Moses Rosen különös életműve

I.

A román fasiszták és a hitleristák tömeggyilkosságait mintegy 450 000 zsidó élte túl Romániában. Amint ismeretes, az átmenetileg Magyarországhoz csatolt Észak-Erdélyből deportálták a zsidókat (közülük igen kevesen tértek vissza), a román fennhatóság alatt maradt Dél-Erdélyből azonban nem. Amikor a bu­dapesti Sztójay-kormány közigazga­tási szervei és csendőrei még messzemenően segítették Eichmannt a magyarországi zsidók elhurcolásá­ban, a bukaresti – különben ugyan­csak fasiszta – kormány már képes volt tovább látni az orránál, és nem engedte át a németeknek a területén élő zsidókat. Hogy ezt nem embe­riességből tette, az persze világos – többek között abból is, hogy koráb­ban a Vasgárda (a nyilaspárt román megfelelője) körülbelül kétszázezer zsidót mészárolt le Besszarábiában. Amint azonban nyilvánvaló lett a tengelyhatalmak veresége és amint a szovjet hadak közeledtek, Antonescu kormánya kénytelen volt meg­fékezni szíve indulatait.

Ma Romániában körülbelül 21 000 zsidó él. Az életben maradottak 97 százaléka ugyanis az elmúlt évtize­dek során kivándorolt. Ez a négyszázezres tömeg túlnyomó részben Izrael lakosságát és erejét gyarapí­totta. A kivándorlás tovább folyt Ceauşescu uralmának legsötétebb időszakában is. A diktátor gyűlölte a zsidókat* (ezt tudjuk Pacepa könyvéből is), és a maga módján gondoskodott róla, hogy azoknak ne legyen kedvük ottmaradni országá­ban. Például azzal, hogy a közhiva­talokból kizárta a zsidókat. A román kormány minden kivándorlási enge­dély után busás fejpénzt zsebelt be – dollárban, amit Izraeltől zsarolt ki, ugyanúgy, miképpen az NSZK-tól is fejpénzt szedett a távozni en­gedett németek után.

Abban, hogy a fasizmust túlélő romániai zsidók százezrei Izraelibe távoztak, Moses Rosen bukaresti fő­rabbinak kimagasló szerepe volt. Azt lehet mondani, ez volt a főrab­bi tulajdonképpeni életműve.

II.

Moses Rosen több mint 40 éve töl­ti be a romániai főrabbi tisztét. 1912-ben született Moinestben. A legkiválóbb romániai rabbiktól sajá­tította el az Írás tudományát, köz­ben pedig jogi doktorátust is szerzett a bukaresti egyetemen. A fővá­ros két hitközsége 1940-ben hívta meg rabbinak, a II. világháború után a bukaresti fő zsinagóga rabbi­ja lett, majd 1948-ban egész Romá­nia zsidóságának főrabbija.

Új tisztségének első éveiben a „jevszekim” ellen, vagyis a zsidó kommunisták ellen kellett küzdenie, akik a zsidó vallás és hagyomány utolsó szikráját is ki akarták oltani. De szembe kellett szállnia a fasiz­mus maradványaival is. Érthető hát, hogy a sztálinista rendszer alatt nemegyszer veszélybe került az éle­te. A halálra kiszemeltek jegyzékén állt a neve 1953 elején, amikor Sztá­lin váratlan halála új fordulatot adott az eseményeknek.

Romániában ma 67 hitközség léte­zik, tagjaik jobbára idős emberek, akik életkoruk, betegségük vagy családi körülményeik miatt nem vándorolhattak ki. 81 zsinagóga áll még fenn az országban, közülük 38-ban tudnak imádkozni, a többiben már nem jön össze a minjan. 11 kó­ser étteremben naponta 4500-an ét­keznek (a költségek négyötödét a Joint fedezi). Az aggok és a betegek gondozására külön közösségi intéz­mények szolgálnak.

Tóraiskolák, zsidó ifjúsági kóru­sok és zenekarok működnek. 1965 óta négy nyelven (románul, angolul, héberül és jiddisül) folyóirat jelenik meg kéthetenként.

Mindezt létrehozni, fenntartani és a cionizmus szellemével áthatni nem volt csekély teljesítmény Gehorghiu-Dej és Ceauşescu országában. Moses Rosennek sikerült.

Rosen számos vallástudományi munka szerzője, a jeruzsálemi Héber Egyetem elnökségének tagja, a New York-i Jesiva Egyetem díszdoktora. Bőséges forrásanyagot juttatott el az izraeli Bar Ilan Egyetemnek, ahol a román zsidóság történetének tanszé­ke most dolgozik e téma nagy mo­nográfiáján (ennek eddig két kötete jelent meg). 1965-ben Rosen főrabbi mintegy négyezer tórát, majd 1985-ben harmincezer különféle szent könyvet és iratot mentett ki Izrael­be a megcsappant romániai zsidóság hagyatékából. 1986-ban Moses Rosen a zsidóság szolgálatában szerzett ér­demeiért és egész életművéért Chajim Herzog izraeli államelnök kezé­ből átvehette a Szalmán Sazar dí­jat.

III.

Annak, hogy Moses Rosen a Ceauşescu-diktatúra súlyos körül­ményei között is sikeresen tevékenykedhetett a zsidóságért, mégpe­dig úgy, hogy annak nem kellett fel­adnia önazonosságát, természetesen ára is volt.

A főrabbi 1957 óta tagja volt a ro­mán parlamentnek. Könnyű elkép­zelni, hogy nem maradhatott volna meg ott, ha a politikai ellenzék sze­repét próbálta volna meg egyszemélyileg eljátszani. Nem tette meg ezt egyetlen görögkeleti főpap sem, de – amint közismert – az erdélyi re­formátus egyházban sem akadt ilyen főpap. Kivételt egyet ismerünk az egyházfejedelmek között: Márton Áron katolikus püspököt, aki ugyan nem a parlamentben emelte föl sza­vát a hatalom önkénye ellen (annak nem volt tagja), hanem a szószék­ről.

