Mi ebben a szégyellnivaló? – Örökbefogadás Izraelben

2007. július / Shiri Zsuzsa-Jeruzsálem Abigail, két Szentpétervárról hozott kisfiú anyukája mesélte, hogy a tanítónő rászólt harmadikos nagyobbik fiára, mert a „családi napra” irt fogalmazásában hosszasan részletezte örökbefogadásának körülményeit. A tanerő szerint mindezt titokban kéne tartania, mert nem tartozik másokra.  A hirtelenszőke, szlávos vonású Jichák őszintén megdöbbent ezen, hiszen ők odahaza gyakran és nagy örömmel meséltetik el az őket Abigailnek ítélő orosz bírósági procedúrát, első hónapjaik áldatlan árvaházi körülményeit, Izraelbe utazásukat, első heteiket az új hazában, otthonukban. Jichák 10 évesen először szembesült a külvilág elutasító, sőt megszégyenítő stigmájával.

	Angelina Jolie és Brad Pitt örökbefogadott gyermekeikkel

Jeruzsálem patinás „Rehávia” negyedének általános iskolájában szinte minden osztályra jut egy Kelet-Európából importált örökbefogadott gyermek, akinek az anyukája általában ötvenes éveit tapossa, idősebb az átlagosnál. A tiszta ősz hajú Bella évekig próbálkozott a teherbe eséssel, majd negyvenes évei közepén föladta, és Romániából hozott magának egy kisbabát. Az akkor 10 hónapos Mirjam eleinte rettenetesen kövér volt, valószínűleg etetéssel hallgattatták el, az evés vált egyetlen örömévé a sivár körülmények közt. Ma már nem üt el az átlagtól, s anyja mindent elkövet, hogy feledtesse az első idők szeretethiányos világát. Az anyukák beszámolói szerint a babák eleinte alig sírtak, hihetetlenül szófogadók voltak, éjjel sem ébresztették fel őket, de Izraelben hamar „elromlottak”: gyorsan rájöttek, hogy érdemes ordítani, mert azonnal hozzájuk sietnek, s van értelme a sírásnak, mert rögvest érkezik a segítség.

Tália, két moszkvai kislány anyukája először izraeli kisbabát akart, de a Szociális és Munkaügyi Minisztérium illetékesei hamar kiábrándították. Bár a „természetes” szülővé válásnál senki sem vizsgálja a jövendő anyukák-apukák alkalmasságát, az örökbefogadásnál mindez egészen másként működik. A jogszabályok szerint csak a belügyminisztériumban törvényesen bejegyzett házaspároknak adható két éves kor alatti gyermek, s a szülők és a gyerekek életkora közti különbség náluk sem lehet több 43 évnél. Ha mindez a feltétel teljesül, valamint megfelelnek a pszichológiai teszteken is, akkor fölkerülhetnek egy országos listára, ahol átlag öt évig várakoznak, miközben felkészítő csoportba kell járniuk. Végül megkapják a csecsemőt, de hazavitelük után először egy féléves megszokási időszak következik. Ha ekkor is mindent rendben találnak, a megfelelő izraeli bírósághoz fordulhatnak, amely megváltoztatja a gyermek nevét, személyi számát, és új születési bizonyítványt állíttat ki az örökbefogadó szülők nevével.

Mindez sokkal egyszerűbb, ha valaki máshol fogad örökbe, ugyanis akkor már úgy érkezik haza a Ben Gurion reptérre, hogy a baba az ő nevét viseli. Ilyenkor Izraelben már csak a zsidó vallásba való betérítését kell lebonyolítani a rabbinátuson. Ezért a minél hamarabb egészséges kisbabára vágyók általában rákényszerülnek, hogy külföldről hozzanak maguknak gyermekeket. A 80-as években Dél Amerika, elsősorban Brazília jött szóba, de a keleti blokk megnyitása óta elég Európa keletibb részeire utazni a gyermekekért.

Az ügyvédek a 90-es évek közepéig gyakran visszaéltek a babákra vágyók kiszolgáltatott helyzetével, sokszor lebuktak törvénytelenségek miatt, kapcsolatba kerültek gyermekrabló maffiákkal, s a papírok gyors és fájdalommentes intézése fejében hatalmas összegeket gomboltak le a jelentkezőktől. Abigailt 9 hónapig hitegette egy tel avivi ügyvédnő, már egy kislány fényképét is a kezébe nyomta, mire kiderült számára, hogy megváltoztatták a törvényeket, és már csak nonprofit egyesületek foglalkozhatnak az ilyen ügyekkel. Abigailnek szerencséje volt, gyorsan rátalált egy Szentpétervárról bevándorolt házaspárra, akik saját örökbefogadásuk intézése nyomán olyan gazdag tapasztalatokra tettek szert, hogy egyesületet alapítottak mások megsegítésére. Hamarosan Oroszországba utazhatott Jichákért, majd rá két évre Ediért. Az egyedülálló nők általában kislányokra vágynak, de Abigail boldogan fogadta a két kisfiút, s így kivételesen gyorsan sikerült babához jutnia. A szülők szerint az alapitásuk óta eltelt 10 évben az egyesületek is elüzletiesedtek, egyre barátságtalanabbak, mára az amatőr szellemmel együtt eltűnt a kezdeti jóindulatú segítőkészség.

