„Mi csak a tudásunkat, segítségünket, kedvességünket tudjuk felajánlani…”

„Mi csak a tudásunkat, segítségünket, kedvességünket tudjuk felajánlani…”

Fritz Zsuzsannát, a Bálint Ház nemrég kinevezett új igazgatóját – korábban programigazgatóját – eddigi tevé­kenységéről, a zsidó közösségi életről és jövőbeli terveiről kérdeztük.

• Mivel foglalkozott a „zsidó kö­zösségfejlesztés” előtt?

• Eredetileg angol-orosz szakos ta­nár vagyok, két évet tanítottam egy gimnáziumban, majd 1990-ben a Jointhoz kerültem, azóta is itt dolgozom. Főként oktatással, illetve ifjúsági és gyermekprogramok szervezésével foglalkozom. Tizenöt éve szervezem a szarvasi tábort is, ahol ifjúsági vezető voltam, öt éve pedig programigazga­tója lettem. Emellett óraadóként zsi­dóságot tanítok a Scheiber Sándor Gimnáziumban.

• Létezik valamiféle előírás arra vonatkozólag, milyen feladatokat kell ellátnia a Bálint Háznak?

– A Bálint Házat – a Mazsihisz né­mi támogatásával – kezdettől fogva a Joint működteti, tartja fenn. Éppen most fogalmazunk meg egy úgyneve­zett „mission statement”-et, amely­ben már az új célokat fogalmazzuk meg, azt, hogy hova kívánunk eljutni a következő években. Ezt azzal összefüggően próbáljuk kialakítani, hogy az itt dolgozókból jól együtt­működő csapatot kovácsoljunk, akik így e folyamat részeseinek érezhetik magukat. Mi ugyanis öt-tíz éves táv­latokban szeretnénk gondolkodni, nem egy-két hónapos programtervek­ben. Munkatársaim egyébként a „régi gárdából” kerültek ki. Új kollégám van, Nagy Ákos, aki korábban a Somer, majd a Kidma ifjúsági szerveze­teket vezette.

• Milyen változásokra számítha­tunk az elmúlt tizenöt évhez képest?

– Eddig úgy tekintettek ránk, mint egy művelődési vagy kultúrházra, aminek az a feladata, hogy programo­kat szolgáltasson a közönségnek. Az emberek bejöttek, passzívan végig­hallgattak egy előadást, aztán két-három hónapig ide se néztek, a legtöbb esetben nem váltak a közösség rész­évé. Ez nem is volna probléma, de ha közösségi házról van szó – ami nyil­ván kevésbé ismert a magyar zsidóság körében, hisz ez az első akkor, mint mindenütt a világon, egyfajta ernyő- vagy gyűjtőintézményről beszélünk, ami ugyan szolgáltat is, mégis mások a sikeresség kritériumai. Egy ilyen helynek fontos közösségépítő szerepe van, inkább azért látogatják, mert tud­ják, hogy itt barátokat, közösséget ta­lálnak. Nemrég egy szemináriumot rendeztünk a zsidóság alapjairól, kife­jezetten olyan közönséget célozva meg, amely sokat jár a Bálint Házba, mégsem vesz részt akt­ívan a közösségi életben. Itt is hasonló vélemé­nyekkel találkoztunk: sok az érdekes előadás, de nincs interaktivitás, nem alakulnak ki kapcsolatok. A mi célunk, hogy olyan kis közösségek jöjjenek létre, mint például az évek óta öt-tíz fő által, nagy odaadással működ­tetett Jiddis Klub. Har­minc hasonló, külső kez­deményezésre a mi segít­ségünkkel megalapított kis társaság megszületé­sét már sikernek könyvel­hetnénk el. Kis költségvetéssel dolgo­zunk, tehát abban nem tudunk verse­nyezni, hogy nagyszabású, közönség­csábító programokat szervezzünk. Mi csak a tudásunkat, a segítségünket, a kedvességünket tudjuk felajánlani.

• A verseny nem csupán általá­ban véve, de a zsidó szervezetek között is meglehetősen nagy.