Tőkés László, a mindannyiunk ál­tal tisztelt igaz és bátor temesvári református lelkész keserűen szól egy levelében (Magyar Nemzet, 1989. december 15.) arról a politikai szolgá­latról, amit Rosen főrabbi a diktatú­rának tett:

„Egy alkalommal mérsékelt bírá­latomnak adtam hangot Rosen rab­bi azon megnyilatkozásaival szem­ben, melyekben feltétel nélkül ma­gasztalta a romániai ,vallásszabad­ságot’, és a hazai vallásfelekezetek nevében szólva, erélyesen visszauta­sította a román vallás- és nemzeti­ségi politikát ért – úgymond – be­feketítő, alaptalan külföldi rágalma­kat’. A címzett helyett a belügyi szervek képviselői reagáltak (postán elküldött) szókimondó állásfoglalá­somra, s ezután egy időre elment a kedvem, hogy hazai zsidó vallási körökben keressek megértést és tá­mogatást.”

Az itt idézett levél Raj Tamás bu­dapesti főrabbinak szólt.

Megértem Tőkés László keserűsé­gét, és igazat adok neki. Bár nem könnyű, sőt nagyon is nehéz bírálatot mondani Moses Rosen ellentmon­dásos tevékenységéről, a működését meghatározó közelebbi tények isme­rete híján is hajlok arra a föltevés­re, hogy megkockáztathatott volna legalább bizonyos passzív reziszten­ciát: ha már nem bírálta, ne védel­mezte volna a rezsimet. Annál is nyugodtabban állítom ezt, mivel úgy tudom, volt eset, amikor Moses Ro­sen kemény szavakkal fordult Ceauşescuhoz. A legutóbbi évek egyiké­ben tűz pusztította el az egyik romá­niai zsinagógát, és olyan híresztelé­sek kaptak lábra, hogy a Securitate keze van a dologban. Más jelek is utaltak arra, hogy a rezsim szítani igyekszik a zsidógyűlöletet. Nyugati lapértesülések szerint a főrabbi ek­kor levélben fenyegette meg a dik­tátort, hogy a nagy nyilvánosság elé tárja galádságait, ha le nem állítja ezt a kezdődő kampányt.

Igen, Moses Rosen már volt ak­kora tekintély a korábbi évtizedek­ben kifejtett működése után, hogy a román zsidóság veszélyeztetése nél­kül megtagadhatta volna a rendszer dicséretét, sőt talán a nyilvános bí­rálatot is megkockáztathatta volna.

IV.

Raj Tamás a Magyar Nemzet ugyanazon számában válaszolt Tő­kés Lászlónak, mely a temesvári lelkész levelét közölte. Idézem: „Kérem, ne csodálkozzon, s fő­ként ne általánosítson Rosen főrab­bi sajátos viselkedéséből. Higgye el, ez a rendszer, amelynek nyűgét-nyilait 40 éven át mi is élvezhettük, mindenütt kitermelte a maga Rosenjait. Az egyházi vezetés nálunk is gyakorta a kollaboráció és a kontraszelekció hálójába zuhant, et­től még ma sem könnyű megszaba­dulni. Hiába, az üldöztetés nemegy­szer még az üldözöttet is lealjasítja.”

Tisztelem és becsülöm Raj Ta­mást, de ezt az ítéletét nem osztom. Még akkor sem, ha feltételezem, hogy az utolsó mondatot maga sem kívánta Moses Rosenre vonatkoztat­ni.

Moses Rosen nem a kontraszelek­ció produktuma. És ha kollaboráns magatartása, e kollaboráció módja és mértéke nem tűnik is indokolt­nak, annyi azért vitán felül áll, hogy ő a romániai zsidóságot nem árulta el. (Nem úgy, mint az erdélyi ma­gyar reformátusok váradi püspöke a maga híveit.) Ellenkezőleg: tömegei­ben és szellemi hagyatékában meg­őrizte és megmentette a zsidó nép, Izrael számára. A magyarországi kommunista rendszer nem termelte ki a maga Rosenjait. Az itteni kollaboránsok föladták és pusztulni en­gedték a zsidóságot, a rendszer di­csérete fejében semmit sem csikar­tak ki.

Mondják, Rosen főrabbi egyszer kijelentette: addig marad Romániá­ban, amíg az utolsó zsidó ki nem vándorol vagy meg nem hal. Azután maga is Izraelbe telepszik át. Tény, hogy a zsidók országában háza áll, ahol gyakran időzik. Moses Rosen egyetlen fontos feladatot ismer: a maradék romániai zsidóság megvédelmezését és megmentését.

Lehet, hogy az emberek testvéri­sége nevében vállalnia kellene ma­gyarok, németek és románok megvédelmezését is. De ahhoz talán gyöngének érzi magát. Lehet, hogy a zsidóknak nem volna szabad pusz­tán a maguk sorsával törődniük ott sem. De talán azt tartják, hogy ott is, másutt is előfordult már, hogy azért büntették meg őket, mert má­sok sorsával merészeltek törődni.

Aki egyetlen életet megmentett, az egész világot mentette meg az – tanítja a Talmud. Moses Rosen nem mentett meg 22 millió román, állam­polgárt, nem mentett meg kétmillió romániai magyart, csak néhány tíz-­ vagy százezer zsidót.

 

 

* Komolytalan a líbiai diktátornak az a közelmúltban elhangzott állítása, miszerint Ceauşescu felesége zsidó származású lett volna.