Műhelytitok

A szerkesztő a lapzárta előtti hek­tikus szerkesztőségi értekezletről hazatámolyog, szatyrában vagy kétszáz kéziratoldal, zsebében a még este, telefonon elérendők listája, fe­jében a „slussz” kavargó gondolatai, vajon minden fontos téma bekerült-e a lapba, nem sértődik-e meg X., hogy cikke megint egy hónapot csúszik, s va­jon mit szól Z., hogy a faxon küldött ötleteit, cikk-javaslatát elvetettük. S ak­kor a szerkesztő kinyitja a postaládáját, s az aláhulló számlák, szórólapok, különféle névlisták alapján postázott direct mail küldemények és egyéb, rémisztő levelek közül felemeli a földről a narancssárga borítékot. Azt, amely­ben Szabó Vera – jiddisista, a New York-i Columbia Egyetem ösztön­díjasa, a Szombat megbecsült, ám tanulmányai miatt a kelleténél ritkáb­ban publikáló szerzője, fordítója – küldi hónapról hónapra a jobbnál jobb New York-i zsidó lapokat, azokból kivágott cikkeket, szellemi horizontunkat széle­sítendő.

A szerkesztő a lakásában belezuhan egy fotelba, szatyrából kiömlenek a kéz­iratlapok, dolgozni kéne, de ő feltépi a borítékot, s olvasni kezdi a Forward számait. Először izgatott lesz, aztán irigykedik, utóbb letargiába zuhan. Valami ilyen lapot kéne csinálni – moszkvai, és Golán-fennsíki, vagy Bue­nos Aires-i helyi tudósításokkal, Saul Bellow- és Henry Miller-interjúkkal, megszólaltatva a szatmári és a munkácsi rebbét, vajh, kit támogat a New York-i polgármester választáson (mutatis mutandis: mi lenne, ha megkérdeznénk a magyar rabbikar tagjait az önkormányzati választások­ról?), mértékadó publicistákkal, sok kóser élelmiszer-hirdetéssel. Persze egy ilyen laphoz olyan közeg is kellene, mint New York zsidósága. Álmodik a nyomor…

A szerkesztő lecsapja az újságot, ke­serűség fogja el.

Órák múlva újra kézbe veszi, s meg­békélten olvasgatja. Legalább van minta – gondolja – ha frusztrál is. Aztán kezébe akad a boríték, rajta a feladó határozott betűi. Hungary, Europe… Ó! ”The middle of the World”. – A VILÁG KÖZEPE. És ekkor érzi, tudja, hogy bár visítania kéne a röhögéstől, sok ezer kilométerrel odébb, a lüktető kozmopolisz cent­rumában a magyar zsidó jiddista lány nem ironizál, mert honvágya van a ,,pesti ajlem” után, (copyright by Turán Tamás) komolyan gondolja, amit ír, s ettől a szerkesztő is elkomolyodik, felnő feladatához, az asztalához ül, s leko­pogja írógépén a fenti sorokat, hogy beleférjen még az összeállítandó követ­kező számba.