Menachem Froman: Szerény javaslat

Ebben a most következő évben mind vallási, mind politikai okokból nagy figyelem övezi majd Jeruzsálem városát. A harmadik évezred kezdete számos zarándokot vonz majd a városba; az izraeli-palesz­tin béketárgyalásokon remélt haladás során Jeruzsálem ügye is kikerülhetet­lenül napirendre kerül majd és Izrael kapcsolata az olyan arab államokkal, mint Jordánia vagy Marokkó, szintén megkövetelik majd a Jeruzsálem-kérdés megvitatását. Vajon mi is mindent elkövetünk majd a tárgyalások során, hogy a Jeruzsálem-kérdésbe alkudozá­sokon kívül más ne férjen bele? Hiszen az izraeliek között általános az egyetér­tés: ha Izrael egyesített és örök főváro­sáról van szó, „vitának helye nincs!”.

De talán mégsem túl szerencsés ez a megközelítés. A felrémlő ellenségeske­dés elkerülésének legjobb módja, ha nem ássuk be magunkat és nem épí­tünk barikádokat, hanem a jövőt igyek­szünk a magunk elképzelése szerint alakítani. Mielőtt még mások jönnének hozzánk a városra vonatkozó saját kí­vánságaikkal és követeléseikkel, talán nekünk kellene kezdeményeznünk, hogy a Jeruzsálemért folytatott versen­gés helyett új alapokra helyezzük a vá­ros jövőjét.

A jövőn gondolkozva jól tesszük, ha visszatekintünk isteni örökségünkre. Jesája híres látomása az idők végi Jeru­zsálemről így szólt: „Cionból ered a ta­nítás és az Örökkévaló igéje Jeruzsálemből… nem emel nemzet nemzet el­len kardot és nem tanulnak többé há­borút.” (Jesája 2:3-4)

Miért ne teljesítenénk be ezt a jöven­dölést azzal, hogy Jeruzsálemet nevé­hez – a béke városa – méltóvá tesszük? Ahelyett, hogy ragaszkodnánk ahhoz a statikus, védekező és végső soron koc­kázatos állásponthoz, mely szerint Je­ruzsálem kizárólag Izrael fővárosa, nem lenne bölcsebb azért fellépni, hogy Jeruzsálem a világ fővárosa le­gyen? Ily módon mindenképp az iránta érzett nagyobb tiszteletről és szerétéi­ről tennénk tanúbizonyságot.

Kulcsfontosságú, hogy Jeruzsálemet a nemzeti hatalmi játszmák és marako­dások fölé emeljük, és hogy ne hasz­nálják mindenféle szuverenitások jel­képeként és eszközeként. A területe­kért folytatott háború mai világunk köz­helye. De a függetlenségi háborúban és a hatnapos háborúban aratott győzel­meink nyomán egyedülálló erő és lehe­tőség adatott nekünk: területen kívüli­vé nyilváníthatunk egy helyet a Földön – Jeruzsálem óvárosát.

A zsidó hagyományban számos alka­lommal bukkan föl az az eszme, hogy Jeruzsálemet nem a szó köznapi értel­mében vett területi határok fogják kö­rül. A midrás például úgy tartja, hogy ez volt az a hely, ahol Jákob lajtorjája a földtől az égig nyúlt. A Gemára (Baba Batra 75) azt tanítja nekünk, hogy Jeru­zsálemet Isten után nevezték el, és ez az a hely, ahol az Istenről való megem­lékezés – lényege és tartalma szerint – a történelem során kifejezésre jut.

Ha a cionizmus célja az, hogy öröksé­günk elvont képzeteit földi valósággá változtassa, vajon nem az lenne-e igazi kiteljesedése, ha Jesája vízióját valóra váltaná ebben a földi városban? Miért ne lehetne célunk, hogy Jeruzsálembe hívjuk meg a leginkább spirituális és humanista intézményeket? Vajon nem volna-e helyénvaló, ha Jeruzsálem len­ne székhelye az ENSZ kulturális testüle­téinek, emberjogi szervezeteknek, tu­dományos fórumoknak, szellemi mű­helyeknek? Nem úgy lenne-e helyes, ha Jeruzsálemben gyűlnének egybe min­den vallás képviselői, hogy feladják előítéleteiket, az ellenségeskedést és a háborút? Semmi tiszteletet nem tanúsí­tunk Jeruzsálem iránt, ha ugyanazt je­lenti nekünk, mint Belgrád Jugoszláviá­nak. Jeruzsálem többet érdemel: tanú­ságtételt ama képességünkről, hogy ké­pesek vagyunk felülemelkedni a szűk­keblű nacionalizmuson.

Mindez nem afféle utópikus elképze­lés, aminek csak az idők végezetén van esélye a megvalósulásra. Folynak már találkozók zsidók, keresztények és moszlimok között azzal a céllal, hogy Jeruzsálem váljék a béke fővárosává. Az a remény gyűjtötte őket egybe, hogy arra a kérdésre, amelyben – a politika hagyományos adok-kapok logikája sze­rint, mint amilyen a „területért békét” elv – egyik fél sem tehet engedményt, olyan megoldást találjanak, amelyben minden fél nyertesnek érzi magát.

Ez az elképzelés nem zárja ki, hogy Jeruzsálem az egymással határos nem­zetállamok fővárosa legyen. Az izraeli kormányszékhely Givat Ramban és a palesztin kormány székhelye Abu Diszben (ha megvalósul) épp egyforma tá­volságra volna az óvárostól, ugyanak­kor elég közel hozzá, hogy érezzék a béke fővárosának jelenlétét.

Ehud Barak számára ez azt jelente­né, hogy Jeruzsálemet egy kis ország fővárosából a világ fővárosának szintjé­re emelné. Jasszer Arafat számára ez azt jelentené, hogy az általa megalapí­tani vágyott állam provinciális voltából jóval magasabb presztízsűvé válhatna. Két alkalommal beszéltem Jasszer Arafattal erről az elképzelésről, amit ő ki­váló elgondolásnak nevezett és jó pár­szor elismételte (nála ez jelenti a hangsúlyozást): Jeruzsálem, a világ fővárosa!”

Ebben a sémában legalább ilyen fon­tos Jeruzsálem hídszerepe az iszlám és a nyugati világ között, ami segítene csil­lapítani a Közel-Kelet határain messze túlterjedő feszültségeket. E tekintetben az Egyesült Államok és Európa is bőven nyújthat segítséget. A pápa már több­ször is kifejezte vágyát, hogy az új évez­red kezdete egyben a zsidók, kereszté­nyek és moszlimok közötti történelmi ellenségeskedés végét jelentse, és ezt minden bizonnyal tervezett jeruzsálemi zarándoklata alkalmával is hangsúlyoz­ni fogja. Más keresztény felekezetek – hasonló okok alapján – szintén elfogad­hatják ezt a tervet.

Ezért tárgyalták és tárgyalják a béke fővárosával kapcsolatos elképzelése­ket a legmagasabb szinten Jeruzsálem­ben, Gázában, Brüsszelben, Rómában és másutt. Azon kell dolgoznunk, hogy Jeruzsálem jövőjét „jeru salom”, a bé­ke öröksége szellemében építsék.

* Menachem Froman vallásos cionista rabbi a Nyugati Parton elterülő Tekoa településen. Ez az írása a The Jerusalem Report 1999. október 25-i számában jelent meg.