Megkéseltek egy kislányt

 Mi történt 1992 novemberében Budapest egyik legnépesebb munkásnegyedében, Kőbányán? Egy 17 éves kislány a kutyáját sétáltatta. (Édesanyja kérésére elhallgatjuk címét, nevét.) A századelőről itt maradt, ütött-kopott földszintes házikók övezte utca néptelen volt azon a késő őszi estén. A szoba-konyhás, gyakran komfort nélküli proli lakások lakói bezárkóztak otthonukba. A kislány, mint a kutyatartók általában, a megszokott útvonalon haladt. Két kamasz fiúra lett figyelmes. Kiléptek a ringatózó utcalámpák fénykévéje alól és feléje közeledtek. Olyan korúak voltak, mint ő, vagy hasonlóak. A pajtásai is lehettek volna. Ott állt közel a kapuhoz és Szuszi kutyája kaparászását hallgatta. Már belépni készült, amikor a két suhanc mellette termett.

Te vagy az a büdös zsidólány kérdezték, vagy mondták, és a következő pillanatban már záporoztak az ütések. Egy régi vallástörténeti óra emléke villant át az agyán. A zsidóságról mesélt, valóságos kis előadást tartott. Zsidó vagy te? – kérdezte a tanárnő jóindulatú érdeklődéssel és gyanútlanul a következményektől. Igen, zsidó vagyok! Attól kezdve padján és füzetein úgy szaporodtak a horogkeresztek, mint a poloskák…

Az ökölcsapások, rúgások rossz álomnak tűntek. Felemelte a karját, hogy az arcát védje, és akkor a szabadon maradt hasában iszonyú fájdalmat érzett Látta a mozdulatot amint az egyik fiú kinyújtott karral feléje döf. Látta a megvillanó pengét a levegőben. Látta, amint a két suhanc tettét befejezve, futva távolodik a félhomályban.

-Ha a kés átszakítja a hashártyát, ma már nincs leányom-, mondja az édesanya remegő ajakkal. 25 négyzetméteres szoba-konyhás lakásban beszélgetünk. A sarokban izraeli zászló, a polcon menóra és Dávid-csillag. Csillogó rend és tisztaság mindenfelé. A kályha mellett ruhaszárító, alatta alszik Szuszi…

Egyetlen vágyam, hogy a város másik részébe költözzek… Nem mintha szégyelleném ezt a helyet, vagy a szegénységet. A szomszédok szeretnek minket és az eset óta vizsla szemekkel fürkésznek mindenkit, aki a házba belép. De mi a biztosíték arra, hogy nem ismétlődik meg? A nagyobbik lányom, akit megtámadtak, lelki beteg. Elvittük messzire innen, nem mer egyedül kilépni az utcára. Bár félek én is, a kisebbik lányommal kénytelenek voltunk itt maradni és látszólag éljük megszokott életünket. Hamarosan kisebb gerincműtétre kórházba megyek. Nem tudom, mi lesz…

Homlokába nőtt, sűrű, fekete hajával, szomorú szép, zsidós arcvonásaival olyan ez az asszony, mintha a történelem lapjairól lépett volna ki. A mi történelmünk gyászos lapjairól. Mikor ezt írom, 1993 februárja van. A kisebbik lány a konyhát mossa. Az udvarról befúj a szél. Az asszony és lányai szegényebbek és elesettebbek, mint a körülöttük lakó hasonló helyzetűek mert zsidók is.

M.I.