„MIKVE JISZRAEL beszél magáért…”

Érdekes élménye volt ez év augusztusában a Szohnut vendégeként Izraelben tartózkodó egyik magyar csoportnak. Horovitz Gábor, a szíves házigazdák egyike, aki a Mikve Jiszraelben, a legrégibb izraeli mezőgazdasági iskolában tanít és lakik, egy szombat délelőtt meghívott minket magához. Taxin néhány perc alatt Tel Avivból a helyszínre érkeztünk. Kalauzolása és szavai alapján feltárult előttünk az intézmény története és jelene. Már az elnevezés is nagyon érdekes. Kari Netter, az elszászi származású alapító egyik barátja az éppen soros heti imaszakasz alapján nevezte el a helyiséget. Mikve héberül egyrészt fürdőt, vízgyűjtőhelyet jelent, másrészt közös gyöke van a “tikva”, azaz remény szóval. Alapításakor 1870-ben ez volt az első modern település Palesztina földjén. Kari Netter egyiptomi útján találkozott palesztinai zsidókkal, és kérésükre úgynevezett “firmánt”, engedélyt szerzett II. Abdul Hamid szultántól egy mezőgazdasági tanintézet felállítására: “meg kell hogy tanulják a földművelést a zsidók is…”. E célból földet adományozott nekik, és erre az adományra az iskola vezetősége még ma is hivatkozik Holon és Tel Aviv polgármestereivel szemben, akik időnként megpróbálják igény bevenni az iskola 3600 dunámos területét saját céljaikra. (Egy dunán = 1000 m²). Az intézmény önálló településnek számít, egy külön “Vaád”, azaz tanács irányítja. Eleinte főleg francia támogatásból tartották fenn, hivatalos iratokon ma is az alcím École d’Agriculture Fondée pár l’Alliance Israélite Universelle en 1870.

Az iskola szépen fejlődött. Ma is mutogatják azt a barlangot, ahol az alapító Kari Netter lakott, amíg fel nem épült szolgálati lakása. 1898-ban II. Vilmos császár emlékezetes palesztinai látogatásakor az odautazó Herzl Tivadar az iskola kapujánál, a jeruzsálemi úton találkozott, és fogott kezet a német császárral. Az eseményről készült kép bejárta az egész világot és sokakat figyelmeztetett a szárnybontogató cionista mozgalom lehetőségeire. Az épület bejáratánál található Ben Gurion szobra, rajta szavai: “Mikve Jiszrael beszél magáért, nem kell hozzátenni, illetve elvenni… Izraelt nem 1948-ban, hanem 1870-ben alapították!” Ilyen jó véleménnyel volt az állam egyik alapítója erről az iskoláról. A növendékek szellemére jellemző, hogy szinte mind résztvettek a függetlenségi háború- bán, többnyire Palmah rohamosztagok tagjaiként. Megtekintettük azt a szobrot, amelyik egy 1948-ban végzős osztálynak állít emléket, 14 hősi halott fiatal nevével. Egyikük Élijáhu Samir, az Izraelben közismert Mose Samir író testvére, akiről öccse regényt is írt. De itt található az ún. Lévi Kert, amelynek névadója a libanoni háborúban esett el. Összesen 260 volt tanuló áldozta életét az államalapítás óta kitört háborúkban.

Ma gyönyörű, modern iskola képe tárul a látogató elé. Világos tantermek, kényelmes internátus ad ott- hont 1200 középiskolásnak, akiknek 40%-a leány. 12 traktor és sok más gép áll rendelkezésre. Magas szintű a specializáció: lehet szakosodni gyümölcs-, zöldség-, dísznövény-, gabonatermesztésre, és az állattenyésztésen belül külön tehén, juh, baromfi gondozására, de aki akarja, méhészetet is tanulhat. Érdekes, hogy két tagozat működik egymás mellett, a vallásos és a nem vallásos tanulók részére. Ebédlőjük is kettő van. A koszt mindkettőben kóser, de a vallásosban kötelező a kipa és az asztali áldás. Nagy súlyt fektetnek a diákotthonban lakókra, beleértve a szombati programokat is. Nevelőtanárokon kívül ún. internátus-anyák próbálják pótolni a családot. De a 150 fős tanszemélyzet több mint fele is az intézményben lakik. Legszebb része az iskolának a terület egytizedére kiterjedő csodálatos botanikus kert. Található itt 103 éves léggyökeres bengáliai fikusz, amelyet a tájékozatlan látogató valóságos ligetnek vél, pedig egyetlen fa. A gyerekek előszeretettel játszanak Tarzant lelógó indáin. Egyik tölgyfán tábla hirdeti, hogy még Herzl ültette. Csodálatos Kanári- és Washington-pálmák sorfalai között mehetünk az épületekhez.

Szinte kevésnek éreztük a rendelkezésre álló délelőttöt és szomorúan hagytuk el Mikve Jiszraélt és kedves vendéglátónkat.

Sajnos, mint annyi más dologról utunk folyamán, Mikve Jiszraelről is csak azt állapíthattuk meg: Ezt nem lehet elmesélni, ezt látni kell!

Róbert Péter
1991