A külföldi örökbefogadás nem olcsó mulatság. Kisiskolásokat nevelő ismerőseim kb. 10 évvel ezelött hivatalosan gyermekenként átlag 10 ezer dollárt fizettek, de ezen túl is állniuk kellett számos költséget. Az Oroszországba, Ukrajnába vagy Romániába utazást, az ott eltöltött heteket, a külföldi bíróságok kérésére megszerzett rengeteg igazolást, azok lefordítását, a csúszópénzeket. Ma már legalább 30 ezer dollárba kerül egy külföldi adaptálás, de továbbra is évente több száz gyermek érkezik így Izraelbe.

Az 1981-ben elfogadott liberális örökbefogadási törvény az adoptálóknak a biológiai szülőkkel azonos jogokat biztosit, teljesen függetlenül attól, hogy izraeli, vagy külföldi gyermeket nevelnek-e. Vagyis éppúgy jár a napokban 12-ről 14 hétre emelt szülési szabadság, a rövidebb munkanap hat éves korig és a gyermekek utáni pénzbeli juttatás. A zsidó vallás szerint az árvák örökbefogadása micva, vagyis egyszerre parancs és jótétemény. A halacha szerint meg kell mondani a gyerekeknek, ha nem biológiai szüleik nevelik őket, nehogy később tévedésből tiltott házasságra lépjenek egy rokonnal, vagy hogy tévesen kohenként járuljanak – vagy éppen ne járuljanak a tórához. Az állam törvényei nem szabályozzák az ilyen családon belüli ügyeket, a kérdés „nyílt” vagy titkolódzós kezelése a családok magánügye. A törvények mindössze azt irják elő, hogy 18 évesen, ha kérik, meg kell nyitni a gyermekek előtt örökbefogadási irataikat – de ez is csak az izraeli gyermekekre vonatkozik. 

A külföldről hozott csemeték identitása különösen érdekes kérdés. Az első hullám Dél Amerikai gyermekei már nagyok, többségük túl van a katonai szolgálaton, s csecsemőként betérítve szekuláris kortársaikhoz hasonlóan afféle izraeli világi zsidónak tekintik magukat. Az ő sorsukkal foglalkozik az idei tel avivi dokumentumfilm fesztiválon egy film. Négy egykor örökbefogadott fiatal nő Braziliába utazott egy forgatócsoporttal, hogy megtalálja biológiai szüleit. A találkozások tele voltak érzelmekkel, bár nem tudtak beszélgetni rokonaikkal, mivel nem értenek portugálul. Az egyik esetben 20 év után kiderült, hogy kisgyermekként elrabolták és eladták az érte érkező, mit sem sejtő izraeli családnak, akik nagy szeretetben nevelték fel, bár a korai traumát sosem tudták elfelejtetni.

A 7 éves jeruzsálemi Alon rendszeresen zavarba hozza sokgenerációs izraeli anyját, amikor büszkén kiabálja a közért előtt, hogy ő azért olyan jó tanuló és tehetséges, mert „ruszi”, vagyis orosz. Az ukrajnai Maor az óvodában szintén boldogan mesélte, hogy ő azért olyan szép szőke, mert az anyukája egy kijevi kórházban választotta magának éppen őt a sok kisbaba közül.  A külföldről örökbe fogadottak az elit negyedekben élve kisgyermekként még nem szégyellik másságukat, de ha életük során kevésbé liberális környezetbe kerülnek, akkor nyilván megküzdenek majd sajátos sorsuk bélyegével.

A kis Edna már 4 évesen magától megtanult cigánykerekeket vetni, azóta is bűvöletbe ejti összes ismerősét hajlékonyságával és hihetetlen mozgásigényével. Szelíd szociális munkás anyja mosolyogva meséli, hogy Moszkvában szigorú drillel biztos híres sportolót faragtak volna belőle. Izraelben nem lesz olimpiai bajnok, viszont rengeteg szeretetben és gazdasági biztonságban nő fel Jeruzsálem gazdag Rehávia negyedében, ahol anyukáját gyakran a nagymamájának nézik.