Mérleg két év után

 Az „intifáda” nem képes felőrölni Izraelt

– Látja ezt a szekrényt? – mutat házigazdám egy szép bútordarabra -, Betlehemben vásároltam, néhány héttel az intifáda előtt. – Ez az időmeghatározás sok izraeli tudatában olyan korszakot jelöl, mely ugyan nem volt valami régen, de amely már véget ért. Mégis, mennyire változtatta meg a helyi valóságot a zavargások kitörése a Jordán nyugati partvidékén és a gázai övezetiben, valamint az izraeli ellenakciók megindulása? Sikerült-e megvalósítaniok az intifáda vezetőinek – a PFSZ helyi és külföldön levő embereinek – a kívánságait? Wolf Silberbach válaszol erre a kérdésre a nyugat-berlini Allgemeine Jüdische Wochenzeitungban.

Fő célját nem érte el az intifáda: Izrael továbbra is jelen van a megszállt területeken és nem látható előre, hogy meddig. Igaz, egyelőre az izraeliek nem járkálhatnak úgy dolgaik után a ciszjordániai városokban, mint azelőtt, és ha valaki olcsóbban szeretné megjavíttatni a kocsiját, akkor jobban teszi, ha nem egy gázai szerelőhöz viszi. Ámde ha a civilek visszahúzódnak is, a hadsereg bizonyosan nem. És ha az intifáda aktivistái arra számítottak, hogy a hadsereget is nagy területekről kiutálhatják, és ezeken aztán egyfajta anarcho-autonómiára rendezkedhetnek be, mely az önálló államiság első lépcsője lehet, úgy ebben ez idáig kudarcot vallottak.

Ezen az sem változtat, hogy palesztin önbíráskodó- és terrorkommandók a déli órákban naponta megbénítják a kereskedelmet (általános sztrájk idején egész napra is), vagy hogy megfélemlítik, kihallgatásoknak és kínzásnak vetik alá, sőt a legkönyörtelenebb módon meg is gyilkolják azokat a palesztinokat, akiket „erkölcstelen magatartással” vagy azzal gyanúsítanak, hogy együttműködnek az izraeliekkel.

Az így meggyilkolt palesztinok száma többszöröse már az intifáda áldozatául esett zsidókénak. Az utóbbiakat nem könnyű pontosan kimutatni. A nem hivatalos adatok ötvennél több zsidó áldozatról tudnak, a hadsereg viszont ennél kevesebbet tart nyilván. Az eltérés oka az, hogy olykor bizonytalan, vajon egyes merényleteket az intifáda számlájára kell-e írni.

Kétségtelen, hogy az intifáda aktivistái brutális módon lépnek fel a palesztin lakosság ellen, ugyanakkor viszont Izraellel szemben inkább a felőrlés stratégiáját követük a nyílt felkelés helyett. Ezzel azonban az izraeli hadsereg bizonyos erőit képesek csak lekötni. Ugyanakkor nem utasítják el a zsidók ellen elkövetett gyilkosságokat sem, ha más eszközt nem látnak bizonyos célok elérésére. Azt azonban immár világosam kell látnia az intifáda vezetésének, hogy Izrael az eddiginél keményebben válaszolna az erőszak kiterjesztésére, ha az mondjuk a gyilkosságok gyakoribbá válásában vagy az izraeli katonák elleni fegyverhasználat elterjedésében mutatkoznék meg.

Nem sikerült valóban hatékony csapást mérni az intifádával az iz­raeli gazdaságra sem. Az általa okozott költségeket Izrael bruttó társadalmi termékének másfél százalékéra becsülik. Feltehető, hogy az idegenforgalom kedvezőbben alakult volna a zavargások nélkül. A megszállt területekről származó munkaerő átmeneti elmaradása az építőiparra hátrányos. A megszállt területeken csökkent az izraeli termékek forgalma; emiatt persze az érintett vállalatok egy része más piacok, illetve az export felé fordult. Azoknak a vállalatoknak némelyike, melyeknél nagy volt a területekről bejáró munkaerő aránya, most racionalizáláshoz folyamodott.

Egészében véve Izraelnek gazdasági megterhelést okoz az intifáda, jóval nagyobb árat kell azonban fizetniök érte a megszállt területek lakosainak. Életszínvonaluk mintegy 40 százalékkal esett vissza. Ez a lakosság részben kész meghozni ezt az áldozatot, másrészt viszont kénytelen rá, mert nincs más választása. Mindamellett az intifáda vezetői nem provokálhatják ki a fogyasztás szintjének rohamos hanyatlását. Ez az egyik oka, hogy tartósan nem csökken az izraeli gazdaságban a megszállt területekről foglalkoztatottak száma, sőt valamelyest még nőtt is, és körülbelül százhúsz ezerre rúg.

Ha az intifáda vezetése számára kudarc, hogy nem sikerült megrendítenie Izraelt, úgy a zsidó állam számára siker, hogy korlátozni tudta a zavargásokat és következményeiket. Az izraeli kormány nem kényszerült az intifáda diktátuma alá vetni politikáját. Ebben nemcsak a hadsereg, hanem a társadalom ereje is megmutatkozik. Hosszabb távon mégsem szabad lebecsülni az olyan kockázatokat, mint amilyen az, hogy az intifáda ellen bevetett fiatal katonák brutalizálódhatnak. Politikai síkon veszélyes lenne, ha a társadalom olyan következtetést vonna le az intifádával szemben tanúsított szilárdságából, mintha a konfliktus rendezése nem lenne sürgős. A megszállt területeken zajló események egyfajta negatív dinamika hatására és radikális elemek, elsősorban iszlám fundamentalisták közreműködése folytán egyhamar aggasztó fordulatot vehetnek.

Az intifáda két éve után lehet ugyan mérleget készíteni, de az nem végleges. Az Izrael felőrlését célzó küzdelmet a harmadik évben is folytatják az arabok.