„Most esztek lesztek vagy nem esztek”
Identitásváltás Észtországban
Észtország háromezer főnyi szervezett zsidóságának 65 százaléka orosz ajkú. Többségük a hetvenes években költözött a legészakibb balti köztársaságba, amelynek erős polgári hagyományait még a több évtizedes brutális szovjet uralom sem tudta fölszámolni. Ott magasabb volt az életszínvonal, érezhetőbb a polgári légkör, amire a többségükben magasan képzett zsidók igen fogékonyait voltak. Ugyanakkor – a „birodalmi” nyelv és magaskultúra birtokában – nem érezték szükségét, hogy a partikulárisnak vélt helyi nyelvet elsajátítsák – hasonlóan a betelepülő oroszok döntő többségéhez. Észtország függetlenné válása után a helyzet radikálisan megváltozott. A hatalomra került észt nacionalisták a fél évszázados szovjet megszállásért elégtételt kívántak venni, melynek egyik fő eszköze természetesen a nyelv volt. Észt állampolgárság automatikusan csak az 1940es szovjet megszállás előtt az országban élt polgároknak és leszármazottaiknak járt. (Zsidókkal szemben persze cinikusnak is mondható e követelmény, melynek nagyon kevesen tudnak eleget tenni, hiszen az 1940 előtt az országban élt zsidókat – ha nem menekültek el idejekorán – a megszálló nácik az észt hatóságok közreműködésével kutatták föl és likvidálták.) Aki e kritériumnak nem felel meg annak az állampolgárságért folyamodnia kell, ennek feltétele pedig az észt nyelvtudás. Gyakran feltétel ez akkor is, ha valaki állásért folyamodik, köztisztviselő, választott képviselő – akár országos, akár helyi szinten – csak észtül beszélő személy lehet, amitől akkor sem tekintenek el, ha az illető hajlandó tolmácsot állítani.
Celia Laut, Észtország zsidó közösségének elnöke szerint a munkaképes korú zsidók tizenöt százaléka a nyelvtudás hiánya miatt állástalan. Ő maga negyedik generációs észtországi, a nyelvet tökéletesen beszéli – elnökké választásában e tényező nem mellékes szerepet játszott. A 18 éves Inna Poljak hároméves izraeli tanulmányútja végeztével tért vissza Tallinnba. Héber nyelvet és zsidó tárgyakat taníthatna a zsidó iskolában, de az észt nyelvtudás hiánya ezt megnehezíti.
„Nem baj – mondja rá a hitközségi elnök -, észtül elegen beszélnek itt, de héberül nem, utóbbi a fontosabb.” Inna nem érzi magát otthon Tallinnban. A boltban az emberek összehunyorítanak a háta mögött, mert nem beszél észtül. De ha meg is tanulja majd a nyelvet, orosz akcentusa mindig elárulná, hogy „idegen”.
A tallinni zsidó iskola 325 diákja a közismereti tárgyakat orosz nyelven tanulja. A felsőbb osztályos tanulók rosszul beszélnek észtül. Celia Laut reméli, hogy az alsóbb osztályok növendékeinél ez másképp lesz. Az iskolát 1989-ben alapította az észtországi zsidó közösség egy kárpótlásként visszakapott épületben. Akkor még a Szovjetunióhoz tartoztak, ahol ez volt az első zsidó iskola. (Észtország csak 1990-ben, az elvetélt katonai puccs után vált függetlenné.) Ugyanebben az épületben található a sportklub, a kulturális egyesület valamint a zsidó közösségi lap szerkesztősége. A zsinagóga egyelőre egy lepusztult városszéli épületben kapott helyet, de remélik, hogy előbb-utóbb sikerül majd átköltöztetni a közösség jelenlegi centrumának közelébe.
Az ország zsidó lakosságát négyezer-ötszázra becsülik, így a háromezer tagot számláló hitközség – magyar szemmel nézve – igen jó szervezettségi aránnyal büszkélkedhet. A kívülállók egy része az asszimiláció útját járja, más részük viszont talán tagja lenne a hitközségnek – ha a Halacha szigorú szabályai ebben nem gátolnák meg. A közösségi életben így is részt vehetnek, de nem lehetnek annak hivatalos tagjai. A vallástól igen távol álló, jelentős részben vegyes házasságban élő ex-szovjet zsidók persze aligha érezték szükségét a Halacha ily szigorú alkalmazásának, ám az izraeli oktatási minisztérium csak e feltétel megléte esetén hajlandó támogatást nyújtani az iskolának.
Az észtországi zsidóság ekképpen kettős nyomás alatt áll. Egyfelől az észt politikai közegben eddigi szovjet zsidó identitását észt politikai elkötelezettséggel kell fölcserélnie, orosz kultúráját az észttel kiegészítenie (vagy felváltania). Másfelől – bekerülve a nemzetközi zsidó szervezetek vérkeringésébe – elvárják tőlük, hogy diffúz zsidó identitásukat az öntudat magasabb szintére emeljék és annak megfelelő szervezeti kereteket is adjanak. A zsinagógát azelőtt talán hírből sem ismerő középnemzedék most tanulhatja a vallás alapjait. Mindehhez tegyük hozzá, hogy nagyszüleik (és hellyel-közzel szüleik) nemzedékének a brutális szovjet nyomás alatt még a jiddis nyelvet és kultúrát kellett kitörölnie az emlékezetéből és helyére az oroszt betáplálni. így minden nemzedékre jut egy radikális identitásváltás. A jövőt egyelőre még nem látni.
Címkék:1996-12