Megkezdődött a Dohány utcai zsinagóga felújítása

„Készítsetek nekem szentélyt, hogy lakjam közepettük…”

Nevezik főtemplomnak, mond­ják a kontinens legnagyobb működő zsinagógájának, ha­zalátogató hittestvéreinknek zarándokhely, számunkra, it­tenieknek: kapcsolat a múlt­hoz, biztonság a jövőhöz.

1991. április közepén vonultak fel a szakemberek a templom födémére, hogy megbontsák a rogyadozó tetőt. Bizony, az elmúlt évek tétjein csak az enyhe és hótól mentes idő­járás óvták meg a beszakadástól, aminek következményeire még gon­dolni is rossz. Pedig a tetőszerke­zet konstrukciója már kivitelezési gondot okozva került ki a kitűnő osztrák mérnök, Ludwig Törster tervezőasztaláról, olyannyira, hogy nem sokkal az 1859-es felavatása után már reparálni kellett, azóta pedig sok vihart vonult el felette és alatta, így Budapest ostroma. Hosszú és gondos előkészületek után kezdődhetett meg a munka, s országos becsét mutatja, hogy azt a Budapesti Műszaki Egyetem több munkatársa kíséri figyelem­mel. Hogy a főváros zsidóságá­nak adakozásából emelt istenháza nemzeti értékké vált, még inkább tanúsítja az állami támogatás. Az év végéig tartó munkálatokat ugyanis az állam fizeti. Ez alatt az idő alatt újul meg a tető, amiből mi csak annyit látunk majd, hogy a templom külső jellegzetességét adó hagymakupolák új rézborítást kapnak, és 95 év bénasága után ismét elindulnak a toronyórák mu­tatói.

Talán meglepődik az olvasó, hogy csupán a kormányzati jutta­tásról értesül, hiszen emlékeze­tes a templom rekonstrukciójának fedezésére az USA-ban néhány éve született Emánuel Alapítvány. Azt Tony Curtis a világhírű szín­művész kezdeményezte a Magyarországon született édesapja emlé­kére. Az Alapítvány adott is már jelentős összegű pénzt a zsinagó­ga kertjében álló, az I. világháborúban elesetteknek tisztelgő Hő­sök templomának rendbehozatalá­hoz, a Mártír Emlékmű tavalyi felállításához. E munkálatokhoz egyébként az Emánuel Alapítvánnyal azonos összeggel járult hozzá a más nemes célokat is támogató, így a róla elnevezett iskolát meg­teremtő Ronald Lauder, továbbá az állam és a hitközség.

Aki e napokban a zsinagóga környékén jár, a templomkertet elzáró árkádsort lecsupaszítva találja. Látja azonban azt is, hogy azon szorgos munka folyik, rövi­desen az árkádokat is a Hősök templomáéhoz hasonló kőlapokkal burkolják. Az erre fordítandó 28 millió forint sejteti, hogy mi­csoda hatalmas összeget igényel az egész komplexum rendbehoza­tala.

És mi lesz a főtemplom belse­jével? Az elszürkült freskókkal, a málladozó vakolattal, a páratlan szépségű, de megrozsdásodott vaskorlátokkal, falikarokkal, a meglazult és hiányos márvány- kőpadlóval, az elmúlás nyomasztó kopottságával? A jövő a remény­kedésnél többet ígér. Az Emánuel Alapítvány bizonyára jelentős összeggel rendelkezik, amelyet, látva a megindult rekonstrukciót, Ma­gyarországra utal. Hasonlóval biztatnak nemzetközi zsidó szer­vezetek és a gazdasági élet szemé­lyiségei. Az állam is juttat a mű­emlékvédelemre szánt milliárdokból, és egy esetleg meginduló gyűjtésben részt vesz a magyarországi zsidóság. A főtemplom méltóságának helyreállításában a zsidó önérzet nyilvánul meg.

A címben idézett bibliai sza­vak a templom főbejáratánál ol­vashatók.

-ie-