Nagyüzem

CENTRÁL KÁVÉHÁZ ÉS ÉTTEREM

Nagyüzem

Úgy tűnik, óriási igényt elégít ki a Centrál, ugyanis zsúfolt ház fogad bennünket egy teljesen átlagos hétköznapi estén. Ezzel a fogadtatással egy darabig be is kell ér­nünk, ugyanis a személyzet nem zavar­tatja magát téblábolásunk miatt. Végül asztalt szerzünk magunknak – magad uram, ha szolgád nincsen -, és ezzel tag­jai leszünk a titkos klubnak; felbukkan végre egy pincér, akire a továbbiakban már nem is lehet panaszunk. Az étlap meglepően vékonyka, és még arról is el­fogyott pár fogás. A választás így nem is olyan könnyű. A mindössze háromféle levesből kettőt kipróbálunk, de mind­kettő hagy kívánnivalót maga után. A kakashúsleves íze nem lenne rossz, de a csészét eluralja a sok zöldség, és a tö­méntelen mennyiségű tészta. A levesnek egyszerűen nem jut hely, húst viszont nem is próbáltak meg beletenni. (Fogy a kakas!) A palócleves friss cipóban érke­zik, de valahogy nem passzolnak egy­máshoz igazán, a leves pedig leginkább egy újrahasznosított gulyásnak tűnik, né­mi zöldbabbal. A főételek már valamivel biztatóbbak. A salátaágyon elnyúló gril­lezett gomolya nem csak gusztusos, de valóban nagyszerű is. A kacsamell köre­teként érkező káposztás cvekedli nagy­könyvbe illik, különösen, ha a nagy­könyv nagyvonalúan eltekint a félelme­tesen sós kacsamell tárgyalásától… A záróakkord azonban tényleg hibapont nélküli. A túrógombóc habkönnyű, om­lós, az édes és a savanykás íz tökéletes harmóniáját nyújtja. A csicsás kinézetű „zebra” kávé és az eszpresszó kiváló. A flódni erényeit és gyengeségeit borítsa most jótékony homály. A mindig zsú­folt, nagyüzemi módon működő Centrál a kávézójelleget láthatóan szigorúbban veszi, mint az étterem kitételt, így nem mindenki lehet egyformán elégedett ve­le. A rutinosabbja kávézni jár be, az ét­kezni akarók könnyen hoppon marad­nak. Túl komolyan vehető konyha saj­nos nincs. Pedig igény lenne rá…

-dibbuk-