Mondd, érdemes?

Barátom, zsidó diák, fiatal zsidó értelmiségi, üzletember, vagy más szakember, mondd: érdemes?

Hogyne, hiszen itt nincs antiszemitizmus – hallhatjuk. Nincs olyan… Nincs abban az értelemben… Itt az antiszemitizmus állítólagos, az érvényesülésért küzdő zsidók aktív védekezése ez – olvashattuk legutóbb is az Új Magyarországban (״Tiszta lap, új hang”…) -, szimuláló védekezés… Az antiszemitizmus nemzetrágalmazó fantomját te agyaltad ki, barátom, te vetíted a társadalom égboltozatára, hogy jobban érvényesülj. Ugye, magad sem vetted észre, hogyan csinálod? Azt sem fogod észrevenni, hogyan kiáltanak ki (újra) nemzetellenesnek, hazaárulónak azok a nem-antiszemiták, azok a szabadalmazott hon- és nemzetmentők, akik egyre kevésbé hajlandók megbocsátani neked a te ״sérült pszichédet”.

Mert ha nem tudnád, barátom, elárulja Sándor András (Új Magyarország, július 31.), hogy ״a magyar társadalomnak ’nem jutott eszébe’ a származás szerint való osztályozás; az 1939- es zsidótörvények (sic!) abszurd kategorizálási rendszerét éppen a sérült pszichéjű zsidó értelmiség konzerválta”. Hogy van hát az, hogy bárhová mégy, bármerre fordulsz ebben a társa- dalomban, a hátad mögül hallod a suttogást: Zsidó! Olykor nem is suttogják – kiáltják. Kik? Annyira azért nem sérült a te pszichéd, hogy azt hidd: te magad kiáltozol.

Pedig ezt akarják veled elhitetni. És azt, hogy itt senki másnak a lelke nem szorul kúrára, csak a tiéd. Itt te vagy az egyetlen, ciki nem tud felejteni és nem akar megbocsátani. Nem akarod elfelejteni azt a semmiséget, hogy ötven éve kiütötték a kenyeret az apád kezéből és aztán nyolcvanad magával egy vagonban gázkamrába küldték. Pedig hát ez az egész ország elszenvedte a maga holocaustját, mit akarsz a te külön kis zsidó holocaustoddal? Szenvedett az is, aki a vagonba lökte apádat, és az is, aki beült a házába. De látod, az ő memóriája nem forgatja görcsösen az 1944- es évszámot, ő képes feledni és megbocsátani. (Lám, a kárpótlási törvényből is milyen szépen kifelejtettek! Ha el nem kezdesz kiáltozni, senkinek se jutottál volna az eszébe.)

Feledik és megbocsátják neked azt is, hogy ha már megúszta a családod a deportálást, a Rákosi-féle kitelepítést nem kerülhette el. No, mondjuk az egy Rákosit meg Kun Bélát, őket aztán nem felejtik el neked…

Barátom, te, azzal a sérült pszichéddel mindent olyan furcsán értelmezel. Ha azt mondja valaki a parlamentben, hogy a Hitler szövetségeseként harcoló magyar hadsereg a keleti fronton igazságos háborút folytatott, akkor azt hiszed, Hitler háborúját dicsérte. Ha azt mondja valaki a főváros közgyűlésében, hogy a numerus clausus a nemzet védelmét szolgálta, akkor ezt úgy érted, hogy a numerus clausus áltál kirekesztett zsidók a szónok szerint-a nemzetet fenyegették. Ha a legnagyobb kormánypárt egyik funkcionáriusa justizmordnak nevezi a nürnbergi per ítéleteit, akkor szerinted ezzel elfogadhatónak minősítették a II. világháború kirobbantását.

Nem látod be, hogy félreértetted őket?

Te már azt is felrovod a kormánynak, hogy kultuszt csap a zsidótörvényt előterjesztő Teleki Pálnak, a numerus clausus atyjának. Neked már az sem tetszik, hogy Horthynak új temetést akarnak rendezni, persze szigorúan magánjelleggel, a helyi önkormányzat és néhány társadalmi szervezet közreműködésével. Téged ingerel, hogy egyesek föl akarják támasztani a Vitézi Rendet, amelynek zsidók nem lehettek a tagjai. Azt is zokon veszed, hogy cikkek jelennek meg, amelyek zsidó propagandafogásnak nevezik hatmillió zsidó pusztulását.

Nem vagy te túlságosan érzékeny?

Ó, nem! Nagyon is érzéketlen vagy. Nem bírod belátni, hogy magad vagy a hibás. Azért, mert asszimilálódni akartál. Azért, mert nem akartál asszimilálódni. Azért, mert internacionalista voltál. Azért, mert a nemzeti ügy képviselőjének toltad fel magad. Hibás vagy, mert több helyet foglalsz el, mint amennyi megillet. Ott is te ülsz, ahol nem te ülsz, és még csak észre sem veszed.

Megszálltad az apparátust: te voltál háromezer tanácselnök, ötezer párttitkár, nyolcszázezer párttag. Megszálltad a gazdaságot: te voltál a tízezer gyárigazgató és vállalatvezető. Megszálltad a tudományt és a sajtót: te voltál minden egyetemi tanár, minden főszerkesztő és slapaj. Mit, hogy csak voltál? Ma is az vagy, mindez vagy. A tényleges hatalom vagy és a névleges ellenzék vagy.

Mondd, hát érdemes így hajtani?

De hadd fordítok a szón. Érdemes eltűrni, hogy a politikai periférián nyíltan, a politikai hatalom bizonyos központjaiban burkoltan, de egyre gyalázzanak? Érdemes vállalni a bűnbak szerepét?

Érdemes-e vállalni ükapáink sorsát, akik becsülettel és sok küzdelemmel polgári Magyarországot teremtettek, és ״keresztény kurzust” kaptak cserébe? Nagyapáinkét és apáinkét, akik meggyászolták Trianont, építették a kisebb Magyarországot, és gázkamrát kaptak érte? Az előttünk járók sorsát, akik – tíz- meg tízezrek – más százezrekkel és milliókkal együtt naiv hittel és becsülettel dolgoztak egy igazságosnak remélt rendért, azokkal együtt csalódtak és szenvedtek terrortól, börtöntől, megszállóktól és állami fosztogatástól, de akiket most egyesek a Gonosz egyedüli megtestesítőjének próbálnak beállítani?

Zsidó diákok, fiatal szakemberek, barátaim: érdemes ifjúi lázas szenvedélyt, szellemet és energiát, éveket és életeket áldozni egy társadalomért, mely nem akar befogadni?

״Itt nincs antiszemitizmus.” Itt egy torz történelmi tudat munkálkodik, egy nárcisztikus nemzetszemlélet, sántító önismeret.

״Itt nincs antiszemitizmus.” Zsidó barátom, csak ki kell bújnod a bőrödből, és számodra máris igaz lesz e tétel.

Gadó György

*

Kemény hangú a fenti cikk, vitára ingerel. Szerkesztőségünk egy véleménynek tartja a benne megfogalmazottakat a számos lehetséges álláspont között.