Nálunk hétszáz magyarországi zsinagóga képe található meg

Chava és Joszéf Lusztig 1985-ben elhatározták, hogy Izraelben megalakítják a magyar nyelvterületről származó zsidóság emlék­múzeumát. A megvalósult elképzelésről és a múzeum jelenlegi helyzetéről beszélgettünk velük legutóbbi budapesti látogatásuk során.

A nyolcvanas években úgy hittem, azért tartják szükségesnek a magyar zsidóság emlékmúzeumát a távoli Cfáton létrehozni, mert az akkori Magyarországon, az akkori hitközségi veze­tés mellett fennállt a veszély, hogy a sok értékes dokumentum és emlék elkallódik.

Ez csak az egyik ok. A másik az, hogy a magyar nyelvű zsidóságról Izra­elben szinte semmit nem tudnak. Más országok zsidó közösségeiről sokkal több az információ. Izraelben számos intézmény van, amely egy-egy ország zsidó közösségének állít emléket, a legnagyobb ezek közül az iraki zsidók (a „babiloni zsidók”) múzeuma, de van múzeuma a német, olasz, marok­kói zsidóságnak is. Mindezek magán­kezdeményezésre jöttek létre. Izrael Állam a tel-avivi nagy Diaszpóra Mú­zeumot tartja fönn.

Amikor kitalálták, hogy múzeumot létesítenek, milyen anyag állt a ren­delkezésükre?

– Helyes kifejezés az, hogy „kitalál­tuk”. Ez először valóban nem volt több egy ötletnél. Először körülnéztünk az országban, nem létezik-e már máshol hasonló kezdeményezés, mert ha igen, ahhoz csatlakoztunk volna. A kö­vetkező lépés az volt, hogy 1985-ben létrehoztunk egy alapítványt. Az alapí­tók közt nem volt történész vagy mu­zeológus – csak az ügy iránt elkötele­zett orvosok, pedagógusok, üzletem­berek. A „gyűjteményt” először a fér­jem munkahelyén egy fiókban, aztán két fiókban tároltuk. Amikor már túlsá­gosan sok lett az anyag, igénybe vet­tük egy muzeológus segítségét, aki el­magyarázta nekünk az alapfogalma­kat. Aztán idővel mi is megtanultuk a szakmát. Ma már saját – részmunkaidős – muzeológusunk és tárlatszerve­zőnk van, egy történész professzor is segíti a munkánkat, egy szoftverszak­értő külön a mi számunkra fejleszt programokat, és van egy titkárnőnk is. Amikor az alapítvány létrejött, elkezd­tük hirdetni, nem újságban, mert erre nem volt pénzünk, hanem barátok és ismerősök útján. Legnagyobb csodál­kozásunkra elkezdett ömleni az anyag: iratok, dokumentumok és tárgyi emlé­kek egyaránt. Más múzeumok vezetői máig sem értik, hogyan jöhetett létre kizárólag kapott anyagokból múzeum. Mi ugyanis semmit nem vásároltunk, gyűjteményünk minden darabját kap­tuk, elsősorban Izraelből. Ebbe beleér­tendő a tizenkétezer kötetes – túlnyo­mórészt magyar nyelvű – könyvtárunk is. Ma már a bennünket támogató budapesti alapítvány segítségével is gya­rapodik a könyvtár: a fontosabb köny­vek kiadóitól kérnek egy példányt szá­munkra. A mi múzeumunkban kutatá­sok nem folynak, de jó kapcsolataink vannak a magyarországi kutatóhelyek­kel. Gyakran jönnek hozzánk érettségi­ző fiatalok, akik a mi anyagainkból ír­ják a dolgozatukat, s nekik sokat segít, ha fényképek, dokumentumok segítsé­gével ismerkedhetnek meg a magyar zsidóság múltjával.

Hogyan sikerült pénzt szerezni a múzeum céljaira?

Amikor 1985-ben az alapítványt létrehoztuk, Izrael Állam ilyen célra már nem adott pénzt. Ez a korszak nagyjából 1967-ben lezárult. Ezért al­ternatív megoldás után kellett néz­nünk. Kézenfekvő volt, hogy a mú­zeum a mi lakhelyünkön, Cfáton léte­süljön, ahol a városi tanács legtöbb tagja a tanítványunk volt. Én magam évekig dolgoztam a város kulturális központjában, így ezen a vonalon is sok kapcsolatom volt. A város vezeté­se mellénk állt, és minden segítséget megadott. Helyiséget kaptunk, és le­hetőséget a városi infrastruktúra használatára. Hangsúlyozom: a városi ve­zetés tagjai közül senki nem volt ma­gyarországi származású. Időközben megkerestünk minden szóba jöhető állami intézményt, támogatás remé­nyében. A kulturális minisztériumtól kaptunk is segítséget a kiállítás tárgyi feltételeinek javítására: tárlók kialakí­tása, világítás, katalogizálás stb. Meg­szerveztük Izraelben a múzeum baráti körét, amely – családtagokkal együtt – ma már háromezer főt számlál. De magyarországi és amerikai barátaink listája is igen hosszú.

