Náciveszély vagy baloldali paranoia?

Forrás: Metazin

2007. november 3. A baloldali amerikai feminista írónő nem gondolja, hogy a Bush-kormány náci. Azt viszont állítja, hogy náci módszereket alkalmaz, és hogy az amerikai demokrácia a pusztulás szélén áll.

“Naomi Wolf szerint az amerikai demokrácia végveszélybe került. Mielőbb tenni kell valamit, mert hamarosan késő lesz” – írja Mark Coultan az ausztráliai Age Online-on.

	Naomi Wolf

Naomi Wolf közismert amerikai feminista írónő. Első könyve, az 1991-ben megjelent A szépség mítosza a női szépséggel kapcsolatos, az élet minden területét átható férfisoviniszta társadalmi elvárásokat kritizálta. A könyv bestseller lett, de sok feminista nem fogadta el Wolf alapvetését. „Wolf egyetlen összefüggő bekezdést sem képes papírra vetni. Ez az eredménye, ha valaki Lacant olvas. Meglágyul az agya. Wolf semmitmondó. Ha akar is állítani valamit, nem képes kifejteni. Minden gondolatát áthatja a paranoid képzelgés” – mondta a könyvről Camille Paglia.

Nemrég megjelent Amerika vége című művében arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az amerikai demokrácia veszélyben van, és az országot a fasizálódás fenyegeti. „A szerző a Bush-kormány iszlám terror elleni intézkedéseit a náci Németország politikájával állítja párhuzamba. A nácik mellett Lenin, Sztálin, Pinochet, a kínai kommunisták, a thaiföldi katonai vezetés és Mussolini politikájához hasonló vonásokra is felhívja a figyelmet.”

Wolf a fasizálódás tíz jellemző vonását különbözteti meg. Ezek egyebek között a belső és külső ellenség kreálása, fogolytáborok létrehozása, a szabadságjogok korlátozása, a sajtószabadság megnyirbálása és a törvények uralmának felfüggesztése. A szerző állítása szerint a Bush-kormány a lista minden egyes elemét felhasználta már.

„Nem azt állítom, hogy a Bush-kormány olyan, mint a német nácik voltak, sem azt, hogy Bush olyan lenne, mint Hitler” – nyilatkozta Wolf, akinek felmenői közül többen náci haláltáborban vesztek oda. Nem valószínű, hogy Amerikában eljön a hosszú kések éjszakája. Nincs rá bizonyítékom, hogy a kormány tagjai Göbbels műveit tanulmányoznák.”

Azt azonban nem tartja véletlen egybeesésnek, hogy a titkosszolgálat nevében (Department of Homeland Security) szerepel a „haza” (homeland) szó, aminek német változatát (Heimat) a nácik használták előszeretettel. Azt is sokat mondónak találja, hogy a kormány a katonákkal együtt küld a csatatérre tudósítókat – csakúgy, mint hajdan a náci katonai vezetés. És Wolf arra is felhívja a figyelmet, hogy Cheney alelnök szerint Amerikában a szeptember 11-i terrortámadások óta hadiállapot uralkodik – a németek a Reichstag felgyújtása után mondták ugyanezt. Végül az amerikai kormány megtiltotta azt is, hogy az iraki háborúban elesett katonák temetését vagy akár csak koporsóját bemutassák a médiában – a nácik ugyanígy jártak el.

„Aki a vitapartnerét lenácizza, az szinte biztosan veszít az érvek küzdelmében – emlékeztet Coultan a Godwin-szabályra. Elég nehéz ugyanis bizonyítani, hogy a Bush-kormány tényleg pont olyan, mint a hatmillió zsidót lemészároló és a második világháborút kirobbantó rezsim.”

Wolf mindenesetre komolyan gondolja, hogy az amerikai alkotmányos demokrácia végveszélyben van. A könyv megjelenése előtt adószakértőt fogadott, és átnézette korábbi bevallásait: biztos akart lenni benne, hogy a hatóságok semmibe sem köthetnek majd bele.