Mindkét fél téved

Kormány és hitközség

Mindkét fél téved

Tavaly november 25-én baloldali szervezetek felhívására néhány száz tüntető vonult a Parlament elé, hogy tiltakozásának adjon hangot a szélsőjobboldali ideológiák térnyeré­sével szemben. A demonstrálok petí­ciót nyújtottak át Áder Jánosnak, a Magyar Országgyűlés elnökének, amelyben tizenöt civilszervezet arra kéri a parlamenti képviselőket, hogy emeljék fel szavukat az „embertelen, kirekesztő, rasszista jelenségek elsza­porodása ellen”.

A megmozduláson sajtóhíradások szerint részt vett Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke és Zoltai Gusztáv ügy­vezető igazgató is. A helyszínen adott nyilatkozatukban úgy fogalmaztak: magánemberként jelentek meg a tün­tetésen.

*

Hat nappal a tüntetést megelőző kel­tezéssel az alábbi levelet kapták kézhez hitközségi vezetők.

Különböző társadalmi szervezetek 1999. november 25-én tiltakozó me­nettel és petíció átadásával kívánnak reagálni a rasszista kirekesztés újjáéle­dő antiszemitizmus és a szélsőjobbol­dal előretörése ellen.

Kérjük Elnök Urat, hogy az összejö­vetelre minél több embert mozgósít­son, hogy ezzel is kifejezzük tiltakozá­sunkat a fenti témákban.

Találkozás helye: 1999. november 25-én 17.00 órakor a Közgazdaságtu­dományi Egyetem (Bp. IX. Fővám tér 8.) elől indul a Kossuth térre a Parlament elé.

Budapest, 1999. november 19.

Tordai Péter Elnök s.k.

Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató s.k.

Lancz Tibor BZSH elnöke s.k.

E levél tükrében – finoman szólva – ellentmondásosnak tűnik a Mazsihisz- elnök és az ügyvezető igazgató nyilatko­zata. Az ősz folyamán az is érzékelhető volt, hogy a hitközségi vezetés nem ta­lálja a megfelelő kommunikációt a kor­mánnyal. Aligha segít ezen a zsidó kö­zösséggel való kapcsolattartásért fele­lős tisztviselő, akit Orbán Viktor mi­niszterelnök nevezett ki, miután Schweitzer József országos főrabbi felhívta a kormányfő figyelmét a növek­vő antiszemitizmusra.

Az antiszemitizmusról tavaly nyáron a Mazsihisz elnöke több ízben kijelentette lapnyilatkozataiban, hogy annak ténye bár észlelhető Magyarországon, nem jel­lemző, és nem is jelent veszélyt az itt élő zsidóság nyugalmára.

Három komolyabb ok szolgálhat ala­pul az országos főrabbi által jelzett, megváltozott hitközségi álláspontra. A 30 000 forintos, méltánytalan kárpót­lás ügye; a „zsidókérdéssel” kapcsolat­ban (s az Auschwitz-kiállítás körüli, il­letve a holocaust súlyáról) folyó sajtóvi­ta, melyben kormányzati körökhöz tar­tozó személyiségek is megszólaltak, s a kabinet nem jelezte, hogy véleményük nem egyezik a kormány hivatalos állás­pontjával; valamint a szélsőjobboldali sajtóból ismert újságírók kinevezése a közszolgálati televízió befolyásos posztjaira.

Különös bújócska folyik. Miközben mindkét fél tudja, hol szorít a cipő, és a nyilvánosság kizárásával talán konk­rét észrevételeket is tesznek a hitköz­ségi vezetők, a nyilvánosság előtt udva­rias understatementek, finom körülírá­sok hangoznak el, a kormány pedig ke­véssé komolyan vehető intézkedéseket tesz, mint például Semjén Zsolt he­lyettes államtitkár kinevezése a zsidó közösséggel való kapcsolattartásra.

Miközben a tévéképernyőkön és protokollfotókon kordiális kézfogásokat lát­hat az ország, a hitközségi vezetők ke­véssé koncepciózus politikát űznek. Hol túlzottan is kedvében akarnak járni a ha­talomnak, hol pedig ideges és indulatos nyilatkozatokra ragadtatják magukat. Mi­közben tagadják hivatalos azonosulásu­kat a rasszizmus elleni tüntetéssel – amelynek indokoltságáról, avagy felesle­ges voltáról sok szó esett a demonstrá­ció napjaiban -, a Mazsihisz vezérkara által jegyzett levélben invitálják a zsidó­kat a helyszínre, s maguk is megjelen­nek ott. Miközben indulatos levélváltá­sok közepette félbe marad a miniszterelnökségi hivatal által koordinált, új Auschwitz-kiállítás ügye, és a vészkor­szakban elpusztított családtagok után hiába várnak méltányos jóvátételre az érintettek, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Holocaust Dokumentá­ciós Központ és az állandó holocaust-ki­állítás létrehozásával/megtámogatásával „kárpótolja” a zsidó közösséget. A rekonstrukció költségvetés által finanszírozott, másfél éves munkálatai 300-350 millió forintba kerülnek, a kárpótlás mél­tányos kiterjesztése – személyenként 300 000 forint – összesen 30 milliárdot jelentene a büdzsének. A kormány szempontjából előnyös alku köttetett.

A kormány és az ahhoz közel álló kö­rök is kettős játékot űznek. Miközben kielégíteni próbálják nemzeti-keresz­tény jelszavakra fogékony, jobboldali táboruk vélt vagy valós igényét, sőt nem zárkóznak el a szélsőjobboldal tá­mogatásától sem, ingatag egyensúlypo­litikát folytatnak a zsidósággal kapcso­latban, mert tudják: Európa-konform, demokratikus kormányzatnak ez sarka­latos mértéke a Nyugat szemében. A kormánygesztusok még csak érthetőek lennének a kormányhoz közel álló/megtűrt jelenségeket ellensúlyozan­dó, csak az indokolhatatlan, miért sta­tisztál mindehhez a hivatalos zsidóság; miért nem képes méltó módon, határo­zottan és kiegyensúlyozottan megjele­níteni a közösség érdekeit, s miért köt olyan értéktelen kompromisszumokat, mint ami a 2000. esztendő magyar költségvetésében hiába is keresett kár­pótlás helyett kapott holocaust-múze­umban megtestesül?

A legszomorúbb a történetben, hogy vélhetően mindkét fél téved.

A Fidesz vezette magyar kormány több szavazatot veszít a keresztény­nemzeti eszmeiség túlhangsúlyozásá­val és a radikális jobboldal saját körei­ben való megtűrésével/felkarolásával, mint amennyit kiegyensúlyozott kon­zervatív-liberális politikájával nyerhet­ne. A hitközség vezetése pedig oktalan félelmében és indokolt önértékelési za­varában bizonytalankodik és ragadtatja el magát. A demokratikus közélet teljes eszköztára rendelkezésére állna, hogy határozott, hatásos, józan politikát foly­tathasson. Szellem, karizma, korszerű politikai kommunikációs stratégia – mindössze ez hiányzik. A sok évszáza­dos hagyományra visszatekintő túlzott óvatosság és lojalitás ébren tartása, másrészt ennek eredménytelensége láttán az ideges túlzások, a koncepciót­lan, kiegyensúlyozatlan politika tovább rongálja reputációját. A zsidó közösség – immár egy évtizede – szélesebb ala­pokra helyezett, demokratikus, átgon­dolt és méltóbb módon megjelenített képviseletre vár.

(sz.t.g.)