Pénzbeli támogatást nem kaptak?

Egyetlen alkalommal, örökség foly­tán jutottunk egy nagyobb pénz­összeghez, amelyet letétbe helyeztünk egy bankban, és a kamatait fordítjuk a múzeum fenntartására. A múzeum ba­ráti köre is részt vesz a kiadásokban, továbbá a Claims Conference is ad tá­mogatást a holokauszttal kapcsolatos projektekre. Ma már számítógépes adatbázis őrzi a múzeum minden anyagát. Ugyanitt ezerkétszáz hitköz­ségről találhatók információk – egyik­ről sok, másikról kevés. 3400 híres magyar zsidó személyiség adatait is számítógépen rögzítettük.

Ma már nem kell attól tartani, hogy a magyar zsidóság tárgyi emlé­kei, dokumentumai elkallódnak. Ma­gyarországon is kialakult az erre szol­gáló infrastruktúra. Épül a holokausztmúzeum. Ilyen intézményrend­szer mellett hogyan képzelik el a cfáti múzeum jövőjét?

– Mi voltunk az elsők, akik felaján­lottuk az együttműködést a holokausztmúzeumnak: már tárgyaltunk is Darányi András igazgatóval. A cfáti múzeum helyzetén azonban ez nem változtat, hiszen nem minden, a ma­gyar zsidóság iránt érdeklődő izraeli fog eljönni Magyarországra. Azonkívül a budapesti holokausztmúzeummal ellentétben a cfáti múzeum a holo­kauszt előtti zsidó közösségek emlé­keit őrzi. Fontos, hogy minden hitköz­ségről legyen valami megfogható em­lék: akár egy kilincs egy hajdani temp­lomból, vagy egy fénykép a hajdani is­koláról. A holokauszt számadatai megfoghatatlanok, de ha egy hozzánk ellá­togató iskolai osztálynak megmutatom egy hajdan volt másik iskolai osztály fényképét, ez mindjárt közelebb hoz­za őket ahhoz a korhoz. Több mint öt­száz helység temetőjéről vannak fény­képeink. Ezt először mi kezdtük el fel­dolgozni. Ez inkább emlék, mint rend­szeres gyűjtemény, mivel többnyire csak az olvasható feliratú sírkövek fényképeit gyűjtjük. Egy munkatár­sunk Somogy megyében felkutatta az összes zsidó temetőt – köztük olyano­kat, amelyeket még a helybéliek sem ismertek. Ezenfelül igyekezett felku­tatni és lefényképezni az összes föllel­hető tárgyi emléket, és beszélni a még élő tanúkkal. Így lehetővé válik, hogy olyan izraeliek, akiknek magyar felme­nőik vannak, de nem ismerik szárma­zásuk történetét, a gyűjteményünk se­gítségével ezt kikutassák.

Magyarországon már nagyon so­kan foglalkoznak a zsidósággal kap­csolatos anyaggyűjtéssel.

Minél többen foglalkoznak ilyen anyagok gyűjtésével, annál több emlék marad. Mi a legkisebb papirost is meg­őrizzük, és téma szerint kategorizáljuk az adatbázisban. Izraelben elismerten az egyik legszakszerűbben dolgozó in­tézmény vagyunk. Hálunk nincs bürok­rácia, bármikor szívesen rendelkezés­re bocsátjuk minden anyagunkat a hozzánk érkező kutatóknak. Ha sza­bad ilyet mondanom, bennünket sze­retnek a hozzánk érkezők. Nálunk hét­száz magyarországi zsinagóga képe ta­lálható meg. Vannak olyan magyar vá­rosok, amelyek várostörténeti kiadvá­nyuk szerkesztése során hozzánk for­dultak, mert nem volt egyetlen képük sem az egykori zsinagógáról. És hol van még összegyűjtve több százezer magyar holokausztáldozat neve? De a gyűjteményünknek van olyan része is, amely Izraelről szól: nálunk megtalál­ható minden Magyarországról szárma­zó katona fényképe és életrajza, aki Izrael védelmében esett el.

Gadó János