Milyen Fesztivál?

Milyen fesztivál?

A Nyári Zsidó Fesztivál ideje alatt számtalanszor felmerült bennem az az egyszerű kérdés, hogy tulajdonképpen kinek, illetve kiknek is szól ez a fesztivál. Esetleg a magyar zsidóságnak? Vagy a nem zsidó magyaroknak? Talán a külföldi zsidóságnak? Elképzelhető talán, hogy turisztikai látványosságnak szánták a szervezők, a Herzl-téren, a fesztivál ideje alatt nagyobb létszámban meg­jelent portugál, spanyol, német turistacsoportoknak.

A fesztivál gócpontja, találkozási he­lye a Dohány utcai Zsinagóga előtti tér volt, ahol a Magyar Zsidó Könyvnapokat tartották. Délutánonként maximum ötven-száz ember nézelődött itt, akik vá­laszthattak a Pannónia Klezmer Band, a Jeruzsálem Expressz illetve a Klezmer R. S. szintetizátoros haknizói között, akik teadélutáni zenét szolgáltattak a nagyérdeműnek. A könyvfesztivál ren­dezői valószínűleg úgy vélték, kell vala­mi húzóágazat – ami a klezmer volt -, és erre biztosan betódulnak az ér­deklődők. Nem tették. Legfeljebb az ott bolyongó turisták, akik a zsinagóga megtekintéséhez kaptak egy kis térze­nét. Klezmerzene után felolvasások, beszélgetések következtek, Székhelyi Józseftől Turczi Istvánig, akik már ré­gebben megjelent, illetve a fesztivál idejére időzített könyveiket népszerűsí­tették pár lelkes családtagnak, barát­nak, egy-két érdeklődőnek.

Na ja, a meleg. Az Izraeli Filmhéten a Művész moziban a nézők harcot vívtak a hőséggel, s meleg volt a zsinagógá­ban rendezett koncerteken. Szerdán a Budapester Klezmer Band teltházas est­je alatt pontosan hat ablak volt nyitva. De visszatérve a könyvfesztiválra, 19 kiadó és könyvesbolt képviseltette magát. Nagyon kevés új és jó könyv szere­pelt: Chaim Potok, Charles Fenyvesi, Dan Ofry, Kiss József művei, illetve – hazabeszélek – a Mazsike-Szombat filmtörténeti gyűjteménye Minarik, Sonnenschein és a többiek címmel. A töb­bi kiállított könyv nagyobb része már régóta kapható. Igen széles volt a ská­la: Singertől egészen Bridget Jones naplójáig terjedt a kínálat. Összesen két angol nyelvű kiadványt láttam, ami elenyésző ahhoz képest, hogy a sok külföldi turista potenciális vásárlóerőt képezhetett volna.

Ezzel szemben volt Fröhlich cukrász­da, ahol az árak nem voltak feltüntetve, s monopolhelyzetüket kihasználva bi­zonyosan nem zártak veszteségesen. Voltak színes esztrádműsorok, ahol a közönségnek pontosan kilenc szék állt rendelkezésére. A programok néha is­métlődtek, néha csúsztak, egy előadó, Benedek István Gábor háromszor sze­repelt ugyanazzal a műsorral.

A Könyvhéttel párhuzamosan zajlot­tak az Izraeli Filmnapok, melynek kere­tében olyan filmeket láthattunk, amiket már évekkel ezelőtt is vetítettek honi fesztiválokon, sőt a Magyar Televízió is sugározta többségüket.

Az első nap Túl (voltunk) az Óceá­non, majd együtt nyaraltunk Avija-val, megismerkedhettünk Jana barátaival, illetve egy Új Országgal. Jó, hogy volt tolmácsgép (a filmek héber szöveggel és angol aláírással mentek), a baj csak az volt, hogy aki fordított, munka köz­ben mobilt használt (hallani lehetett a készülék berezonálását), krákogott, és prüsszögött, vagy ha túl gyors volt a tempó, mondatokat kihagyott vagy mást fordított. Biztosan a meleg miatt, egyszer sem sikeredett telt ház a Mű­vész mozi Bunuel termében.

Képzőművészeti kiállításokkal is ellá­tott minket a Fesztivál. A júliusban nyílt Chagall tárlat rendkívüli tömegeket vonzott a Zsidó Múzeumba. Sugár An­dor, Ámos Imre festők, illetve Beck Ö. Fülöp éremkiállítását a Budapest Galé­riában lehetett megtekinteni, ami állan­dóan kongott az ürességtől, amiről nem a kiállított festmények, érmék vagy a méltányos árú belépődíj tehetett.

A zenekedvelőket nagyon gazdag program várta. A Győri Balett társulata nem először lépett fel a Fesztiválon. Az 1999-ben bemutatott Purim című előadása után most a Fesztivál felkéré­sére s annak megnyitására alkotta meg az együttes az Életfa című táncjátékot. Händel Júdás Makkabeusát illetve a Budapester Klezmer Bandet lehetett halla­ni a zsinagógában, látni nem. A karza­ton ülők az arcmemóriájukra hagyat­kozhattak, vagy megpróbálhatták vizuá­lisan elképzelni, hogy kik játszanak, és éppen mi történhet a színpadon. Az élelmesebbek kiosontak, vettek egy klezmer CD-t, és a borítót nézegetve hallgatták a zenét. Vajon miért nem le­hetett egy-két előadást átvinni valame­lyik közeli színházba, ahol mindenki lát­hatta volna, amit hallott, s igazi előadá­son érezhette volna magát az ember, ki­szűrvén a gyereksírást, beszélgetése­ket, illetve a kopogó cipők hangját.

Nyolcvanévi kihagyás után, a Thália Színházban Gregor József főszereplésé­vel adták elő Donáth Ede: Szulamit című operáját, amit először 1899-ben, a Kisfa­ludy Színházban mutattak be, s további zenei programok is kínálkoztak még.

A Fesztivál hagyományosan utcabállal kezdődik és végződik, az utolsó napon az érdeklődő gyerekeket színvonalas programokkal várta a Bálint Zsidó Közös­ségi Ház, ahol egész nap igazi sztárpará­dé: Auth Csilla, Koltai Róbert, Charlie, Somló Tamás és Gerendás Péter műsorai zárták a rendezvénysorozatot.

Kíváncsian várom az V. Nyári Zsidó Fesztivált, ahol ismét szép, komoly, tar­talmas művekkel találkozhatunk. Addig­ra talán az is kiderül, hogy kikből áll a célközönsége ennek a rendezvénynek, és ahogy a Sziget, úgy a Fesztivál szerve­zése is egyre professzionálisabbá válik.

Gantner Ádám