Mindennel ellátva avagy: táborélet Szarvason

Az ebédlőben a gyerekek a péntek esti kalácsot készítik, ki-ki saját alkotó fantáziája szerint csapkodja a tésztát az asztalhoz. Este mindenki visszakapja, amit sütött. A szomszédban énekóra van. Az izraeli madrih (1945-46-ban csak haver-oknak neveztük őket, a Fényes szelek korszakban ifi-vezetőknek) mikrofonba énekel, háta mögött a táblán a dalszövegek pontozott héber írással, latin és cirill betűkkel. A gyerekek a sabbat fogadására készülnek sokan életükben először.

Szarvason július végén a második 12 napos csoport táborozott, mintegy négyszázan. Négy turnusban több mint 1500 fiatal nyaralt itt. A gyerekek vasárnap érkeztek, a szétesett Jugoszláviából most sem tudtak jönni, viszont a szétesett Szovjetunióból és Csehszlovákiából a vártnál többen. Misi, a tábor gazdasági zsenije (nem zsidó) órák alatt szerzett negyven emeletes ágyat. A hatvanas éveiket taposó Sviuel a másgiáh (kósersági felügyelő) és felesége Ági szigorúan kóser konyhát visznek, de a személyzettől szaktudást és nem születési bizonyítványt kérnek. A tábor jó munkalehetőség a helybélieknek.

A tábor idei programja a zsidó naptár. Ebbe minden belefér: történelem, ünnepek és persze Izrael. Sok gyerek most hall először a luáhról. A novoszibirszki srác, aki az orosz népmesék Ivanuskája is lehetne, kicsit zavarosan adja elő, hogy ki a zsidó a családban talán a nagymama. A moszkvai külvárosból érkezett fekete fiútól (aki a zsidózó Pamjaty kiadványát bújja) nem kell kérdeznem, mi van a „nemzetisége” rovatba írva. Az idevágó alapvicc: Rabinovicsot kérdezik: volt-e büntetve? Nyet. Trockista? Nyet. Német kollaboráns? Nyet. Pártfegyelmi? Nyet. Nemzetisége? Da.

Az ötödik napon a mádrihoknak (15 izraeli és vagy 30 magyar) rekedtes a hangjuk: a szolgálát szinte 24 órás. Napok alatt kell együttélésre, fegyelemre szoktatni ennyi gyereket. Az izraeli mádrihok profik. Például az atlétatermetű fiú blazírtan ül az étteremben az asztalfőn, egy ideig túri az ordítást, aztán felugrik, bedob egy jelszót, ezt legálisan lehet üvölteni, aztán Jichák Roth, a táborvezető perdül középre, taps ritmus-gyakorlatokat vezényel, aztán még lehet az asztalt is verni taktusra: a kuktából kiengedték a gőzt. Nem mintha kevés lenne az alkalom a mozgásra: uszoda, tenisz, ping-pong várja a sportolni vágyókat. Csak az idő szűkös a feszített programtól.

Péntek este a lányok sokan először gyertyát gyújtanak, Smuel „bácsi” kiddust csinál, szétosztják az imaszövegeket. Kikapcsolnak mikrofont, erősítőberendezést, magnót. Szlovákiai, magyar, lengyel gyerekek énekelnek, uram bocsá’ gitároznak a szobákban még éjszaka is. Beszélgetni nem tudnak, ez a tábor is az orosz nyelvtanítás csődjének bizonyítéka. Jichák másnap felvilágosít: sábeszkor tilos hangszeren játszani.

A tábort a Lauder alapítvány és a Joint üzemelteti – találgatni sem merem, mennyibe kerül.

Ilyen minőségű tábor kevés lehet errefelé. A szombatot búcsúztató estén is roskadoznak az asztalok, saláták, halkonzervek, csokoládékrémes tálak alatt. De először mindenki Smuel és Ági zseniális találmányait, a repetaasztalt rohanja meg. A csokoládékrém pillanatok alatt elfogy (50 liter tejből készült): a gyerekek ezzel kezdték a vacsorát. Zsófi, Nelli, a Joint fáradhatatlan tábor-menedzselői meg én, persze, tudjuk az illemet. Következésképpen sóvártekintetű gyerekek kérnek tőlünk néhány kanálnyit, a szívünk szakad belé.

Lányok jelentik Jicháknak, hogy Pestről érkezett fiúk állnak a kerítésnél, a havdalára jöttek.

(A klasszikus vicc fordítottja: Kohn azzal a trükkel akar jegy nélkül bemenni a templomba Jóm Kippurkor, hogy Grünnek üzent az anyósa. Maga ganéf, maga imádkozni akar! – mondja a templomszolga.) A fiúk imádkozni akarnak, viszont valamennyinek van véletlenül lányismerőse.

Elérkezik a havdala. Egy magas izraeli fiú segítségével az egészen kicsi Tomas Wroclawból gyújtja meg a háromfonatú kék gyertyát. Néhány másodpercre kialszik a villany, elővehetem a zsebkendőt … Aztán bekapcsolják az erősítőt, egy lány előénekli a csasztuskát: sávuá tov le Jichak jó hetet Jichak, sávuá tov le Poland (köszöntik a kisebbségben lévő csoportokat), jó hetet Zsuzsa, Ági, Smuel, jó hetet a tábornak, jó hetet Izraelnek…

Részlet egy levélből, amelyet Alla Romanova, a belorusz csoport vezetője írt Jichák Rothnak:

„…Te talán nem is érted, mit jelentett nekünk, hogy két hetet tölthettünk ott, ahol az asztalon korlátlan mennyiségben állt az étel, ahol nyitva hagyhattuk a szobánk ajtaját, ahol annyi szórakozásban volt részünk, amennyit csak akartunk, ahol boldognak, zsidónak és szabadnak érezhettük magunkat. Most visszatérünk a mi megszokott valóságunkba. Es mégis boldogok vagyunk. Persze te ezt sem értheted. Mi erre az időre mindig emlékezni fogunk…” Szécsi Éva