Napló

Írta: Heller Ágnes - Rovat: Archívum, Esszé

Gershom Scholem írásait lapozgatva

Gershom Scholem írásainak magyarul nemrég megjelent kétkötetes gyűjteményét ol­vastam az elmúlt napokban. Klasszikus tanulmányokat tartalmazó kötetek ezek, a zsidóság kultúrájának felfedezésére induló minden utazó talál bennük valami érdekeset, s a mélyebb igazságok után kutató pedig segítségük­kel a gondolkodás számtalan kimeríthe­tetlen forrására lelhet. De a tartalmas misztikus metaforákon túl és a gondol­kodásra késztető filozófiai rébuszokon felül van ennek a könyvnek egy más ter­mészetű titka is: a szerző személyisége.

Gershom Scholem, egy törtető német asszimiláns zsidó család gyermeke, ti­zenöt éves korában kijelenti szüleinek: „Zsidó akarok lenni.” S ettől kezdve az­zá válik, ami – ugyanis zsidóvá. A gyerek Gershom gesztusa kivételes – rendha­gyó – gesztus. Ha ismerte volna Sartre-ot, akkor azt mondta volna, hogy „a rossz radikalizálásának” gesztusa. Scho­lem gyerekkorának idejében, ahogy sokfelé mindmáig is, a zsidó szülők többsége arra tanította gyerekeit, felejt­sék el azt, hogy zsidók, mi több, hogy felejtessék el másokkal is, hogy szé­gyelljék zsidóságukat – ezt jelentette a modernség és a felvilágosodás. Zsidó­nak lenni „középkori” dolog volt, az el­maradottság jele. S akkor jön egy gye­rek, és – a szülők rémületére – vissza akar térni a sikeresen elhagyott közép­korba. Azzá akar válni, ami a környeze­tében szégyennek számított; megfordít­ja az előjeleket – nem ő szégyenli ma­gát, szégyelljék magukat a szülei.

De ez még csak az első lépés. Miután Gershom elhatározza magát, hogy zsidó lesz, szembetalálja magát egy ennél ne­hezebb kérdéssel: hogyan lehetek azzá, ami vagyok – ugyanis zsidóvá?

A hagyományos zsidó efféle kérdést nem is tesz fel. Ő nem választja magát zsidónak, mert nincs választása. Ő nem kérdezi meg magától, hogyan lehet zsi­dóvá válni. Ő úgy lesz zsidóvá, ahogy az apja vagy az anyja, egyszerűen követi a mintát, és a minta nyomán engedelmes­kedik a Törvénynek. De mióta moder­nek vagyunk, elkerülhetetlenül ily kér­dések fogalmazódnak meg a zsidóság számára is. Valóban, mit jelent zsidó­nak lenni? Pontosabban szólva, mit je­lent az én számomra zsidónak lenni? Mert persze az én számomra valami egészen mást jelent, mint a szomszé­dom számára, pedig mindkettőnk szá­mára jelent valamit; s ez még akkor is így van, ha mindkettőnk számára sokat jelent.

Az a kérdés: mit jelent az, hogy zsidó­nak lenni, zavarba ejti az embert. Azért ejti zavarba, mert modern kérdés, mert a kérdésben nem rejlik benne a válasz. Ahol a kérdésben nem rejlik benne a válasz, az ember vállalja a szabadságot. A fiatal Gershom Scholem elvállalta ezt a szabadságot. Először a cionizmusban vélte zsidóságát megtalálni. S habár a cionista mozgalmat nem hagyta cser­ben, ez a mozgalom egyedül nem adott számára választ a saját magának feltett kérdésre.

Scholem elutasított mindenfajta asszi­milációt. A cionista mozgalomban egy időben divatos jelmondatot – „olyanok akarunk lenni, mint a többi nép” – az asszimiláció különösen veszedelmes formájaként ítélte el. Scholem számára a zsidóság valami „szellemi” dolog. Ha magamat zsidónak választom, akkor egy „szellemet” választok. Igen, de mi­lyen, vagy inkább melyik szellemet? Er­re a kérdésre keresve a választ, Scho­lem belefogott a „zsidóság szellemé­nek” felkutatásába. Megtanult héberül, tanulmányozni kezdte a zsidó messia­nizmust, elsősorban a kabbalát Minden zsidó valamilyen értelemben vallásos – mondta Scholem; nincs éles határ a szekularizmus és a vallásosság között. Scholem önmagát mélyen vallásos em­bernek vallotta, úgy hitte, hogy Isten nélkül igazság sincsen. De a tradicioná­lis zsidó vallási szabályokat be nem tar­totta. A halakhát történetileg magasra értékelte, tudta, hogy nélküle a zsidó­ság nem maradt volna fenn, de úgy érezte, hogy ma idejétmúlt. Nem a halakhában, vagy nem ott elsősorban, él ma a zsidóság szelleme.

Arra a kérdésre, „hogyan lehetek én zsidóvá?”, Scholem az egész életével és munkájával válaszolt. Választásának tar­talma egyéni és ennyiben utánozhatat­lan. Választásának gesztusa azonban paradigmatikus. Minden zsidó ember a saját zsidóságának szerzője. Ha vannak is tipikus utak, a választások mindig egyéniek.

Scholem sajnos hajlott arra, hogy vá­lasztásának tartalmát is paradigmatikussá tegye, ne csak annak formáját. Gyakorta el akarja hitetni velünk, hogy az ő döntése volt az egyetlen helyes, s minden más döntés – mondjuk pél­dául a kettős identitás választása – té­vedés. Ez pedig, így hiszem, az egyet­len komoly tévedés. Hiszen ha az a kér­dés, „mit jelent az, hogy zsidó vagyok?”, csak úgy válaszolható meg, ha így fogalmazok: „mit jelent számomra, hogy zsidó vagyok?”, akkor az erre a kérdésre adott összes válaszok együt­tesen – kivétel nélkül – felelhetnek csak arra a kérdésre, hogy mit jelent ma zsidónak lenni.

Címkék:1995-10

[popup][/popup]