Meghalt a Németországba deportált náci őr

Írta: MTI - Rovat: Archívum

95 éves korában Berlinben meghalt Jakiv Palij, egykori náci őr, akit tavaly nyáron toloncoltak ki az Egyesült Államokból – írja az Euronews.

Palij 1949-es beutazási vízumafotója (US Department of Justice via AP)

A férfi történetéről egy hosszabb cikkben számolt be augusztusban a 24.hu. Palij majd’ 70 évig élt az Amerikai Egyesült Államokban úgy, hogy senki nem tudta, hogy az eredetileg lengyel állampolgár Palij őr volt abban a trawniki munkatáborban, ahol 1943-ban mintegy hatezer zsidót lőttek agyon a náci katonák.

Mivel hazudott a bevándorlási hivatalnak, 2003-ban elvették Palij amerikai állampolgárságát és egy szövetségi bíró arról döntött, hogy a férfit ki kell toloncolni az országból azért, hogy az érintett országokban felelősségre vonhassák. Ez azonban technikailag nem volt lehetséges, ugyanis Palijt és feleségét se Németország, se Ukrajna, se Lengyelország nem akarta befogadni, az eljárást pedig amerikai földön nem lehetett lefolytatni.

Így tehát évekig semmi történt, majd 2018-ban hetekig tartó diplomáciai egyeztetések után végül Németország, annak ellenére, hogy az egykori őr sosem volt német állampolgár, felajánlotta, hogy befogadja Palijékat.

[popup][/popup]