá­mogatnom, aki úgy gondolja, nem festett igaz és teljes képet a Szombat cikkírója, nem vette a fáradságot, hogy mindent feltérképezzen, ami a zsidó ifjúság péntek es­ti szórakozását illeti. Nem megy. Talán tény­leg nem objektív és teljes a kép, lehet, hogy kicsit mélyebbre kellett volna menni, kicsit több időt kellett volna a Garay utcá­ban tölteni, és felkutatni azokat, akik a ha­gyományokhoz hűen péntek este a Sábátot kezdik el, és nem a szombat reggelt.

Dórának azonban nem kell segíteni, sem jobbítani. Tájékoztatni kell, újságírni és jól. Mert ezt vállalta és nem a közösség­építést. Lehet bírálni, kifogásolni a stílusát, az eszközeit. De csak azt.

Oly jó lenne, ha ki mernénk lépni a kor­látok közül, és az oly sokat és büszkén em­legetett zsidó önirónia befogadást nyerne a kis közösségünkben. A körülöttem lévők közül sokakat érzékenyen érintett ez a cikk. Felkorbácsolta az érzelmeket, és ez jó. Ta­lán azért, mert a felháborodás azzal is jár, hogy elgondolkodhatunk azon, mennyire vagyunk tárgyilagosak önmagunkkal kap­csolatban, mennyire tudjuk elviselni á tü­körképünket. Még mindig ott tartunk, hogy utat keresünk, s a mobil telefonos péntek este is zsidó péntek este. Egy útkeresés egyik állomása. Amikor képesek leszünk el­fogadni önmagunkat a mobil telefonokkal, a Merlinnel, és utána az újság lapjain is bát­ran felismerjük saját személyünket, és nem a tükröt átkozzuk többé, akkor talán… egészségesebbé kezd majd válni ez a kö­zösség, s könnyebb lesz az építése is.