– Igen, és sajnos nagyon kevés em­berért versenyez nagyon sok szerve­zet. Az egyik legfontosabb váltás ép­pen abban áll, hogy előre leszögezzük: mi senki számára nem kívánunk kon­kurenciát jelenteni. Nem akarunk ver­senyre kelni a Micve Klubbal, a Mazsikével, vagy a zsinagógákkal, ha­nem a koncertek, kulturális rendezvé­nyek helyett – amelyek kisebb szám­ban természetesen folytatódnak – a hangsúlyt a befogadó színtér megte­remtésére helyezzük, amely helyt ad minden egyéni vagy közösségi szer­veződésnek. Ehhez, ha kell, partnersé­get, ha kell, ötleteket adunk, vagy az infrastruktúrát biztosítjuk, ám semmi­képpen sem versenyezni akarunk.

• Léteznek már konkrét tervek is?

• A legsikeresebb programok eddig is a családi és gyerekprogramok vol­tak, ezeket mindenképpen folytatni fogjuk. Nagyon népszerű a Sávuot éj­szakai tanulás, sokan egész évben ki­zárólag erre látogatnak el. Szeminári­umokat szervezünk az ünnepek előtt, később pedig olyan szabadegyetemet szeretnénk indítani, ami részben vallá­soktatásból, részben zsidó művelődés- történetből állna.

• Nem tart attól, hogy ezzel el is veszíthetik a közönség egy részét?

• Tény, hogy létezik egy törzskö­zönség, amely várja a nagy neveket, a híres fellépőket, és csakis ezekre a ren­dezvényekre jön el – reménykedem benne, hogy sikerül olyan beszélgetős-fórumos esteket szerveznünk, melyek képesek számukra ezeket kiváltani.

– Az ön tervei a Joint koncepció- váltását is tükrözik, ami egyre in­kább az élő közösségek támogatá­sát igyekszik megvalósítani?

• Nem tudom, mennyiben van erről szó, hiszen amikor az első világhábo­rú után a Joint megkezdte működését, főleg „a három R”-re koncentrált, vagyis rescue, relief and rehabilitation: menekítés, támogató gondoskodás és újjáépítés. A tizenöt éve megindult kelet-európai zsidó reneszánszig a túl­élők segítését és a közösségek talpra állítását ösztönözte. Az újjáéledés va­lóban paradigmaváltást szült, mert im­már a közösségfejlesztést és az okta­tást is ugyanolyan, sőt egyre nagyobb értékként kezeli.

• Gyerekekkel foglalkozván, biz­tosan látja, mennyire eredményes ez a munka.

– Mindig a mentalitás megváltozta­tása a legnehezebb. Pénzt mindig le­het szerezni, de azt elérni, hogy az emberek aktívabbá váljanak és támo­gassák saját közösségüket, már sok­kal nagyobb kihívás. Ma már létezik egy olyan nemzedék, amelyiknek – nem úgy, mint nekünk – természetes a zsidóság, mert abban nőtt fel. Ta­pasztalataim szerint ők tevékenyeb­bek, keresik a kapcsolódási pontokat, mindazzal együtt, hogy a zsidó ifjú­sági szervezeteknek a kilencvenes évek elején-közepén volt a legna­gyobb hatásuk, amikor a korábbi kö­zösséget biztosító intézmények fel­bomlóban voltak, és helyettesíteni tudták azokat. Manapság azon kell törni a fejünket, hogy a zsidó közös­séget mint olyat, versenyképessé te­gyük.

• A Joint mindig hangsúlyozza: nem lesznek itt örökké, hogy segít­séget nyújtsanak.

• A Jointnak az a feladata, hogy egyfajta katalizátor legyen. Akkor tá­vozik, ha látja, hogy sikerült beindíta­nia azokat a folyamatokat, és azt az in­tézményrendszert, ami képes fenntar­tani a közösség önállóságát. Mind­annyian úgy érezzük, hogy ez még messze van.

cs. m.