Nagyanyó receptjei

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Nagyanyó ételei nem a kóser konyha szabályai szerint készülnek; a két háború között hazánkban élő zsidók jellegzetes ételeit mutatják be. Sok közülük vallási hagyományok alapján került a nem vallásos zsidók főzési, étkezési szokásai közé. A közlésre kerülő ételek zömét anyámtól, nagyanyámtól tanultam.

Távol áll tőlem azonban az, hogy csak a mi családunk ízeit juttassam el az olvasóhoz. Kérjük, hogy akinek birtokában vagy emlékezetében van egy-egy régi zsidó étel receptje, küldje el a szerkesztőségbe. Minden lapszámunkban közölnénk egyet-kettőt közülük.

A család együtt étkezik

A két háború közötti Magyarországon – tapasztalataim szerint – a zsidó család intézménye rendkívül szilárd volt. A családi összetartás, a családfő, a szülők szerepe, tisztelete, az együttlét jelentősége, gyakorisága jobban élt. mint manapság. Kevesebb volt köztük a felbomlott csa­lád. Létezett a jó zsidó férj legendája. Sokszor hallottam keresztényektől, úgymond: „ha jól akarsz élni, végy japán feleséget, de zsidó férjet”. Nem akarom idealizálni a zsidók akkori életét. Köztük is megtalálható volt az egymás „mószerolásának”, a rossz ízű „sefteléseknek”, a huncut „éceszadásoknak” a szelleme és sokszor gyakorlata. Úgy vélem azonban, hogy a jó emlékeket és hagyományokat nagy hiba, kár, sőt bűn lenne elfeledni. Sok megőrzésre méltó szokás van. Ilyen a család közös étkezése.

Az asztalt a körülményekhez képest rendesen megterítették. A családfő, az apa a legtöbb helyen elvárta, megkövetelte, hogy a gyerekek végigüljék az étkezést, majd egy darabig együtt maradt a család, és beszélgettek. A háborús évek persze a legtöbb helyen elsodorták ezt az idilli képet. Mai életünkben is kevés erre a lehetőség. Mégis, kíséreljük meg ezt a szép hagyományt – a családi étkezést – visszahozni az életünkbe.

A diós hal

A receptek 6 személyre szólnak

Diós halat többféle halból lehet készíteni. Legjobb hozzá a csuka vagy a ponty. (Süllőből, pisztrángból is jó.) Vegyünk egy kb. 2 kg-os halat, vagy két kisebbet. Töltve vagy diós mártással készíthetjük el.

A diós töltött halat is többféleképpen csinálhatjuk. Íme egyik receptje.

Hozzávalók: 1 kb. 2 kg-os hal, 2 db zsemle vagy 2 szelet barhesz, 1 dl tej, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 20 dkg darált dió, só, őrölt fehér bors és szurokfű, 1 citrom leve.

Elkészítés: A halat megtisztítjuk, kibelezzük. Fejét, farkát eltávolítjuk. Besózzuk és citromlével kívül-belül bedörzsöljük. A zsemlét, ill. barheszt tejbe áztatjuk, majd összekeverjük a dióval, a tojások sárgájával és habbá felvert fehérjével. 1-1 késhegynyit a fűszerekből és a sóból teszünk bele. Megtöltjük vele a hal hasüregét. A nyílást bevarrjuk. Tepsibe fektetjük, vajjal leöntjük. A sütőben – előbb alufóliával letakarva – mindkét oldalán kb. 15-15 percig sütjük. Majd takarás nélkül a tetejét kissé megpirítjuk.

Tálalás: 3–4 cm vastag szeletekre vágjuk. Hosszúkásra vágott sós vízben főtt burgonyát adunk hozzá, melyet apróra vágott petrezselyemmel szórunk meg. Majonézt, tartármártást kínálhatunk hozzá.

(Folytatjuk)

Címkék:1989-11

[popup][/popup]