Még a nőket is felemelné az eddigi legbékésebb palesztin kormány

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. július 27. A palesztin kormányok történetében először nem buzdít Izrael elleni fegyveres harcra az új kabinet programja. Mahmúd Abbasz közben az előrehozott választásokra készül, az elnök valószínűleg úgy módosítja majd a választási törvényt, hogy a Hamász ne tudjon hatalomra kerülni. 

  Mahmud Abbasz  
  Mahmúd Abbasz  

A Ciszjordániában működő mérsékelt kormány most meghirdetett célja a palesztin állam létrehozása a 67-es határokon belül, Jeruzsálem fővárossal, s elfogadják az eddig Izraellel aláirt egyezményeket. Kinyilvánították szándékukat a menekültkérdés igazságos, mindkét fél számára elfogadható megoldására is, az ENSZ határozatai alapján.

Az új palesztin kormány programjában először szerepel a nők jogainak bővítése és a környezetszennyezés elleni harc. A Hamasz Gázából bírálta a ciszjordániai terveket, s képviselőjük kijelentette az izraeli rádiónak, hogy továbbra sem mondanak le a megszállás elleni fegyveres küzdelemről. A mindig optimista Mahmud Abbász elnök újságíróknak azt nyilatkozta, hogy reméli egy éven belül sikerül békét kötni Izraellel. Abbasz elnök jogkörénél fogva módosítja a választási törvényeket, hogy a Hamásznak legközelebb ne legyen esélye a hatalom megragadására, és az elnöki tervek szerint egyszerre tartanak majd elnöki és parlamenti választásokat Ciszjordániában és Gázában is, de az időpontról még nem született döntés.

Közben mindkét fél megerősítette, hogy fölújították a hat éve abbamaradt biztonsági együttműködést, s a Ciszjordániában uralkodó új mérsékelt palesztin vezetés már segített is Izrael ellen készülő merényletek felgöngyölítésében.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)

(Forrás: Magyar Rádió)

[popup][/popup]